A mai nap sem indult másként, mint a többi, talán annyiban, hogy amíg a reggeli kávéját itta a szomszédos teraszon megjelent a férje.
- Jó reggelt, Granger!
- Neked is, Malfoy! Minek köszönhetem a társaságod?
- Este el kell mennünk egy partira. Semmi komoly, csak megmutatjuk magunkat és már jöhetünk is haza. Legyél kész hét órára.
- Rendben – felelte a lány, de nem nézett a férfira.
Dracónak nagy önuralmába került úgy tennie, mintha nem látna semmit abból a változásból, amin Hermione keresztülment. Estéit az Abszol-úton lévő régi legénylakásában töltötte, mert másképp nem bírta volna távol tartani magát a nőtől.


A ruha, amit Hermione viselt smaragdzöld, könnyű kis koktélruha volt, ami feldobta az a gyönyörű nyakék, amit Draco indulás előtt csatolt a nyakába. A nő úgy érezte, égeti a férfi érintése, szabályosan megszédült. Ebben szerepet játszott a szokásos mentás illat is, amelyet már olyan régen érzett ilyen közelről.
Draco nagyon vigyázott, hogy ne érjen hozzá a lány nyakához, de ugye, amit az esze tudott a teste nem követte. Nem tudta megállni, hogy végigsimítson a nő bőrén, mintegy véletlenül. Ennyi elég is volt egy áramütés szerű zsibbadáshoz. Úgy kapta el a kezét, mintha megégette volna.
Udvariasan felkínálta a karját a boszorkánynak, de az nem fogadta el. Egymás mellett állva hoppanáltak a rendezvény színhelyére. Amint a nő kissé megbillent Draco már át is karolta a derekát. Hermione először ösztönösen odabújt, de szinte rögtön el is lépett a férfitől.
Az este első próbatétele a tánc volt. Mindenki tudta, hogy mindketten szeretnek táncolni, ezért értelmetlen lett volna az ellenkezőjét állítani.
Hermione belesimult az ismerős ölelésbe. Testén jóleső borzongás futott át és egyáltalán nem bánta, amikor Draco közelebb húzta magához. Lehunyt szemmel hajtotta a fejét a férfi vállgödrébe és nem gondolkozott, egyszerűen csak élvezte a mardekáros közelségét.
Merlinre, Granger, mennyire hiányzol! A napjaim üresek nélküled. Milyen kegyetlen a sors, mikor már nem kellene ellenségként tekintenünk egymásra, akkor belekényszerít egy halálra ítélt házasságba. Mit nem adnék érte, ha szeretnél!
- Mondtál valamit? – nézett fel rá Hermione.
- Nem .
- Meddig maradunk?
- Még egy-két tánc, rendben? – nézett a szemébe mélyen a férfi.
A nő csak bólintott. Belül ujjongott a lelke, hogy még Draco karjaiban lehet.
Merlinre, alig élem túl nélküled a napokat, nagyon jó most a karjaidban! Nem is akarok semmire sem gondolni, ki tudja, mikor lesz rá újra alkalmam! Csak élvezni akarom a közelséged, az izmaid játékát tánc közben. Az illatod, ami elszédít… szeretném, ha minden a régi lehetne, ha újra együtt lehetnénk. Mennyit nevettünk! Miért is nem szeretsz?
Kifelé mindketten nevettek, jókedvűnek mutatták magukat. Rita Vitrol képeket készített róluk a Prófétának, ami holnap a társasági hírek fő oldalán jelenik meg.
Senki sem vette észre a mélyben húzódó problémákat, hiszen ha az eszüknek tudtak is parancsolni, a szívüknek nem. A két fiatal annyira együtt volt, olyan szerelmesen simult össze, hogy csak az irigyeik száma nőtt percről-percre.


Az éjszaka megint ébren találta a boszorkányt, aki egy könyvvel a kezében ült az ágyában. Ami más volt, hogy mosolygott. Széles, jókedvű mosoly játszott a szája sarkán, majd felpattant és a pálcájával a kezében a férjével közös fal elé állt.

