Hermione kényelmesen nyújtózkodott az ágyában. Meg volt elégedve magával, hiszen a héten majdnem minden éjszakáját a férje ágyában töltötte. Draco persze mindebből semmit sem érzékelt, de a lánynak elég volt az, hogy ő tudja.
Amennyire beszélni akart Ginnyvel már annyira nem érezte fontosnak, hogy bárkivel megossza a titkát. Minden esetre Emilynek hálával tartozik, hogy felhívta a figyelmét a könyvre, hiszen enélkül még mindig csak ébren kóvályogna a kastélyban. Az igazsághoz az is hozzá tartozott, hogy félt Alariktól is, bármennyire is közömbösnek mutatta magát. Idegesítette a Malfoy-szellem folyamatos jelenléte a szobájában, az állandó rettegés, hogy mikor küldi rá újra a bogaras rémséget. Elmerengett azon az éjszakán, Draco viselkedésén és azon az utánozhatatlan borzongáson, amit a férfi érintése váltott és vált ki most is belőle.
Mielőtt mélyebben belefeledkezhetett volna a gondolataiba Hatty szólalt meg mellette.
- Jó reggelt, Miss. Hermione! A kávéja a teraszon várja!
- Köszönöm, Hatty, megyek! – válaszolt kedvesen a házimanónak.
Mosolyogva kelt ki az ágyból és kisétált a teraszra. A férje már kinn kávézott.
- Jó reggelt, Granger!
- Neked is, Malfoy!
- Kivételesen nem ülhetnénk egy asztal mellé? – kérdezte a szőke varázsló. – Meg kell beszélnünk a mai és a holnapi napot.
Hermione bólintott, mire Draco egy elegáns mozdulattal átlépett a két erkély korlátján.
- Foglalj helyet! – kínálta mosolyogva hellyel a nő.
Sokkal felszabadultabb volt, mióta éjszakánként átszökött a férfi szobájába. Maga sem tudta, mire jó ez az önámítás, de nem akart változtatni rajta.
A házimanók mosolyogva nyugtázták, hogy a házaspár közös asztal mellett reggelizik. Régen volt erre példa és ők igazán szerették Dracót és Hermionét is a szívükbe zárták, ezért szerették volna őket boldognak látni.
- Szóval, mit akarsz megbeszélni? - nézett a mardekárosra Hermione.
- Biztos nem felejtetted el, hogy holnap lesz Blaise és Emily esküvője – kezdte a férfi. – Ma meg kell vennünk a nászajándékot és Madame Malkinhoz is elnézhetnénk venni valami szép ruhát neked!
- Hiszen tele a szekrényem szebbnél szebb ruhákkal! Olyan is van közöttük, ami még nem volt rajtam! – csodálkozott a nő.
- Rendben, akkor a ruhavásárlást ki is hagyhatjuk, de nászajándék akkor is kell.
- Mire gondoltál?
- Valami személyesre, de eléggé tanácstalan vagyok, hogy mi is legyen az – Draco elgondolkodva kortyolt a kávéjából. – Blaise elég jómódú, mindene megvan. Emilyt pedig nem ismerem, nem tudom, mire vágyik.
- Emily legalább olyan könyvbolond, mint én – gondolkozott hangosan a nő. – Szerintem örülne valami könyvritkaságnak.
- Ez remek! Akkor bemegyünk az Abszol-útra és keresünk valami értékes könyvet a menyasszonynak és szerintem egy érme Blaise számára is jó lenne!
- Blaise-t érdeklik az érmék?
- Igen, már gyermekkora óta szenvedélyesen gyűjti őket!
- Nem is gondoltam róla! – csóválta a fejét a nő hitetlenkedve. – Viszont láttam a londoni Shotheby’s –nél valami érmét… de nem figyeltem, milyen.
