Hermione idegesen üldögélt a fésülködő asztalkánál nyitott ruhában. Már több mint fél óra eltelt a varázsló távozása óta, a nő kezdett ideges lenni. Ingerülten felpattant a székről, de mivel a ruha így kis híján leesett róla, visszaült. Már vagy negyedszerre állt fel, mire Draco befutott.
- Hol a csudában voltál ennyi ideig? – kérdezte mérgesen Hermione.
- Dolgom volt, Granger! Kész vagy?
- Csak a zipzárat kell felhúznod! – felelte a lány duzzogva.
- Merlinre, boszorkány vagy, ezt nélkülem is elintézhetted volna! - motyogta a mardekáros, mialatt mögé lépett és egy szempillantás alatt elintézte a dolgot.
A nő a tükör felé fordulva nekiállt a haját rendbe hozni. Mikor újra keresni kezdte volna a férjét az már felöltözve lépett mögé.
- Ma kissé változtatunk az ékszereiden, az én színemet fogod viselni, míg én a kiegészítőkkel a tiedet! – ezzel egy gyönyörűen megmunkált nyakéket simított a nő nyakába.
A ruha ezüstje elegánsan ölelte körbe az ovális, valószínűtlenül sötétkék zafírköveket tartalmazó ékszert. A fülbevalók könnycseppet formáztak, míg a karkötő az ovális és a könnycsepp alakzatú kövek változatos egymásutániságát használta fel az egyediségéhez.
Hermione halkan suttogta
- A kék zafír az eget szimbolizálja, a tisztaságot és a jó egészséget védelmezi.
A mardekáros belemosolygott a tükörbe.
- Micsoda szakértője vagy a drágaköveknek!
- Tudod, ha csak álmodhatsz arról, hogy ilyen pompás köveket fogsz hordani, igyekszel máshogy közel kerülni hozzájuk! Mindig is érdekeltek az ásványok és a drágakövek! – A boszorkány gyengéden végigsimított a nyakéken. – Csodálatos érzés viselni! Ezek édesanyád ékszerei? – kérdezte Dracót.
- Nem Granger,minden ékszer, amit eddig viseltél és azok is, amiket viselni fogsz, minden a tiéd.
- Az enyémek?
- Igen. Ezek az én feleségem ékszerei – felelte a férfi.
- Értem. Örülök, hogy viselhetem őket.
- Jól áll neked, Granger.
- Ó, igen. A csúf kiskacsából hattyút varázsol!
- Csúf kiskacsa? Sosem voltál az!
- Mintha a Roxfortban még nem ez lett volna a véleményed!
- Olyan régen volt, Granger! Lassan túl kéne lépned a roxforti önmagadon!
- Valóban. Az az ártatlan kislány már nincs sehol. A háború elvitte.
- Na, valami vidámabbra kéne gondolnod, elvégre egy esküvőn vagyunk!
- Igazad van. Induljunk is, mielőtt elkésünk! – állt fel a boszorkány.
Draco udvariasan a karját kínálta neki és elhagyták a Levendula lakosztályt.


A kastély udvarán már elég népes társaságot találtak. Emily kitett magáért: csodálatosan nézett ki a kert, több elbűvölt jégszobor volt, amikből különféle italokkal tudták a vendégek megtölteni a poharaikat, ínycsiklandó hideg falatkák, odébb pedig édességek halmozódtak lebegő tálcákon. A griffendéles összerándult, mikor meglátta Nottot. Draco követte felesége pillantását és gúnyosan elhúzta a száját, mikor észrevette, kit néz. Könnyedén odahajolt Hermione füléhez és alig hallhatóan súgta neki
- Majdnem elfelejtettem Nott barátunk meglepetését! Állj kérlek mozdulatlanul!
A nőnek még kérdezni sem volt ideje, amikor a férje rászórt egy bűbájt.
- Mi volt ez?
- Ne félj, semmi ártalmas! – súgta mosolyogva a fiatal varázsló és Nott felé indult.
- Micsoda meglepetés, Nott! – köszöntötte gúnyosan a másik mardekárost. – Pansyt is elhoztad, vagy még nem jött helyre az utóbbi kedveskedésed óta?
- Malfoy! – Annyi utálat volt Nott hangjában, hogy szinte tapintani lehetett. – Miért érdeklődsz a feleségem iránt? Csak tán nem meguntad a sárvérű szukát?
Draco keze ökölbe szorult, de Hermione szinte ugyanabban a pillanatban hozzásimult.
- Ne törődj vele, Draco, egyszerűen belekeseredett a rosszindulatba. Ha Pansy helyében lennék, nem lenne elég semmi a világon, hogy ezt a férget megtűrjem magam mellett. Azt hiszem, ezt érzi ő is, azért vagdalkozik. Gyere, keressük meg inkább Pansyt! – s rá sem nézve Nottra elhúzta a férfit.
- Mit művelsz, Granger? Párbajoznom kéne ezzel a mocsokkal!- morgott a szőke varázsló.
- Ugyan, ne koszold be vele a kezed! – vont vállat Hermione.– Keressük meg Pansyt!
- Menj csak, majd jövök én is - felelt a férfi és már el is lépett a boszorkány mellől.