**

Draco az estélyt követő két reggel még természetesnek vette, hogy ébredéskor a felesége samponjának édes, epres-vaníliás illatát érzi. Amikor viszont már a negyedik reggel is becsapta az orra, elgondolkozott.
Ma Blaise-zel ebédelt a Három Söprűben és ő kényszert érzett, hogy megossza ezt a barátjával. Mivel nem akarta mindenbe beavatni, ezért a jól ismert „barátom barátja” idiómát hívta segítségül.
- A múltkoriban találkoztam egy régi francia barátommal. Képzeld, olyan fura dolgot mesélt! – vezette fel a történetet. - Megismerkedett egy egzotikus országba való boszorkánnyal és ahogy lenni szokott, összejöttek. Amikor aztán a nő elhagyta - illetve egész pontosan ő küldte el -, még napokig érezte reggel ébredés után a nő parfümjének az illatát a hálószobájában!
- Ez nem annyira egyedi eset, Draco! Emily a múltkor mesélt egy könyvről, ott is ezt az esetet írta le az író, de abban kiderült, hogy a nő egy varázslatot alkalmazott, egy olyan bűbájt, ami lehetővé tette, hogy a szeretőjénél töltse az éjszakát anélkül, hogy az a szerencsétlen varázsló észrevette volna! – nevetett Blaise. – Barátom, a nők sokkal rafináltabbak, mint mi feltételezzük róluk!
- Tényleg? Nem lennék meglepve, ha Hermione is olvasta volna ezt a könyvet!
- A címe „A titkok éjszakája”, említsd meg neki!
A két varázsló ezután már az aktuális kviddics liga eredményeket tárgyalta, de Draco alig várta, hogy haza indulhasson.


Hermione az estélyt követő napokban feltűnően jókedvűnek látszott és Hatty elmondása szerint újra visszatért az étvágya is. Reggelente jókedvűen iszogatta a kávéját és dúdolgatva hoppanált el a minisztériumba. A mardekáros fejében összeállni látszott egy terv, amelyet még ma éjszaka végrehajt.
Hermione a vacsora után kisétált a tó mellé. Leült a hintaágyra és átlapozta a Próféta aznapi számát. Draco nem vacsorázott ma sem otthon, de a nő tudta, hogy olyan tizenegy óra tájban hazaér. Mindig hazajött, általában ebben az időpontban. Mosolyra húzódott az ajka, amint felidézte férje vonásait. Draco igazán jóképű férfi volt, és egyelőre még az övé.


Draco kíváncsian vágott bele a terve végrehajtásába. A Malfoy kastély falai között hagyománya volt a fekete mágiának, emiatt egy percig sem tétovázott, amikor másolatot készített magáról. Az ál-Draco kiköpött mása volt az eredetinek, a varázsló még arra is odafigyelt, hogy az állandóan használt kölnijéből se felejtsen el tenni az általa teremtett másolatra.
Helyet foglalt a fésülködő asztal mellett elhelyezett fotelbe, és kiábrándító bűbájt szórt magára. Miután láthatatlanná vált, érdeklődve figyelte az előadást.


Nem kellett sokáig várnia, alig lett éjfél, a feleségével közös fal egyszer csak eltűnt. Meglátta a griffendélest, aki lábujjhegyen lopakodott oda az ágyhoz és megbizonyosodott róla, hogy „Draco” alszik. Elővette a pálcáját és valami bűbájt mormogott az orra alatt. Halvány, alig látható ezüstszínű fény vette körül az ágyban fekvő alakot. A nő magát is megbűvölte valamivel, majd becsusszant az ágyba. Karjával átölelte az alvó mardekárost, majd egy negyed óra múlva ő is elaludt.
Megtette, Merlinre, megtette! – ujjongott magában a szőke férfi - Ő jött el hozzám! Csak épp én nem tudtam róla.
Visszafordította a bűbájt és újra láthatóvá vált. Lassan odasétált az ágyához és egy határozott pálcaintéssel eltüntette a másolatot.
Épp csak bebújt a takarója alá, amikor megérezte, hogy Hermione közelebb húzódik. A boszorkány a fejét a férfi párnán nyugvó karjára tette, a keze pedig Draco derekára csúszott. Álmában elmosolyodott, majd újra egyenletesen kezdett lélegezni.
A szőke varázsló gyengéd puszit adott a nő homlokára, majd kényelmesen elfészkelte magát és elaludt.


