Hermione azt érezte, lebeg. Nem, nem is lebeg, valaki viszi. Óvatosan kinyitotta a szemét és Draco kimért arcát látta meg.
- Magadhoz tértél? – kérdezte a varázsló anélkül, hogy a lányra nézett volna.
- Mi történt?
A férfi gúnyosan elmosolyodott.
- Szóltam neked időben, hogy ne menj egyedül a könyvtárba, ugye? De hát neked beszélhet az ember!
- Hiszen ott voltál! – feleselt a lány.
- Valóban, de nekem kellett volna elsőnek a folyosóra lépnem, nem neked! De Miss. Hárpia beszaladt, hiszen egy vitát így kell lezárni, valóban, el kell szaladni! – a férfi gúnyos hangja visszhangzott a kihalt folyosón.
- Mi történt? – kérdezte Hermione.
- Kaptál egy Stuport! – Malfoy elmosolyodott. – A szellemek, tudod! Már nem tudtam szólni!
- Ha jól látom, még élvezed is! – motyogta a lány.
- Jól látod, Granger! Alig vártam, hogy cipelhesselek! – bólintott mosolyogva Draco.
- Öööö… letehetsz, tudok járni.
- Biztos?
- Iiigen… azt hiszem – bólintott a lány.
A varázsló óvatosan leengedte a földre. Némi bizonytalankodás után a lány valóban elindult.
- Köszönöm, Malfoy!
- Nincs mit, Granger! – a férfi hirtelen jobbra fordult. - Megérkeztünk.
Udvariasan félreállt, hogy a lány beléphessen. Hermione felnézett rá és bizonytalanul megszólalt:
- Azt akarod, hogy én menjek be elsőnek?
- Granger, bízz meg bennem, oké?
- Oké – a lány óvatosan benyitott, és amikor meglátta a könyvtárat, minden másról egyből elfeledkezett.

Ha létezett mennyország, akkor Hermione Granger számára ez volt az. Mérete vetekedett a híres roxforti könyvtáréval, a könyvek megszámlálhatatlan tömegével nézhetett farkas szemet.
- Merlinre, Draco, ez valami csoda!
A lány elragadtatásában azt sem vette észre, hogy nem a vezetéknevén szólította meg a férfit. Olyan örömmel, akkora mosollyal lépett be, mint egy gyermek a csoki gyárba. Kapkodta a fejét, néha végigsimított egy-egy könyv gerincén, félrehajtott fejjel olvasta a címeket. Malfoy meglepő gyengédséget érzett, ahogy nézte a fiatal boszorkányt. Amikor erre rájött, megrázta a fejét és igyekezett elhessegetni efféle gondolatait.
- Kérlek, helyezd el a könyveidet és induljunk vacsorázni – szólalt meg csendesen a férfi.
A lány felocsúdott a bámészkodásból, bólintott, bevarázsolta a könyveit az egyik üres tárolóba, majd visszasietett jegyeséhez.
Kipirult arccal és csillogó szemmel nézett fel a mardekárosra.
- Majd lejöhetek ide?
- Persze, Granger, majd lekísér valaki, vagy én, vagy Hatty!
- De mi lesz a szellemekkel?
- Ne aggódj, rendre tanítom őket, hogy ne nagyon zaklassanak, de te is tudod, nem lehet őket teljesen uralni! Most pedig gyere, ma korán szeretnék lefeküdni, holnap nehéz napom lesz!
Hermione bólintott és szó nélkül követte Malfoyt.