- Milyen igazad van! Rájuk kellett volna gondolnom, vagy a Christie’s –re! Granger, te kincset érsz! – Bókolt finoman a férfi. – Ott még valami könyvet is nézhetünk! – lelkesedett a varázsló.
Hermione szíve meglódult a férje bókjától és ezt meg is mondta volna neki, hogy tudja, milyen boldoggá tette ezzel a pár szóval, de még idejében elharapta a mondatot.
- Roppant kedves tőled, hogy… hogy ennyire törődsz a barátoddal! – kanyarintott a mondanivalóján.
- Te is ezt teszed a tieiddel, nem?
- Igen, de tudod, én a jó kislány vagyok! – mosolygott a nő.
- Én meg a rossz fiú, ugye, Granger? Aki szerinted sosem változik meg – dörmögte a mardekáros.
- Nem erre gondoltam – a nő tényt közölt. – Úgy látszik, öt percnél többet nem tudunk beszélni, mert utána már óhatatlanul sértegetni kezdjük egymást – tette hozzá szomorkásan.
- Valószínűleg igazad van. Akkor megyek. – A fiatal varázsló felállt és ismét átlépte a korlátot.
A nő is felállt és utána lépett.
- Draco, várj!
A varázsló visszafordult.
- Parancsolsz, Granger?
- Nem, csak kérek – felelte a boszorkány lehajtott fejjel. – Kérlek, ne utálj ennyire, hogy szóba sem állsz velem! – a lány megkapaszkodott az erkély korlátjában. - Nem nézel rám, nem jössz velem a szüleimhez, az Odúba sem, én meg mindenhol magyarázkodhatok, hogy hol vagy, mindig ki kell találnom valamit…
- Nem hívtál magaddal egyetlen egyszer sem – a mardekáros hangja teljesen nyugodt volt.
Hermione elgondolkozva nézett a férfi szemeibe. Draco tiszta lelkiismerettel állta a boszorkány pillantását, sőt, azt is megengedte magának, hogy elmerüljön a barna szemekben.
- Nem hívtalak? – ismételte döbbenten a lány.
A varázsló nemlegesen rázta a fejét.
- És ha hívnálak?
- Próbáld ki! – huncut mosoly bukkant fel Draco ajkain.
- Eljönnél velem a szüleimhez a hétvégén? – kérdezte a nő félrehajtott fejjel.
- Természetesen – bólintott a férfi.
A nő hitetlenül megrázta a fejét.
- Döbbenetes vagy, Draco Malfoy!
- Éppen ez az egyik vonzó tulajdonságom! – kacsintott a lányra Draco. – És te eljössz velem az Abszol-útra, Granger?
- Természetesen! – utánozta a férfit Hermione.
- Akkor öt perc múlva indulhatunk is! – lépett be a szobájába Draco.
Hermione még pár másodpercig nézte a varázsló hűlt helyét, majd észbe kapott és gyorsan ő is beszaladt a szobájába öltözködni.

Az Abszol-úton a szokásos nagy nyüzsgés fogadta őket. A sok varázsló és boszorkány hullámzó tömeget alkotott. Draco önkéntelenül nyúlt a felesége kezéért. Hermione örült a kapocsnak, hiszen majd fellökték a siető emberek. A mardekáros határozott léptekkel indult a Czikornyai és Patza üzletéhez. Amikor beléptek, megcsapta az orrukat az ismerős könyv– és tintaillat, a polcok roskadoztak az írószerek, tankönyvek és egyéb varázskellékek alatt.
Hosszasan válogattak, de végül nem találtak semmi olyan könyvet, ami megfelelő lenne Emilynek, ezért aztán úgy döntöttek, hogy mégiscsak a mugli lakta Londonban kell körülnézniük.
Amikor újra az utcára léptek, megérezték a közeli Florean Fortescue Fagylaltszalonból áradó süteményillatot. Hermione csillogó szemmel nézett fel Dracóra, aki a néma kérdésre mosolyogva bólintott.