Hermione szórakozottan sétált oda az egyik jégszoborhoz és csapolt belőle egy kis vörösbort. Amikor a pohárral a kezében megfordult Parkinson mosolygott rá.
- Szia, Hermione!
- Pansy! Épp téged akartalak megkeresni! Mi újság veled, hogy vagy?
- Jól, köszönöm.
- Ez elég szűkszavú válasz volt! – nézett rá mosolyogva a griffendéles.
- Draco?
- Félek, hogy épp a férjedet tanítja tisztességre!
- Ó, azzal már elkésett! Nott világ életében ilyen mocsok volt, már nem fog megváltozni! – mondta lemondóan a lány és elindult az egyik pad felé. – Az elején tudod, még kedves volt, azt hittem, örül, hogy a felesége lettem. De aztán rájöttem, hogy az öröme csak annak szólt, hogy úgy érezte, felülkerekedett Dracón.
A két nő kényelmesen leült és úgy folytatták a beszélgetést.
- Miért változott meg? – kérdezte Hermione.
- Hát, némi szerepem nekem is volt benne! Állandóan Dracóhoz hasonlítottam és persze, mondanom sem kell, ki került ki pozitívan az összehasonlításból… ezt egyre kevésbé viselte el.
- De hiszen elhagyhattad volna!
- Te is tudod, hogy nem. A Megszeghetetlen Eskü nem engedi meg!
A griffendéles bólintott.
- Ezt el is felejtettem.
- Ti nem tettétek le, de nálunk természetesen nem maradt el. Ha elhagyom, meghalok.
- És ha maradsz?
- Előbb vagy utóbb így is.
A griffendéles döbbenten hallgatta a nő beletörődő hangját. Hiszen Parkinson mindig harcos típus volt, mi ütött belé?
- De miért…
- Mert nincs értelme. Nincs helyem sehol a világon.
- Ugyan, ne mondd ezt! Mindig van tovább!
A mardekáros válaszolni készült, de a felcsendülő nászinduló belefojtotta a szót. Gyorsan felálltak és visszasiettek a násznép közé. Hermione alig ült le Draco is megérkezett.
- Merre jártál?
- Blaise-t lökdöstem az oltár felé! – mosolygott rá melegen a férje.
- Azt hittem, párbajozni mentél!
- Nem tenném meg a legjobb barátommal, hogy szándékosan tönkreteszem az esküvőjét!
A nő bólintott, de már nem válaszolt, mert megkezdődött a szertartás.

Emily és Blaise boldogsága mindenkit körülölelt. A fiatalok őszinte mosolya még a legmegveszekedettebb rokont is ellágyította. Az idős boszorkány meg volt győződve arról, hogy a hugrabugos a pénzét akarja Zambininek. A házassági törvényről az érintetteken kívül nem sokan tudtak, a minisztérium kérte a diszkréciójukat, mert nem akarta, hogy a varázsvilág lakói értesüljenek az aranyvérűeket sújtó problémáról.
Ezért bizony néhány kijelölt menyasszony vagy vőlegény számolhatott a neki kiválasztott családjának ellenérzéseivel.


Hermione lelkesen gratulált a fiataloknak. Remekül érezte magát Blaise-ék társaságában, nem kellett megjátszania semmit. Draco is mosolyogva gratulált majd egy pohár kellemesen hűvös borral és Hermionéval leültek egy fűzfa alá. A kertet fáklyákkal világították meg. Kísértetiesen hasonlított a környezetük a jótékonysági báléra, ahol az első igazi csókot váltották.
- Te is a bálra gondolsz? – szólalt meg hirtelen Hermione.
- Igen – felelte halkan Draco. – Mennyi mindent megváltoztatott az a csók.
- Én is úgy érzem – bólintott a griffendéles.
- Nem kellene ennyit gondolkodnunk, csak hagyni, hogy megtörténjenek a dolgok.
- És ha megbánnánk?
- Legalább lenne mit megbánnunk, nem igaz? – mosolygott a férfi. - Most meg csak azon morfondírozunk, hogy megtegyük-e, vagy ne.
Hermione is elmosolyodott.
- Van benne valamit, az biztos.
Talán még folytatták volna ezt a beszélgetést, de Emily sietett feléjük. A nő mosolyogva hívta őket a táncparkettre.
- Kitaláltunk egy játékot! Amikor a zene felcsendül, mindenki táncolni kezd a partnerével, viszont amikor elhallgat, azonnal párt kell cserélned a melletted állóval! Ez megy egymás után többször, és az nyer, aki a zene legvégén a saját párjával van!
- Ez elég érdekesnek hangzik! – felelte Hermione nem túl lelkes hangon.- Mintha az óvodában lennénk! - gondolta epésen, hangosan azonban így folytatta. – Akkor ez azt is jelenti, hogy mindenkinek mindenkivel táncolni kell?
- Persze! – mosolygott Emily. – Remélem, mi győzünk Blaise-zel, mert akkor máris megpattanhatunk a nászútra!
Draco felnevetett.
- Nem bírtok a véretekkel? –kérdezett rá nevetve a hugrabugosra, aki erre szintén elnevette magát.
- Neked kell magyaráznom? – kérdezett vissza azonnal a mardekárosra.
- Persze, hogy nem! Mi is szökhetünk, ha sikerül?
- Mindenki, akinek bejön. De azt is megmondom már most, addig fogunk játszani, amíg nem sikerül Blaise-t visszakapnom!
Nevetve indultak vissza a bálterembe.