Reggel a mardekáros egyedül ébredt, nyoma sem volt az éjszakai látogatónak. Elmosolyodott, majd gyorsan kiugrott az ágyából és a teraszra sétált.
Hermione már ott ült a másikon az asztal mellett, kezében az elmaradhatatlan kávésbögrével. Amikor meghallotta Draco ajtajának a zaját, elmosolyodott, majd gyorsan rendezte arcvonásait.
A férfi álmos hangon köszönt rá.
- Neked is jó reggelt, Malfoy! – felelt kimérten a nő.
- Jól aludtál, Granger?
A nő fürkészve nézte a varázsló arcát.
- Igen, köszönöm. Te?
- Én is - nyújtózkodott a férfi –, kellemesen telt az éjszakám. Látom, van még kávéd, megkínálnál vele?
- Természetesen, hiszen ez a te házad – a nő elkészítette a kávét és odalebegtette a férfinek.
Gyanús volt neki Draco, de nem tudta, hogy mi az, ami zavarja.
A rossz lelkiismeret, Hermione, a rossz lelkiismeret! mondta egy gyenge hangocska a fejében.
- Lassan itt lesz Zambiniék esküvője – a férfi elég hangosan beszélt, hogy az erkélyszomszédja is hallja. – Ott is ilyen fagyosan akarsz velem viselkedni?
- Természetesen a nyilvánosság előtt nem – szögezte le Hermione –, de azért túl sok mindenre ne számíts! – tette hozzá.
- Rendben, nem leszek meglepve, ha idegenként kezelsz, mint most már elég hosszú ideje. Milyen napod lesz ma?
- Még nem igazán tudom, de az utóbbi időben nem sok tiltott varázslatot találtunk. Mintha a sötét varázslók kivárnának.
- Gondolod? - kérdezte a mardekáros érdeklődő hangon.
- Van egy olyan érzésem, hogy valami történni fog a közeljövőben. Remélem, nem megint valami sötét mágust akarnak helyrepofozni!
Draco elgondolkozva itta a kávéját. Ő is hallott némi pusmogást valami nagy tervről, de mivel már nem tartozott szorosan a fekete oldalhoz, az információkat is csak szűrve kapta meg. Mindenesetre valami gonosz volt a levegőben.
- Min gondolkodsz ilyen erősen, Malfoy? Tudsz valamit?
- Ugyan, Granger, mit tudnék? A fekete oldal árulónak tart, ami, valljuk be, némiképp jogos is, épp ezért csak pletykákat hallok. Azokat, amiket ti is.
- Ha tudnál valamit, szólnál?
- Nem tudom, nem vagyok igazán motivált ebben a dologban.
- Motivált? Mi kellene jobb motiváció annál, hogy ártatlan embereket védsz meg?
- Mint Potter, vagy esetleg Weasley? Nem, nem elég.
Hermione felsóhajtott. Ronnal még mindig nem állt teljesen vissza a barátsága, a vörös hajú férfi még mindig neheztelt rá. Harry is próbálta Ront békíteni, nem sok sikerrel.
- Igen, például ők. Vagy az a tüneményes kislány Olaszországban. Vagy a szüleim.
A férfi szeme mérgesen rávillant.
- Ó, persze, a kedves auror fiúk! Majd elfelejtettem őket, pedig a te szívednek milyen kedvesek! – felelt Draco gúnyosan.
Hermione nem vette fel a kesztyűt és nem vágott vissza. Ehelyett mosolyogva felállt.
- Sajnos, meg kell szakítanom ezt az érdekes beszélgetést, mennem kell a minisztériumba. Kellemes napot, Malfoy!
A varázsló csak bólintott és átlebegtette a kávéskannát a saját asztalára.
Hallotta, amint a nő elhoppanált. Visszasétált a szobájába és alaposan megnézte az ágyát. Sehol egy redő, sehol egy gyanús nyoma annak, hogy ketten is benne töltötték az éjszakát, viszont az egyik párnának kellemes epres-vaníliás illata volt. Amint tüzetesebben megnézte, talált rajta egy göndör, hosszú barna hajszálat. Elmosolyodott és visszasétált a teraszra.