A kávét és a süteményt a teraszon fogyasztották el. A boszorkány érdeklődéssel nézte az embereket, akik mind sietősen haladtak el előttük. Volt, aki a gyerekének vette meg a roxfortos varázskellékeket, volt, aki Mr. Ollivander boltjába igyekezett, mások a Gringottsot készültek felkeresni.
Emiatt nem is vette észre, hogy Malfoy egész idő alatt őt nézte. A mosolygós arcát, az örömtől csillogó szemét. Amikor Hermione váratlanul felé nézett, a férfi összevonta a szemöldökét, ezzel álcázva kíváncsi tekintetét.
- Indulhatunk? – kérdezte a lányt.
- Persze – állt fel Hermione.
Draco pár galleont hagyott az asztalon és Hermione mellé lépve elhoppanáltak.

A mugliknál nem volt akkora rohanás, mint az Abszol-úton. A nap melegen sütött és a fiatalok kényelmes tempóban sétáltak a nagy aukciós ház épülete felé. A Shoteby’s ismert volt a kifinomult ízléséről, Hermione biztosra vette, hogy találnak méltó nászajándékot Blaise-éknek. A boszorkány némiképp megdöbbent, hogy az alkalmazottak már ismerték Dracót, de azon már kevésbé, hogy milyen tisztelettel fogadták. A gazdag aranyvérű családok általában vagyonuk egy részét mugli értékekbe fektették, hogy legyen némi mozgatható tőke a birtokukban, ha a helyzet azt kívánná meg.
Blaise végül mégsem egy újabb érmével lett gazdagabb - mivel nem volt olyan, ami Dracónak tetszett -, hanem egy régi angol szabadkőműves jelképet formázó medalionnal.
Emily esete könnyebb volt, ő Shakespeare „Szonettek” 1912-es kiadását kapta.
Hermione némileg irigykedve nézte a könyvritkaságot, amíg Draco meg nem súgta neki, hogy a családi könyvtárban megtalálja ugyan ennek a műnek az 1906-os első kiadását.


Kellemesen elfáradva értek vissza a kastélyba. Hatty és Patty frissen készített kései ebéddel várta őket, amit jó étvággyal fogyasztottak el. Hermione evés közben végigpörgette gondolatban a ruhatárát, hogy eldöntse, mit vesz fel a másnapi esküvőn.
- Mondd, Malfoy, milyen ruhát vegyek fel holnapra? – fordult a férfihez.
- Azt mondtad, van olyan, ami még rajtad sem volt – válaszolta a mardekáros nem túl nagy lelkesedéssel.
- Persze, hiszen az esküvői ruhám mellé még vagy két tucatot ideküldött Madame Malkin. Biztosan tudsz róla - felelte a lány. – Van egy ezüstös hosszú ruha, az nagyon tetszik - mosolygott Hermione.
- Akkor vedd fel azt.
- Rajtad mi lesz?
- A szokásos sötétkék disztalárt gondoltam, meg akkor a te ruhád színeiből a szokásos kiegészítők az öltönyömhöz.
- Minden ruhám mellé van kiegészítőd? - érdeklődött tovább a griffendéles.
- Természetesen. Régi szokás ez a családunkban, és mivel Madame Malkin régóta varr a Malfoyokra, tudja. Akár velem, akár nélkülem veszel új ruhát, elkészíti nekem ugyanabban a színben a nyakkendőket, díszzsebkendőket, spanyol öveket - bólintott a varázsló.
- Akkor meg sem lep, hogy mit viselek.
- Már megint a bókolásnál vagyunk – vigyorodott el Draco. – De, meglep, mert csak a szín az, amit előre tudok, semmi más. Így tudom az ékszereket is kiválasztani neked.
- A színt honnan tudod?
- Hát Hattytől, természetesen. Ő készíti ki nekem, Patty pedig a színben hozzá passzoló öltönyt vagy talárt.
- Hm.
- Hm?