Hermione óvatosan megszorongatta Draco karját.
- Mit csináljak, ha Nott kerül mellém?
- Semmit! Engedj neki bátran és figyelj, mi történik! Jól fogunk szórakozni! – súgta vissza a varázsló.
- Biztos vagy benne?
- Bízz bennem, Granger! Készültem a mai napra! – felelte magabiztosan Draco.
Amint odaértek és Emily elfoglalta a helyét Blaise mellett felcsendült a zene. Hermione belesimult a férje ölelésébe, aki gyengéden magához szorította.
Nem kéne beszélgetnünk, hiszen ez sokkal jobb annál! - gondolta a lány. – Ha átölel, minden sokkal egyszerűbbnek tűnik!
Draco elmosolyodott a boszorkány gondolatain. Lassan csak eljutnak odáig, hogy Hermione felvállalja az érzéseit vele kapcsolatban. Nem csak titokban látogatja meg éjszakánként, hanem egymás karjaiban alszanak el, és másnap reggel is úgy ébrednek fel. Soha nem gondolta, hogy valaha erre fog vágyni, főleg nem Grangerrel kapcsolatban.
Az eddigi kapcsolatai csak a szexre korlátozódtak, egyik alkalmi partnerével sem akart másnap reggel is találkozni. Általában ő ment a boszorkányokhoz, egyiket sem vitte a kastélyba. Ott bizony Granger volt az első nő, akivel együtt kávézott reggel. Csak ezt nem kötötte a boszorkány orrára. A muzsika elhallgatott és a griffendéles már ki is pördült a karjai közül.


Hermione egy számára ismeretlen, idősebb varázsló ölelésében találta magát.
- George McShane vagyok! – mutatkozott be a férfi.
- Hermione Granger-Malfoy! - viszonozta a nő.
- Ó, Draco felesége! Láttam önöket a múltkori Mungó bálon! Örülök, hogy személyesen is megismerhettem!
- Köszönöm, nagyon kedves öntől, Mr. McShane!
- Kérem, szólítson csak George-nak! – mosolygott az idős férfi.
Mire Hermione válaszolhatott volna ismét párcsere következett. A boszorkány számára sok ismeretlen vett részt az esküvőn, többek között a mostani táncosa is, aki Blaise nagybátyjaként mutatkozott be. Hermione mindenkivel kedélyesen elbeszélgetett és már el is felejtette a félelmét, mikor Nott karjaiba pördítette a táncosa.
- Ó, a sárvérű! – morrant fel Nott és kárörvendő arccal ölelte át Hermionét.
- Nott, micsoda öröm! – felelte hasonló hangnemben a griffendéles. – Kár, hogy téged nem tudtalak kihagyni!
- Nocsak, nem minden mardekáros hoz lázba? – A férfi szemei kutatóan fúródtak a boszorkányéiba. – Azt hiszed, csak Malfoy tud elvarázsolni? Más férfi is van itt – ezzel megpróbálta közelebb húzni magához a lányt.
- Draco? Ó, igen, ő férfi, méghozzá a javából! Remélem, álmodban sem hasonlítod hozzá magad! – felelte, és automatikusan tiltakozni kezdett, amíg eszébe nem jutott amit Draco mondott neki.
Nott már épp diadalmasan elvigyorogta magát, hogy legyőzte a nő ellenállását, mikor úgy érezte, valami megcsípte. Összeráncolta a szemöldökét és újra közelebb húzta a boszorkányt. Ismét az a csípős érzés!
Hermione csodálkozva nézett Nottra, aki már másodszor lépett visszább tőle. Nem értette mi történik, de ekkor Draco mosolygó arca villant a szemébe.
Nott persze nem adta fel, erőszakosan újra magához rántotta a nőt. A csípés ezúttal erősebb volt, a varázsló felszisszent.
- Mi az Nott, nem érzed jól magad? – kérdezte kárörvendően Hermione.
Már rájött, Draco milyen bűbájt szórt rá. Electronissimus! Ha Nott közelebb húzza, mint ahogy az Dracónak tetszene, áramütést kap. A boszorkány nem bírta megállni, elnevette magát.
- Mi tetszik ennyire, Granger? – förmedt rá Nott.
- Az, ahogy bénázol! – felelte a lány.
A varázsló újra magához rántotta a nőt, de rögtön el is lökte magától, mert a csípés erősebb lett. Hirtelen érte a megvilágosodás.
- Malfoy! – préselte ki az összeszorított ajkai között a riválisa nevét. – Hogy a pokol kutyái egyék ki a lelked, te semmirekellő gazember!
- Vigyázz a szádra, Nott! – szólt felháborodottan Hermione.
- Hallgass, te szuka! – emelte meg a hangját a férfi.


