A találkozót követő napon Hermione még a szokásosnál is idegesebb volt. Ma készült elmondani a barátainak a közelgő esküvőt. Félt a reakcióiktól, de nem volt más választása. Az idő nem állt meg, a törvény nem vált hatálytalanná. Nincs értelme halogatni a dolgot.
A napja csapnivalóan telt, úgy érezte, mindenki jobban járt volna, ha ma otthon marad. Csigalassúsággal telt az idő, azt hitte, sosem jön el a munkaidő vége.
Útban az Odú felé több variációban is lejátszotta magában a barátai kérdéseit és a válaszait rájuk.
Nem is tudta hirtelen kinek tekerné ki szívesebben a nyakát: Malfoynak, vagy a miniszternek, aki ezt az egészet kitalálta. Amire az Odúba ért, teljesen kikészült.


Ginny örömmel ölelte át barátnőjét. Látta a lányon, hogy valami nagyon aggasztja de hiába kérdezgette, Hermione hárította a kérdéseket, hogy majd mindent elmesél, ha már mindenki ott lesz. Ginny még próbálkozott, de látva a lány hajthatatlanságát, feladta.
A kertben üldögéltek és limonádét kortyolgattak, amikor Harry befutott. Örömmel üdvözölte Hermiónét, és bensőséges csókot váltott a feleségével. Barátnőjük kicsit irigyen nézte őket, hisz neki ilyesmiben – úgy tűnik – nem lesz része.
Harry szinte még le sem ült, mikor betoppant Ron is Lunával. Ők is megörültek a lánynak, hiszen hiába látogatta meg őket sűrűn, mégsem voltak mindennap együtt, mint annak idején Roxfortban.
Már jó fél órája beszélgettek, mire Hermione összeszedte a bátorságát és a beálló csendben halkan megszólalt:
- Srácok, van itt valami, amit szeretnék veletek megbeszélni...
A szokatlanul komoly hang megtette a hatását: mindenki érdeklődéssel fordult Hermione felé.
- Elöljáróban annyit, hogy amiket most elmondok nektek, azok tények. Megváltoztathatatlanok és visszafordíthatatlanok. Nem az engedélyetekre, hanem a megértésetekre és elfogadásotokra van szükségem.
Harry és Ginny jelentőségteljesen összenéztek, Ron és Luna pedig kíváncsi arccal nézett Hermiónéra.
- Biztosan hallottatok a minisztérium által hozott házassági törvényről. Titeket Harry, ez abszolút nem érint, Ronékban nem vagyok teljesen biztos - nézett kérdőn két barátjára a lány. Mivel ők nem reagáltak, folytatta. – Szóval, közel egy hónapja baglyot kaptam a minisztérium családpolitikai osztályáról. Az üzenetben az állt, hogy a varázslótársadalom fenntartásának érdekében, azonnali végrehajtás mellett megalkották az előbb már említett házassági törvényt, amelynek az a lényege, hogy minden termékeny korban lévő varázsló és boszorkány köteles házasságot kötni …
Ron felvihogott.
- Ez jó kis törvény! Végül is, a hétvégén készültem megkérni Luna kezét, de ezek szerint ez már nem csak az én akaratom, hanem törvényes kötelességem is?
Hermione akaratlanul is elmosolyodott Luna arckifejezésén. Öröm és meglepődés látszódott a lányon, aki ezek mellett el is pirult.
Ginny és Harry is mosolyogva nézett Ronékra, de aztán Ginny észbekapott és visszafordult a barna hajú boszorkányhoz.
- Azt gondolom, van még valami a tarsolyodban, Hermione!
- Nos, igen - vált újra komollyá a lány arca. – Nem csak ez a hír, hanem az is, hogy azoknak, akiknek nincs párja, vagy az nem megfelelő…
- Ezt hogy érted? – kérdezett bele Luna.
Hermione néhány szóval összefoglalta a dolgokat Lunának, pont úgy, mint pár nappal azelőtt az édesanyjának. A szőke lány elsápadt, majd Ronra nézett.
- Holnap… holnap el kell mennünk a Mungóba megcsináltatni a tesztet!
Ron komolyan bólintott.
- Szerintem is. Bár ha nem stimmelnénk, már kaptunk volna baglyot!
- Lehet, hogy kapunk is – válaszolta elgondolkodva Luna.
Kínos csend telepedett a társaságra, amit végül megint Ginny tört meg.
- Gondolom, a vége a legrosszabb!- nézett Hermiónéra.
- A vége? – kérdezett vissza a lány.
- Igen. Ki a jelölt?
- A… a… jelölt – kezdett el dadogni Hermione és ebből már mindenki tudta, komoly a baj. – A jelölt - mosolyodott el keserűen Hermione -, Malfoy.