- Ühüm – mosolyodott el Hermione. – Azt hittem, valami jóslat segít neked!
Draco vidáman felnevetett.
- Sok bűbájt, ártást, rontást, védővarázslatot ismerek, de olyat, ami tudná követni egy boszorkány gondolatait, legnagyobb sajnálatomra nem. Pedig néha annyira szeretném tudni, hogy mi jár abban az okos fejedben! – tette hozzá halkabban.
- Hiszen sokszor legilimentálsz – felelt Hermione megrökönyödve.
- Ez igaz, de vannak dolgok a szíved mélyén, amikhez még így sem tudok hozzáférni- nézett komolyan a szemébe Malfoy. – Pedig Merlinre, mit nem adnék érte!
A boszorkány elpirult. Draco úgy beszélt, mintha tudna az ő kis titkáról.
Á, biztosan csak a lelkiismeretem jelentkezik újfent, hiszen nem tudhat az éjszakai látogatásaimról. Semmi célzást nem tett ezzel kapcsolatban.
- Az okoska-ránc azt jelenti, hogy rátapintottam valamire? – hallotta meg a férfi hangját.
- Nem, semmire – válaszolta gyorsan a griffendéles –, de most megyek, megnézem magamnak még egyszer azt az ezüstszínű ruhát! – Hermione szinte kifutott az ebédlőből.
Malfoy mosolyogva nézett utána. Fuss csak, Granger, de előbb vagy utóbb te saját magad mondod el nekem a kis éjszakai akcióidat!


A ruha nagyon tetszett Hermionénak: a letisztult vonalvezetés, az egyszerű elegancia, amit csak a mélyen dekoltált hátrész tört meg. Az estélyi tökéletesen simult a lányra. Hermione mosolyogva nézte magát a hatalmas tükrökben, amelyek körbevették. Hatty szintén elragadtatva nézett fel úrnőjére, kezében szorongatva a ruhához tartozó stólát.
- Nos, Hatty, mit gondolsz?
- Gyönyörű benne, Miss. Hermione! Milyen jó, hogy a fiatalúrnak és a kisasszonynak hasonló az ízlése!
- A fiatalúrnak? Mi köze ehhez Dracónak? – nézett csodálkozva a lány a házimanóra.
- A fiatalúr választotta ki a színeket a kisasszony ruháihoz Madame Malkinnál. – Hatty nem is értette Hermione csodálkozását.
- Mikor?
- Ó, még jó két héttel az esküvő előtt! Szinte egy egész délutánt ott töltött – bólogatott Hatty.
Hermione megdöbbent, hiszen ki gondolná az előkelő Draco Malfoyról, hogy a jövendőbeli feleségének személyesen rendeli meg a ruháit és még a színeket sem bízza másra? A nő nem is értette, miért csinálta ezt a férfi. Vajon minden aranyvérű ilyen? Ez is valami hagyomány? Esetleg félt attól, hogy ő nem tud majd olyat választani, ami méltó a Malfoyokhoz? Na, ezt majd holnap megkérdezi Emilytől. Vagy később, hiszen holnap mégiscsak az esküvője napja lesz a hugrabugosnak, nem fogja ilyenekkel zargatni!
A boszorkány mosolyogva bújt ki az estélyiből és egy törölközőbe csavarta magát.
- Elmegyek fürdeni, Hatty, kérlek a ruhát, a stólát és a cipőmet reggelre készíts elő.
- Igen, Miss. Hermione, már elkészítettem a fürdővizét! – válaszolta Hatty. – Rózsaolajat öntöttem a kádba, remélem a kisasszonynak jó lesz!
- Köszönöm, én is pont arra gondoltam! – mosolygott a félénken álldogáló házimanóra a lány. – Olyan jó Hatty, hogy mindig tudod mit akarok!
A manó elpirult a dicsérettől és boldogan elhoppanált a lány öltözőjéből.