Furcsa volt az első reggel a kastélyban. A lány álmosan nézett körbe a számára még idegen szobában, majd egy jót nyújtózkodott. Hirtelen Hatty jelent meg a kezében egy csésze gőzölgő kávéval.
- Jó reggelt, kisasszony!
- Szia, Hatty!
- Kivigyem a kávéját az erkélyre kisasszony?
- Igen, köszönöm!
Kényelmesen felkelt és kicsoszogott a manó után. A kis asztalon a kávé mellett pirítós és lágy tojás, sonka és narancslé is várta.
- Hatty nem tudja, mit szeret a kisasszony, ezért ezeket válogatta össze! De ha valami mást kíván, Hatty szalad és már hozza is!
- Nem, Hatty, ez így tökéletes! – válaszolta kedvesen a lány. – Reggelire nem nagyon szoktam a kávén kívül mást fogyasztani.
- Ez elég egészségtelen reggeli.
Hermione úgy ugrott fel, hogy majd leejtette a kávéscsészéjét.
- Malfoy, mit keresel itt?
- Tudtommal itt lakom, Granger – jött az unott hangú válasz.
- Azt mondtad, reggel korán elmész!
- Nem, azt mondtam, hogy ma nehéz napom lesz – helyesbített a férfi.

Hermione megpróbálta minél kisebbre összehúzni magát, mivel csak egy rövid kis hálóinget viselt. Azt hitte, Malfoy már valahol úton van, ezért fel sem merült benne, hogy köntösbe bújjon. A spagetti pántos kényelmes éjszakai holmiban a reggeli napfényben elég ledérnek érezte magát.
Malfoy észrevette a zavarát és épp azt latolgatta, hogy úriemberként ne vegye észre a fiatal boszorkány meglehetősen lenge öltözetét, vagy vérbeli mardekárosként piszkálja-e a griffendélest, amikor feltűnt egy minisztériumi bagoly. Egyenesen Grangerhez repült. A lány leoldotta a pergament a lábáról és elolvasta az üzenetet.
- Chris írt, újabb füstölgő romot jelentettek. Mennem kell.
- Jó munkát, Granger! Ne felejtsd, háromkor ruhapróba Madame Malkinnál, holnap pedig a legközelebbi ismerősöket kell személyesen meghívnunk.
- Tényleg? Akkor megyünk az Odúba is?
Malfoy felhorkant.
- Természetesen oda is! Alig várom.
- Szintén – nevetett rá a lány. – A vacsoránál találkozunk! – lépett be a szobájába Hermione.
Aztán még szinte ugyanazzal a lendülettel vissza is tért a férfihoz.
- Hé, Malfoy, mikor van a vacsora?
- Általában fél nyolckor eszünk.
- És ha addig nem érek ide?
- Akkor nem kapsz vacsorát! – felelte csúfolkodó hangon a varázsló és rákacsintott a lányra.
Mire Hermione válaszolhatott volna, Draco eltűnt a szobájában.

**

A következő napok állandó futkosással teltek. Az esküvői készülődés szinte minden idejüket felemésztette. Estére mindketten olyan fáradtak voltak, hogy még veszekedni sem volt erejük. Csendes beszélgetés közben megették a vacsorájukat, majd mindketten visszavonultak. Hermione egyik este lement a könyvtárba Hattyvel, de a szellemek olyan vircsaftot rendeztek, hogy negyed óra múlva feladta. Levarázsolt egy könyvet a polcról és visszatért a szobájába olvasni. Draco egy fél mosollyal nyugtázta, hogy a lány azért elég hősiesen kitartott, bár meg kell hagyni, a Malfoy ősök szellemei elég hatásosan zavarták el a nem kívánt látogatókat a könyvtárból.

Lassan elérkezett az esküvő előestéje, a lány- és legénybúcsú is. Hermione az Abszol-úton járt a barátnőivel, a Három Seprűben ittak pár pohár jófajta konyakot a boszorkány „lányságára”. Csak négyen voltak: Hermione, Ginny, Luna és Chris.
A buli hamar befejeződött, hiszen másnap a griffendélesnek tündökölnie kellett a nagy eseményen, így nagyjából tizenegy óra tájékán bontottak asztalt.
Hermione haza hoppanált a kastélyba, ahol Hatty már aggódva várta.
- Valami baj van, Hatty? – kérdezte mosolyogva a lány.
- Nem, kisasszony, csak aggódtam magáért, nehogy sokáig kimaradjon, mert akkor holnap nagyon fáradt lesz! – sipogta a manó.
- A fiatalúr itthon van már? - folytatta a kérdezősködést Hermione.
- Nem, még nem érkezett meg.
Hogy Malfoy merre járt nem tudta, de valószínűleg nem Harryvel és Ronnal töltötte az estéjét.
Hermione kért némi ennivalót a manótól és miután megette, a szobájába ment aludni.