Draco már akkor elindult a felesége felé, amikor látta, hogy Nott másodszorra is erőszakosan magához rántotta, és erre az utolsó mondatra ért oda. Nem szólt, hanem vállon ragadta a másik varázslót, maga felé fordította és egy jól irányzott jobbegyenessel le is zárta a mozdulatsort, majd szinte ezzel egy időben a háta mögé tolta Hermionét.
A boszorkány csak kapkodta a fejét a hirtelen történések között, de meglehetősen örült Draco felbukkanásának. Hátulról átölelte a férfit és hozzásimult.
Blaise termett ott.
- Mi történt, Draco?
- Bocsáss meg, Blaise, de nem tűrhettem, hogy ez a senki sértegesse a feleségem és erőszakoskodjon vele!
Nott vérben forgó szemekkel nézett a szőke varázslóra.
- Azt hiszed, mindent megtehetsz, Malfoy? Világéletedben mindent megkaptál az élettől! Hiába vettem el tőled Pansyt, nem láttam, hogy szenvedtél volna miatta! Most meg van pofád ideállítani a sárvérű feleségeddel, mintha ez lenne a normális? Az arisztokrata családokat rákényszeríted, hogy ezzel a tisztátalan teremtéssel érintkezzenek! Hát tényleg azt gondolod, hogy senki sem tud megállítani?
Blaise a remegő griffendélesre nézett és a szolgákhoz fordult.
- Azonnal dobjátok ki ezt az embert a kastélyból. Soha többé nem teheti a lábát a Zambini birtokra!
- Nem kell kidobnod, Zambini! Elmegyek magamtól is és ne gondold, hogy vissza akarnék térni! – Nott megtörölte vérző orrát és a csodálkozó emberek között a feleségét kereste. - Pansy, gyere ide! – szólt, mikor nem találta.
A mardekáros boszorkány tűnt fel a kis csoport mellett.
- Az én hibám! – szólt sírva. – Otthon kellett volna maradnunk, de én szerettem volna eljönni közétek!
Hermione lépett a nő mellé és vigasztalni kezdte.
- Pansy, nem tehetsz róla, hogy ilyen a férjed! Örülök, hogy itt vagy és ne gondold, hogy Nott miatt téged sem látunk szívesen!
- El a kezekkel a feleségemtől, Granger! Pansy úrinő, nem érintkezik magadfajtával!
- Most már elég! – lépett közelebb Draco a két boszorkányhoz. - Az nem érdekel, Nott, hogy rólam miket hordasz össze, de nem tűröm, hogy Hermionét is belekeverd! Nem tudom, mire jött ez a hirtelen utálatod ellene, de nyomatékosan felhívom a figyelmedet, hogy nem fogom tétlenül tűrni, hogy pocskondiázod!
Nott lenézően felhorkant.
- Nem kell semmihez sem az engedélyed, Malfoy! – ezzel megragadta Pansy karját és elhoppanált vele.


Draco a döbbenten álló barátjához fordult.
- Elnézésed kérem, Blaise!
- Nincs miért, Draco!
- Remélem, megbocsátod, de most hazaviszem a feleségem.
- Természetesen – bólintott Blaise.
Emily tűnt fel a férje mellett.
- Ó,annyira sajnálom, hogy elmentek!
- Ne haragudj, Emily, hogy botrányt okoztunk az esküvődön! Remélem, majd ha visszajöttök a nászútról lesz alkalmunk bepótolni a mai estét.
- Ne bolondozz, Draco, nem ti okoztátok a botrányt, hanem Nott! Természetesen mindig szívesen látunk titeket! – felelte a hugrabugos kedvesen. – Vigyázzatok hazafelé! – tette hozzá feleslegesen, hiszen mi is történhetne velük hoppanálás közben?
Draco bólintott, majd magához ölelte a griffendélest és elhoppanáltak a Malfoy kastélyba.

20. fejezet