Luna és Ron egy emberként hördült fel. Ginny és Harry meglepően nyugodt maradt. Hermione felváltva nézett barátaira. Ez a higgadtság neki is feltűnt.
- Ginny? Harry?
A szólítottak tanácstalanul néztek össze, majd kissé szégyenlősen a barna hajú boszorkányra.
- Ti… ti… tudtátok! – pattant fel a lány. –De honnan? Mióta? Miért nem szóltatok?
A választ Harry adta meg.
- Az egyik társunk apósa… ott dolgozik.
- Hogy tehetted meg velem, hogy nem szóltál?
- Mit mondhattam volna? – állt fel Harry is. – Hiszen megpróbáltuk kiszedni belőled, emlékezz csak vissza! A telefonok, a beszélgetések… meg kellett várnunk, amíg te magad hozod szóba! – felelte komolyan Hermiónénak. - Tudtam, hogy nem tehetsz ellene semmit, de nem akartam rád erőltetni magamat, nem akartam rád törni a kérdéseimmel… bocsáss meg, Hermione!
Hermione tanácstalanul ült vissza a székére. Néhány percig csend volt, majd újra a lány szólalt meg.
- Tegnap találkoztam Malfoyjal!
- Hogy mit csináltál? - fortyant fel Ron, majd miután ráébredt az egész helyzet abszurditására, higgadtabban folytatta. – Úgy értem, minek? – tette hozzá csendesebben.
- Meg kellett beszélnünk a részleteket.
- Semmiképpen nem tudsz változtatni? - kérdezte hirtelen Luna.
- Nem. A jövő hét végén lesz az esküvő.
- Az esküvő. – Ron ezt olyan hitetlen hangon mondta, hogy Hermione felkapta a fejét.
- Igen, Ron, az esküvő. A törvény betűi szerint a közlést követő hónap első felében meg kell tartani az esküvőt.


Újra csend telepedett a társaságra, amit most Luna tört meg.
- Milyen lesz?
- Malfoy úgymond „átlagos” esküvőt akar, vendégekkel, fogadással. Azt mondta, akár kényszer, akár nem, a neve kötelezi a formaságok betartására.
- Akkor most meghívsz minket? – érdeklődött tovább a szőke boszorkány.
- Hát… tulajdonképpen – nézett fel Hermione a lányra –, örülnék, ha ott lennétek.
Luna szélesen elmosolyodott.
- Imádom az esküvőket!
Ron megütközve nézett a párjára.
- De Luna…
- Nem Ron, nincs de Luna! – fojtotta bele a szót a lány. – Hermione a barátunk, ha segíteni nem tudunk neki, akkor legalább ott a helyünk mellette! - Luna Hermiónéhoz fordult. – Várjuk a baglyod, ha már tudod, mikor és hol lesz a szertartás.
Az este folyamán nem is esett több szó a dologról. A vacsorát követően még boroztak egy kicsit a kertben, majd olyan tíz óra körül Hermione elköszönt, és haza hoppanált a lakásába.



Mégis mit képzel ez a görény magáról? - Hermione dühösen csapta le a kezében tartott újságot. – Azt gondolja, hogy csak csettint, és én máris ugrok? – tajtékzott a dühtől. Két napja találkoztak a férfival, aki máris megpróbálta átvenni a nő élete feletti irányítást. – Még hogy Madame Malkin talárszabászata! Nem is akarok menyasszonyi ruhát… bőven megteszi egy kosztüm. Az is fekete, hiszen olyan, mintha a temetésem lenne! Na meg persze, ő akarja kiválasztani! Komolyan azt hiszi, hogy majd billegek neki félig felöltözve, mint egy modell? Kit érdekel, mi tetszik neki… mert a családja… meg a hagyományok… bla-bla-bla… kit érdekel? Ronda, erőszakos, rátarti…
- Nincs túl nagy szókincsed, Granger.