Hamar elérte az álom, hiszen fáradt volt, az este elfogyasztott néhány pohár ital is eltompította kissé.
Úgy érezte, csak pár perce alszik, amikor valami zajra lett figyelmes. Kissé megemelte a fejét, de mivel a zörej nem ismétlődött, visszafeküdt a párnájára, és már épp elaludt volna, amikor újra megrezzentette a hang. Most már felült és úgy nézett körbe, de nem látott semmit. Mielőtt visszadőlhetett volna egy gonosz hang szólalt meg mellette.
- Mi van, te sárvérű lotyó, azt hiszed, bekerülhetsz a családba?
A lány felsóhajtott. Ez Alarik volt, a legelvetemültebb Malfoy-szellem.
- Alarik, tűnj el a szobámból!
- Majd még te mondod meg, sárvérű, hova mehetek az otthonomban és hova nem?
Hiába volt ijesztő a hangja, Hermione tudta, nem árthat neki.
- Alarik, aludni akarok, ezért kérlek, menj ki a szobámból.
Hirtelen azt érezte, hogy valami meghúzza a haját.
- Hé, ez mi volt?
- Valami nem tetszik, sárvérű lotyó? – kérdezte gonoszan a szellem és újra meghúzta a lány haját.
- Rendben, akkor nézzük – Hermione betakarózott és úgy folytatta. – Így is érdekes-e, ha nem figyelek rád,csodálkozhatsz, hogy nem veszek rólad tudomást és…
A szellem rémisztően felnevetett.
- Itt te leszel az, aki csodálkozni fog! Azok közé kerülsz, akik közé való vagy!
Hermione felült, hogy megnézze, mire célzott a látogató, és akkor… akkor meglátta őket. Az egész szoba mozogni látszott, ahogy milliónyi nyálkás- nedves bogár jelent meg az ágya körül. Hermione nem sok mindentől félt, de a bogarak ide tartoztak. Ha csak elképzelte, hogy valamelyik rámászik, kirázta a hideg.
Ez csak káprázat, nincsenek itt, ez csak káprázat, nincsenek itt… ez csak... hajtogatta magában, amikor megérezte az első bogár nyálkáját a lábfején.

Draco Malfoy a menyasszonya sikítozására ébredt fel. Szinte fekvő helyzetből ugrott talpra, felmarta a pálcáját és berontott Granger szobájába. Felvette a támadóállást és szembenézet a lány… formás fenekével.
Hermione térdelt az ágyán, a feje a párna alatt és üvöltött. Draco leengedte a pálcáját és óvatosan megközelítette az ordító boszorkányt. Senkit és semmit nem látott a szobában, ami kiválthatta volna Granger viselkedését. Odalépett közvetlenül az ágy mellé.
- Granger!
A nő tovább sikítozott.
- Granger! – óvakodott még közelebb a férfi és tanácstalanul nézte a lányt.
Finoman leült a boszorkány mellé az ágyra és óvatosan megérintette a csípőjét.
- Malfoy vagyok, Granger, mi történt?