Draco majdnem elfelejtette magára szórni az ellenbűbájt, annyira lekötötték a gondolatai. Eltervezte, hogy miként fogja elcsábítani Hermionét és azt is látta, ahogy Nott szemei vérben forognak majd a neki szánt holnapi meglepetéstől. Ekkor Pansy arca jelent meg előtte. Draco őszintén sajnálta a mardekáros boszorkányt, mert amilyen királynői élete volt a Roxfort falai között, olyan szerencsétlen lehet most. Nem is értette, hogy az apja hogyan tudta odadobni Nottnak. Bár dehogynem értette! A pénz és a hatalom miatt még azt is bevállalta, hogy az egyetlen lányát feláldozza. Draco megrázkódott. Ő is azért vette volna el Pansyt, mert a szülők így akarták… eszébe jutott Hermione. Először, amikor elolvasta a minisztérium levelét, iszonyú haragra gerjedt, csapkodott és káromkodott. Mindenféle sárvérű ribancnak elhordta a boszorkányt. Nem épp hivatalos csatornákon keresztül beszerzett minden fellelhető információt Grangerről és kibontakozott előtte egy majdnem átlagos életvitelű boszorkány képe. Ami különlegessé tette, az a munkája és a visszavonultsága volt. Nem voltak botrányai, nem járt el férfiakkal, nem volt semmi homályos titok az életében. Ráébredt, hogy a nő ugyanolyan áldozat, mint ő. Nehezen ugyan, de megpróbálta más szemmel nézni az egész helyzetet, kibúvót keresni vagy valami köztes megoldást. Ekkor kapta meg a boszorkány levelét. A találkozóra nem sok kedve volt elmenni, de a kíváncsisága elvitte. Amikor meghallotta a boszorkány tervét, örömében majdnem megölelte, ugyanis a lány briliáns tervet eszelt ki, tökéletes megoldást mindkettőjük számára. Az egyedüli negatívum az időtényező volt, ha azt az egy évet elviselik egymás mellett, minden rendben lesz. Aztán, ahogy teltek a napok egyre jobban megkedvelte Grangert, a vidámságát, az optimizmusát. Az őszinte örömét, amivel rá tudott csodálkozni a legapróbb dolgokra is és a kedvességére, amivel fogadta ezeket. Rájött, hogy a boszorkány nem is olyan prűd és vénkisasszonyos, mint ahogy ő feltételezte és a mindennapokban remekül kijönnek egymással. Az is hamar kiderült, hogy a Roxfortban érzett vonzalma a nő iránt semmivel sem csökkent, sőt így, hogy együtt éltek, csak erősödött. Amikor éjjel megmentette a nem létező bogaraktól és a griffendéles hozzábújt, érezte, hogy elveszett. Az esküvőjükön is rácsodálkozott a boszorkány nőiességére, és szíve szerint nekiment volna az összes varázslónak, akik ezt szintén észrevették. Amikor először megcsókolta ott kinn a parkban, tudta, hogy szereti a nőt. A pirulását, a gyengéd odaadását, ahogy hozzásimul és azt is, ahogy megretten a saját vonzalmától. A tiszta gondolatait, az ártatlanságát. Ha pár hete az aurorok nem törnek rájuk, most is a karjaiban tarthatná őt… és ekkor bevillant, hogy a nő rövidesen megjelenik, hogy rászórja az ezüstös bűbájt. A fiatal varázsló gyorsan előkapta a pálcáját és magára szórta az ellenvarázslatot. Alig eresztette le a kezét és bújt be a takarója alá, megjelent a felesége.
Fáradt hangon varázsolta el a férfit, majd sietősen mellébújt. Hátulról ölelte át a mardekárost, az arcát a meztelen hátához simította. Alig érezhető puszit nyomott a férfi felhevült bőrére, és szinte ugyanabban a pillanatban már el is aludt.
Draco mosolyogva hunyta le a szemét.

18. fejezet