A lány akkorát ugrott ijedtében, hogy majd feldöntötte a dohányzóasztalt.
- Malfoy, Merlin szakállára a frászt hoztad rám! Egyébként meg mit képzelsz? Ez az én lakásom, itt nem jelenhetsz meg csak úgy a semmiből! Nem engedtem meg sem azt, hogy ide gyere, sem azt, hogy aljas módon kihallgasd a gondolataimat, arról nem is beszélve, hogy…
Hermione még folytatta volna, de Malfoy egy hanyag pálca mozdulattal és egy Silencioval elnémította a lányt.
- Granger, nem azért jöttem, hogy a sértegetéseidet és a hisztériázásodat hallgassam – a férfi hangja tömény gúny volt. - Készülj, Madame Malkin már vár.
Hermione majd felrobbant dühében. Meg sem gondolta igazán, hogy mit tesz, egyszerűen nekirontott Malfoynak. A férfit váratlanul érte a nő támadása, kibillent az egyensúlyából, de hamar korrigálta a hibát. Hermione ütései a felsőtestére záporoztak, a lány olyan volt, mint egy fúria. Malfoy önkéntelenül is elmosolyodott. A lány a csak válláig ért, de ez nem tartotta vissza a támadástól. A férfi hosszú karját vetette be: egyszerűen a vállainál fogva eltolta magától a nőt.
- Granger, viselkedj! – szólt rá szigorúan a griffendélesre.
De Hermione meg sem hallotta. A két napja felgyülemlett haragja kitört belőle, és bár csak a levegőt tudta csépelni, nem adta fel. Hangja nem lévén bevetette a legádázabb nézését is.


Malfoy kis híján megfulladt a visszatartott nevetéstől. Az ötven kilós Granger, amint éppen agyonütni készül a nálánál másfél fejjel magasabb férfit! Merlinre, micsoda elvakult szenvedély! Vajon akkor mit tesz, ha észreveszi, hogy Madame Malkintól a Malfoy kastélyba hoppanálnak, hogy az esküvőig hátra lévő időt ott várják ki…
A lány lassan kifáradt az árnyékbokszban, és leengedte a kezeit. Ugyanebben a másodpercben rájött arra is, hogy milyen ostobán viselkedett. A düh könnyeket csalt a szemébe. Lehajtotta a fejét, próbálva elrejteni gyengeségét a férfi elől.
- Megnyugodtál, Granger? – Malfoy hangja közömbösen csengett.
Hermione csak bólintott.
- Akkor emlékeztetni szeretnélek a megállapodásunkra. Egyikünk sem szabad akaratából került bele ebbe a helyzetbe, de igyekezzünk a saját magunk szájíze szerint lejátszani – a férfi hanyagul, de mégis elegánsan helyet foglalt az egyik kényelmes fotelben. – Felhívom a figyelmed arra is, hogy a nevem kötelez bizonyos dolgokra és ebbe a menyasszonyom megjelenése is bele tartozik. Tetszik neked, vagy sem, nem nézhetsz ki úgy, mint aki a saját temetésére készül.
Hermione beharapta az alsó ajkát. Ezek szerint a férfi régebb óta volt nála, mint gondolta.
– Igen, nekem sem tetszik ez az egész, de ragaszkodom hozzá, hogy amíg nem találunk valami megoldást – és itt hangsúlyozta a többes számot –, addig a nevemhez méltóan viselkedj és öltözködj. Több társasági eseményen meg kell jelenned velem, és természetesen ezeken az alkalmakon egy Malfoy feleségéhez méltóan kell kinézned és viselkedned. Ezt most mondtam el neked ilyen szájbarágósan először és utoljára. Okos boszorkánynak tartalak, remélem, nem cáfolsz meg ebben.
A férfi hangja teljesen közönyös volt, tényeket sorolt fel. Nem utasított, nem kért, de nem is tűrt ellenmondást. Hermione ránézett. Malfoy kifejezéstelen arccal figyelte, a szemeiben némi düh csillogott. Kis ideig farkasszemet néztek, majd a mardekáros megszólalt.
- Rendesen fogsz viselkedni?
A lány megint csak bólintott. Malfoy felemelte a pálcáját és egy Finite Incantatemmel feloldotta a némító bűbájt.
Hermione elsőként egy nagyot sóhajtott.
- Görény! – ez volt az első szava, a szemei villámokat szórtak Malfoyra. – Érvek helyett némítás! Miért is nem csodálkozom?
- Granger, figyelmeztetlek…
- Te csak ne figyelmeztetgess engem semmire! – toppantott mérgesen a lány –, viszont cserébe a tájékoztatásodért én is elmondanék neked pár dolgot a jövőre nézve – Hermione leült a másik fotelbe.
Malfoy ránézett, de semmi érdeklődés nem látszott rajta.
- Szóval – kezdte a lány –, megértettem, amiket itt elmondtál, bár nem értem, miért kéne boldog házaspárt játszanunk, amikor mindenki számára egyértelmű, miért is köttetik meg ez a házasság. Az én szememben továbbra is csak egy görény vagy, akinek a közelségét kénytelen leszek elviselni, de azt nem ígérhetem, hogy több időt töltök veled annál, mint amennyi feltétlenül szükséges…
Malfoy közbevágott.
- Granger, elfelejted, hogy bizony, meg kell játszanunk a boldog szerelmeseket, hogy hihető legyen a tervünk, hogy nem jön össze a gyermekáldás. Ha rá sem nézünk a másikra és nem látnak minket kettesben a hivatalos alkalmakon kívül, nehéz lesz bebizonyítani, hogy lelkesen próbálkozunk a varázslótársadalom benépesítésével! –
A lány felkapta a fejét.
- A francba, a francba, a francba…
- Granger, uralkodj a szádon!
- Malfoy, be… be… - a lány nem akarta befejezni a mondatot.
- Igen, Granger, be… be…
Hermione előkapta a pálcáját.
- Descendo!