A következő dolog, amit észlelt, hogy a lány szemből az ölében ül, a combjai a derekát, míg a karjai a meztelen felsőtestét fogják satuba. A boszorkány a vállgödrébe fúrta a fejét, és mint egy mantrát hajtogatta:
- Merlinre, Draco, söpörd le rólam ezeket, söpörd le rólam!
A férfi alig tudott megszólalni.
- Nincs rajtad semmi, Hermione!
- Érzem, másznak rajtam, a lábaimon, a karjaimon, a hátamon, kérlek, Draco, söpörd le rólam ezeket! Draco, kérlek! – a lány hangja kezdett hisztérikussá válni, zokogása erősödött. – Kérlek, Draco!
A varázsló nem kérette tovább magát, elkezdte „lesöpörni” a lányról a nem létező akármiket, a karjairól, a lábairól és végül a hátáról. Közben nyugodt hangon suttogott a griffendéles fülébe.
- Leszedtem rólad, nincs mitől tartanod. Nézd csak, már nincs is semmi rajtad, érzed? Tiszta vagy, Hermione, nézz rám, minden rendben van, itt vagyok! Kérlek, ne sírj!
A boszorkány szorítása egy cseppet sem lazult. Draco kezdte magát kellemetlenül érezni, hiszen csak egy selyem pizsama nadrág volt rajta, ami ugye, nem éppen a vastagságáról híres. A lány meleg teste, mint egy kígyó tekeredett rá, a zihálása során mellei a vékony hálóingen keresztül a férfi meztelen mellkasához értek, a hajából áradó vaníliás-epres illat is közvetlenül az orrába szökött, amire még ráerősített Hermione tiszta, de mégis buja nőiessége is… egyszóval, a varázslóval bizony kezdett a szoba forogni és legszívesebben lelökte volna az öléből lányt, hogy el tudjon menekülni. Ittak az este folyamán Zambinivel, és most jött csak rá igazán, hogy mégiscsak valami bordélyban kellett volna a legénybúcsút megtartani...

Hermione szinte sokkos állapotban volt, de azt azért érzékelte, hogy Draco kezei hol a combját, hol a karját hol a hátát simogatják. Megnyugtatta az ismerős mentás-citromos illat. Lassan abbamaradt a sírása és ahogy pihegett, úgy kezdtek feléledni az érzékei is. Most már érzékelte, hogy tenyere a férfi meztelen hátát érinti, a combja szintén félig meztelen bőrhöz ér, az arcát pedig a varázsló mellkasához nyomja. Elvörösödött, ahogy a feneke alatt is megérezte a férfi jelenlétét.
Az első ép gondolatával le akarta tépni magát a mardekárosról, de meglepetésére Draco nem eresztette.
- Nem, Granger, most még nem engedhetlek el. Ha most megteszem, holnapra nagyon fogod szégyellni magad. Pedig hidd el, nincs miért. Gyönyörű fiatal nő vagy, ez a reakciója a testemnek… – tette hozzá morcosabban. – De nem kell félned, tökéletesen uralom a helyzetet. - Draco örült, hogy a boszorkány nem olvas a gondolataiban, mert bizony, nem volt ura semminek sem. – Szeretném tudni mi történt veled.
Hermionét hirtelen borította el a férfi utáni vágy, ezért elég nehezen tudott megszólalni.
- Az az átkozott szellem! – kezdett bele mégis.– Bogarakat küldött rám! Nyálkás, undorító bogarakat! – Még most is megborzongott az emlékezéstől. – Rám másztak, bebújtak a takaróm alá, a hálóingem alá… - a lány lélegzete megint kapkodóvá vált.
Draco gyengéden végigsimított a hátán, majd rögtön el is átkozta magát gondolatban. A teste újból élesen reagált a nő selymes bőrére.
- Kérlek, Draco, ne engedd, hogy Alarik bántson…- súgta a varázsló mellkasának Hermione, miközben egyik keze a férfi tarkóján nyugodott, tenyere alatt érezve a varázsló hajának puhaságát.
Draco lehunyta a szemét, ahogy a lány meleg lehelete végigcirógatta a bőrét.
- Holnap beszélek vele, kitiltom innen, rendben? – kérdezte halkan.
- Köszönöm – felelte halkan a lány, majd kimerülten a varázsló vállgödrébe hajtotta a fejét.
Draco gyengéd puszit nyomott a lány fejére, felállt és lefektette Hermionét az ágyra.
- Aludj jól, Granger, holnap szükség lesz az erődre – suttogta halkan, majd betakarta a nőt.
Amikor fel akart egyenesedni a lány átölelte a nyakát és egy puszit nyomott az arcára.
- Köszönöm, Draco! Jó éjszakát!