Draco napközben az Abszol-úton járt, megfelelő nászajándékot keresett Blaise-nek. Az egyik kirakatban meglátott egy brosst, ami olyan volt, mint amit a felesége olyan vágyakozóan nézett Velencében. Mosolyogva vette meg a kis ékszert.
Mire elrendezte a vásárlást, ebédidő lett. A Három Söprűben megebédelt és benézett a Gringottsba is pár ezer galleonért. A séta jól esett neki, kellemes idő volt.
Alig várta, hogy hazaérjen, mert eldöntötte, körülnéz a griffendéles szobájában, amíg az nincs otthon.
Egy alapos keresés eredményeként meg is találta a könyvet a nő párnája alá rejtve. Beleolvasott és megtudta, hogyan védje ki a bűbájt, amit a felesége szór rá, hogy ne észlelje a jelenlétét. Arra még nem tudta a választ, magára mit szór a nő, de ha szerencsés lesz, ma éjjel kihallgatja.


Hermione fáradtan ért haza. Ma egész nap úton voltak Chrisszel, egy bejelentést követően követtek egy fura varázslót egészen annak a házáig. Az ismeretlen bejelentő azt állította, hogy az alak nem más, mint Voldemort egyik megmaradt követője. Mikor az aurorok segítségével elfogták és kihallgatták az ijedt varázslót kiderült, hogy semmi valós alapja nincs a gyanúsításnak. Egy egyszerű londoni kvibli volt a szerencsétlen flótás, akinek a rosszakarója tett jelentést a minisztériumnak. A rossz szándékú bejelentőt elég jelentős, ötszáz galleonos büntetéssel sújtották.
A nő gyorsan megvacsorázott, lefürdött és az ágyában fekve hallgatózott, hogy el ne mulassza Draco érkezését.


A felkelő Hold fénye az ágyában találta a mardekárost, aki magára mondta az ellenbűbájt, majd kényelmesen elhelyezkedett és elaludt. Az idő lassan átfordult az éjfélen, mikor - pont, mint előző este -, megjelent a boszorkány.
Az ágyhoz óvakodott és rászórta az ezüstös bűbájt Dracóra. A férfi azonnal felébredt és szinte nyúló füllel hallgatta Hermione suttogását.
-… és mielőtt felébredne, engem vigyél a helyemre…- suttogta a bűbáj versét.
Amikor végzett fáradt sóhajjal bújt be a férfi mellé.
Micsoda egy csaló vagyok! De nem tudom másképp fenntartani a látszatot, belebetegszem, ha nem érinthetem meg! – mintegy bizonyságul végigsimított a varázsló arcán. – Muszáj idejönnöm, átölelnem, hozzábújnom, mert e nélkül meghal a lelkem!
Draco kilépett a lány gondolataiból és engedte magához simulni a feleségét. Hermione elfészkelte magát és szinte azonnal elaludt. A férfi a szájával óvatosan végig simított Hermione ajkain majd újra álomba merült.


Reggel természetesen megint egyedül ébredt, de a fejében még ott volt az a két sor, amit a boszorkány szájából hallott.
Valószínűleg, mielőtt felébrednék, visszaviteti magát a szobájába, ravasz kis boszorkány!mosolygott a férfi. Mindent jó színben látott, hiszen nyert, megnyerte a feleségét, csak még arra kellett rájönnie, hogyan is ültesse át gyakorlatba ezt az elméletet.
Blaise barátja másnapi esküvője jó alternatívát kínált arra, hogy magához édesgesse a nőt. Kicsi sárm, kicsi akarás, és Granger – talán – a karjaiba köt ki. Hiszen ott lesz Nott is, akitől megint meg kell majd védenie őt, és mi lehet jobb alkalom egy kis enyelgésre, mint a fölényének érzékeltetése a másik varázsló előtt?
A férfinek széles mosoly terült el az arcán.
Nos, Granger, jobb lesz, ha beletörődsz a megváltoztathatatlanba, nem kell ide Megszeghetetlen Eskü, az enyém vagy szőrőstől-bőrőstől!

17. fejezet