Malfoyt fotelestől borította fel a lány varázslata. Hermione ösztönösen a szája elé kapta a kezét, de amikor meglátta Malfoy kalimpáló lábait egyszerűen kirobbant belőle a nevetés. Annyira nevetett, hogy a könnye is kicsordult. A férfi meglehetősen gyorsan felkászálódott és már emelte is a pálcáját egy ellenvarázslathoz, aztán lassan leengedte. Hermione hétrét görnyedve a hasát fogta, kevés választotta el attól, hogy a földre vesse magát és ott fetrengjen a nevetéstől.
Malfoy csak nézte a boszorkányt és ekkor fura dolog történt: rájött, hogy a nő épp annyira utálja ezt az egészet, mint ő, és ugyanúgy csak az áldozata a minisztériumnak, mint ő.
Draco élete üres volt, élte a mindennapjait, képviselte a kissé megtépázott Malfoy nevet, még dolgozott is – ha a mugli tőzsdézést annak lehet nevezni. Nem tudta, milyen Granger élete, van-e valakije, aki hazavárja, mik a céljai, kik a barátai, a szülei. Egyszerűen csak „megkapta” ezt a nőt az életébe, mint egy nagyon-nagyon nem kívánatos ajándékot.
Vajon, ha ő így érez, mit érezhet Hermione Granger?

- Rendben vagy? - kérdezte Hermione halkan.
Nagyon jól esett neki felborítani a férfit, de szégyellte is magát érte.
Na, szép kis szövetséges vagyok… – gondolta magában, de halványan elmosolyodott az emlék miatt- hogy elkaptam a jó reflexű ex-mardekárost!
Malfoy nem válaszolt a kérdésére, közönyösen nézett a lányra.
- Mikor indulhatunk? - kérdezte szenvtelenül.
- Akár most is - állt fel Hermione.
- Akkor gyere!
Megfogta Hermione karját és hoppanáltak.

**


Madame Malkin Talárszabászata felvehette volna a versenyt a leghíresebb mugli divatházakkal. A finom kelmék és az elegáns formák háza volt. Hermione emlékezett rá, milyen vágyakozva nézte annak idején a drága talárokat, de mivel nem volt rá pénze, csak álom maradt.
A Trimágus Kupa báljára is itt szerezte be a ruháját, de akkor is az olcsóbbik fajtából kellett választania.
Merengéséből Madame Malkin hangja szakította ki.
- Miss. Granger, örülök, hogy újra látom! Régen járt itt nálunk! Van annak már három éve is!
- Üdvözlöm, Madame Malkin! – mosolygott vissza a lány.
- Mr. Malfoy!
- Madame! – csókolt kezet udvariasan Malfoy.
- Miben segíthetek önöknek?
- Menyasszonyi ruháért jöttünk Gr… a menyasszonyom számára. – Malfoy nyelve majd beletört, hogy ne Grangert mondjon.
Hermione csodálkozva nézett rá.
Ha meg is lepte a közlésük a nőt, nem látszott rajta.
- Van valami elképzelésük?
- Hát… igazából - vonta meg a vállát tanácstalanul Hermione.
Pedig persze, hogy volt! Hiszen melyik lány ne tervezte volna már meg legkésőbb öt éves korában az álomruhát, amiben majd férjhez megy! De mivel a vőlegény sem épp az elképzelt mesebeli szőke herceg volt, a lánynak eszébe sem volt elmondani az álmait.