**


Reggel Hermione nehezen ébredt. Amikor eszébe jutott az éjszaka, majd elsüllyedt szégyenében.
Egyszerűen rámásztam a szerencsétlenre. Nagyon gyűlölöm a bogarakat, amióta Bellatrix bezárt a pincébe… itt, a kastélyban. Most is beleborzongok, amikor elmegyek a szalon előtt, ahol megkínzott. Vajon Malfoy tudja ezt? Eszébe jutott a fiatal varázsló, az illata, a bőrének érintése. A haja selymessége, amit a tenyere alatt érzett. Most hosszabb volt, mint a roxfortos időkben és apjához hasonlóan ő is egy copfba kötve viselte. De amíg az idősebb Malfoyé a háta közepéig ért, Dracóé valamivel a válla alá. Először gondolt a mardekárosra férfiként. Az izmaira, amelyek nem voltak hivalkodóak, arányos testfelépítésére, amit a kviddics mellett a valószínűleg űzött „úri sportoknak” köszönhetett, választékos modorára, kellemes illatára és a hosszú, kecses kezeire.
Na igen, a kezeire, amelyek tegnap éjszaka végigsimogatták a combjait, a karjait és a hátát. Amire ő kérte a varázslót. Ha lehet, itt még mélyebben pirult, mint eddig. Jól esett neki a simogatás, soha nem gondolta volna, hogy Malfoyjal kapcsolatban ilyen egyáltalán szóba jöhet. Lehunyt szemmel emlékezett a férfi könnyed érintésére.
Hirtelen Hatty szólalt meg mellette
- Minden rendben van, kisasszony?
- Persze, Hatty, minden rendben!
- Akkor keljen fel, Miss. Hermione, a kávéja már kinn várja a teraszon! Gyorsan, gyorsan, készülődnünk kell az esküvőre! – a manó sürgött forgott a lány körül.
Hermione feltápászkodott és elindult az erkély felé. Az utolsó pillanatban jutott eszébe a köntöse, ami az ágy végébe volt terítve. Visszalépett érte, felvette és úgy lépett ki az erkélyre.


Draco kényelmesen terpeszkedett az ágyában és az elmúlt éjszakáról elmélkedett. Megzavarta a lány viselkedése, de legjobban az az utolsó puszi, amit hálából kapott a boszorkánytól. Megdöbbent attól a reakciótól, amit a lány érintése váltott ki belőle. Hiszen nem egy tapasztalatlan tacskóról volt szó, hanem a nőcsábász Draco Malfoyról.
Hermione a maga ártatlan csábításával hirtelen és minden előzmény nélkül nyűgözte le a nagy ragadozó hírében álló mardekárost. Soha nem gondolta, hogy a lány ilyen vonzó. A hosszú, gesztenyeszín haja, a kecses termete és finom bőre sohasem hívta fel magára a figyelmét a Roxfortban. Igaz, csak az iskolai egyenruhában látta a lányt, de abban látta a többieket is, akiket aztán egy éjszaka erejéig becsalt az ágyába. Hermione mindig kívül esett ezen a körön, hiszen Potter barátjaként, valljuk be, szinte szóba sem állt vele. Talán egy kivétel volt, amikor Hagrid óráján belelépett abba az üregbe és kiment a bokája. Nem tehette meg, hogy elmegy mellette, hiszen mindig is úriembernek nevelték, akinek segítenie kell egy hölgyön. Igaz, sárvérű hölgyekről nem esett szó, de azért Draco eltámogatta a bicegő lányt a gyengélkedőre. Elmosolyodott, amikor eszébe villant az első reggel. A boszorkány egész kicsire húzta össze magát a hálóingében, bezzeg tegnap!
Még jó, hogy nem vetett szikrát a tenyerem alatt a bőre! Hihetetlenül puha és meleg volt. Vajon hogy került az ölembe? Egyszer csak ott volt –a férfi elmosolyodott –, micsoda temperamentumos boszorkány! Vajon miért fél ennyire a bogaraktól? - Draco hirtelen felült – A pince! A pince tele volt bogarakkal, Bellatrix bűvölte őket oda! Merlinre, Granger félelme ide kötődik, Alarik ezt használta fel ellene!
Malfoy komolyan mérges volt a szellemre. Már épp felugrott volna, hogy megkeresse és leteremtse, amikor Patty jelent meg.
- Jó reggelt, fiatalúr! Ideje felkelni, a kávéját már elkészítettem, kinn van az erkélyen! Sok dolga van még ma fiatalúr, siessen! – és már el is tűnt.
Draco álmosan túrt bele a hajába, majd kisétált az erkélyre. A nap melegen sütött. Ahogy nézelődött észrevette a szomszéd erkélyen kávézó nőt.
- Jó reggelt, Granger!
- Malfoy! –bólintott Hermione kimérten. Fogalma sem volt róla, hogy viselkedjen a fiatal varázslóval.
- Mielőtt még mondanád: nem történt semmi. Kikészültél, ami nem csoda, Alarik gátlástalanul kihasználta a rettegésedet. De ma ne foglalkozz vele! Készülődj, ma mindenkinek irigyelnie és csodálnia kell téged, ragyognod kell, elhitetni mindenkivel, hogy mi vagyunk a legszerencsésebbek a világon, oké?
Hermione bólintott.
- Rendben, Malfoy. De azért… köszönöm - nézett egyenesen a férfi szemébe.
Draco csak biccentett és belekortyolt a kávéjába.


Hatty beterelte a lányt a fürdőszobába.
- Elkészítettem a fürdőjét, kisasszony, nem sokára jön egy öltöztető boszorkány Madame Malkin szabászatából és megérkezett Ginny Weasley… akarom mondani Potter, Miss. Lovegood és az ön édesanyja is!
- Anya? Hogy kerül ide anya?
- Az úrfi küldte érte Pattyt!
- Draco? – kérdezte hitetlenkedve a boszorkány.
- Igen, az úrfi - bólintott Hatty. - De most gyorsan, gyorsan fürdeni, kisasszony! Addig Hatty visz reggelit Mrs. Grangernek, Mrs. Potternek és Miss. Lovegoodnak! – a manó már el is tűnt.
Draco idehozatta anyát és a lányokat? Milyen kedves tőle! Nem gondoltam volna! Igaza volt a múltkor: adnom kell neki esélyt, hogy megmutathassa az igazi énét. Vagy azt, amit nem ismerek belőle. Mellesleg, ha ilyen a szövetségesének lenni, sosem akarok többé az ellensége lenni!
Hermione egy nagy mosollyal az arcán merült bele az illatos habfürdőbe. Lehunyta a szemét és megpróbált ellazulni.
Ez annyira jól sikerült, hogy arra ébredt fel, hogy Hatty szólongatja.
- Kisasszony, már itt a varróboszorkány, kérem, keljen fel!
A lány gyorsan lefürdött és egy hatalmas puha fürdőlepedőbe csavarva sietett ki a szobájába. A varróboszorkány egy fiatal lány volt, mosolyogva nézett Hermionéra.
- Üdvözlöm, Miss. Granger! Elhoztam a ruháját és a fehérneműt is. Minden frissen mosott, csak fel kell vennie!
- Jó napot, kedves…
- Harriett a nevem!
- … Harriett! Máris öltözöm!
A lány megint úgy érezte, mintha a szabászatban lenne: elvarázsolta a gyönyörű fehérnemű és a csodaszép menyasszonyi ruha. Az extrém magas sarkú cipő is ott figyelt az ágy mellett, de azzal nem foglalkozott. Amíg belebújt a fehérneműbe és felvette a hajszál vékony selyemharisnyát Harriett a menyasszonyi ruhát készítette elő.
- A hajamat majd megcsinálom, ha felvettem a ruhát! – mondta Hermione.
- Igen, egyszerűbb lesz és szerintem a barátnői is szeretnének segíteni a fizura elkészítésében!
- Ó, igen, abban biztos vagyok! – mosolyodott el jókedvűen a lány.
A profi segítővel egy negyed óra alatt felvette a ruháját. A krinolin kicsit furcsa volt, nem sűrűn volt rajta még ez idáig ilyen, de egy kis bűbájjal elérte, hogy az abroncs engedelmeskedjen neki.
Harriett kritikus szemmel mérte végig, majd mosolyogva bólintott.
- Tökéletes, Miss. Granger!
Hermione is így érezte. Örömmel nézte magát a hatalmas tükörben.
- Köszönöm a segítségét, Harriett!
- Szívesen, Miss. Ez a dolgom. Engedje meg, hogy sok boldogságot kívánjak önnek!
- Köszönöm! – nevetett a fiatal lányra Hermione.

Alig hagyta el a szobát a varróboszorkány már meg is jelent az édesanyja a két barátnőjével. Elkerekedett szemmel nézték Hermionét.
- Egyszerűen gyönyörű vagy! – mondta Ginny és óvatosan átölelte a lányt. – Bár a hajaddal még kell kezdeni valamit!
Luna és Mrs. Granger mosolyogva puszilta meg a menyasszonyt és mindketten kicsit elpityeredtek.
- Olyan meghatott vagyok, nyuszikám! – suttogta az anyukája észre sem véve, hogy a régi, kiskori becenevén szólítja a lányát.
Hermione is küzdött a könnyeivel, de ebben az is benne volt, hogy becsapja a szeretteit.
Luna és Ginny hirtelen felnevettek.
- Hé, nem sírni jöttünk, hanem segíteni! Na, gyere te boszorkány, had bűvöljem a makrancos hajadat egy szép kontyba!
Hermione hálásan nézett rá és engedelmesen leült. Néhány mesteri pálcaintés után szinte rá sem ismert magára. A haja egy része rendezett, sima loknikban omlott a vállára, a másik fele rafinált félkontyba tekeredett. Luna is álmélkodva nézte Ginnyt.
- Gin, ez remek lett! – dicsérte meg mosolyogva leendő sógornőjét.– Majd nekem is megcsinálod?
- Persze! –nevetett a kérdezett
Ekkor az örömanya szólalt meg.
- A mugliknál van néhány babonája az esküvőnek. Több kötődik ezek közül a menyasszonyhoz, illetve a viseletéhez. Az esküvő napján a menyasszonynak valami régit, valami újat, valami kölcsönvett dolgot, s valami kéket kell viselnie, hogy szerencsés legyen. Újnak itt ez a pompás ruha, épp ezért én most odaadom neked ezt a nyakláncot, amit az édesanyámtól kaptam az esküvőm napján, elég régi darab, mert ő a nagymamától kapta és így tovább – az anyuka ezzel a lánya nyakába akasztotta a finoman kidolgozott aranyláncot.
Luna tapsikolva lépett Hermione mögé.
- Én odaadom az egyik hajdíszemet, az lesz a kölcsön, jó?
A lány mosolyogva bólintott. Meglepetésére Luna egy kis fehér virággal díszített hajdíszt vett elő.
- Semmi piros vagy sárga? – kérdezte a barátnőjét.
- Draco miatt nem mertem ilyen színeket felvenni - nézett végig elegáns szürke ruháján a boszorkány. – De majd a fogadáson átvarázsolom színessé! – felelte fülig érő szájjal.
- Akkor már csak a kék hiányzik… - töprengett hangosan Ginny. – De nicsak, mi van itt a zsebemben? – kérdezte és mosolyogva előhúzott egy halványkék harisnyakötőt. – Ez van, ha egy varázsló muglik között nő fel. Harry vetette velem! – nevette el magát a többiek döbbent arckifejezését látva.
Rögvest letérdelt a barátnője elé és felhúzta a lábára az ajándékot.
- Akkor szerintem minden megvan a szerencséhez! – felelte nevetve Luna.
Hermione is velük nevetett, bár az ő nevetésébe egy kis üröm is vegyült, hiszen ez csak illúzió volt.

6. fejezet