Malfoy természetesen most sem jött zavarba.
- Elegáns legyen, gyönyörű és utánozhatatlan.
Madame Malkin hellyel kínálta Dracót, Hermiónét pedig bependerítette egy próba fülkébe. A lány azelőtt még sosem látta ezt a fülkét. Nem volt benne más, csak három nagy tükör a helyiség falán. Hirtelen Hermione már nem magát látta bennük, azaz de, magát, csak nem abban a ruhában, ami rajta volt. Egy pompás fehér ruhát viselt, földig érő szoknyarésszel és egy szigorúan zárt felsővel.
- Nos? – halotta meg az idősebb boszorkány hangját.
- Öhm…
A ruha abban a pillanatban eltűnt.
- Bejönnék – hallotta meg a férfi hangját a fülke elől.
- Ne! – sikkantott fel – Kérlek, ne gyere be! Nem láthatsz a ruhámban az esküvő előtt, az balszerencsét hoz!
Hermione legszívesebben fejbe verte volna magát.
- Hogy mit mondtál? – kérdezte Malfoy. – Balszerencsét?
- Igen. Ez egy… egy mugli babona – mondta halkan a lány.
- Értem – felelte a férfi.– Nos, ebben az esetben kinn maradok és rád bízom a választást.
Hermione álla leesett döbbenetében. Madame Malkin hangja térítette magához.
- Ehhez mit szól, kedveském?
Ez a ruha már nem volt annyira zárt és merev, mint az előző, de nem nyerte el a lány tetszését. Úgy fél órás próbálgatás után megjelent a tükörben az a ruha, amiről a lány mindig is álmodott. A szoknyarész finom hullámokban omlott alá, a felső viszont szabadon hagyta a lány vállait és hátát. A mellrészen apró kristályok voltak.
- Azt hiszem, ez az igazi – szólalt meg a Madame.
- Én is azt gondolom – válaszolta halkan a lány.
- Egy kis bolerót azért teszünk hozzá, hogy Mr. Malfoy is elégedett legyen – ahogy kimondta a varrónő, az említett darab meg is jelent a tükörben. Vékony volt és puhának tűnt, tökéletesen egyensúlyozta a ruha váll-és hátnélküliségét. – Akkor maradjunk ennél?
- Igen, Madame Malkin, ezt szeretném.


Hermione mosolyogva lépett ki a fülkéből. Malfoy ott ült a kis asztal mellett és a Próféta friss számát olvasta. Felnézett a mosolygós arcra.
- Sikerült választanod?
Hermione bólintott. Vadul osztott-szorzott magában, nem igazán tudta, hogy lesz-e elég pénze megvenni a ruhát. Malfoy felállt és az időközben újra belépő varróboszorkányhoz fordult.
- A ruhát legyen szíves a személyes számlámhoz írni, Madame Malkin! – az elképedt és tiltakozni készülő lányba belefojtva a mondandóját, folytatta. – Cipő, kiegészítők?
- Levettem Miss. Granger méretét, máris mutatom a cipőket!
- Azt láthatom? – Malfoy teljesen komolyan kérdezte a lányt.
- Igen… azt hiszem – bólintott még mindig kábultan Hermione.
A következő mintegy negyed óra cipőpróbával telt. Ebbe már Malfoy is beleszólt, szégyentelenül veszekedtek a mosolygós Madame előtt.
Amikor Draco egy eszementen magas sarkú cipőt akart rátukmálni Hermiónéra a lány kitört.
- Ezeken a sarkakon állni sem bírnék, nemhogy menni!
- Vedd fel!
- Nem én! Kitöröm a bokám!
- Vedd fel!
- Nem érted, hogy nem vagyok hajlandó…
Hermione már csak azt vette észre, hogy Malfoy előtte térdel és hosszú, vékony ujjai átfogják a bokáját. Amire levegőt vett, már rajta is volt a cipő és a férfi, ahogy felállt a kezénél fogva felhúzta a fotelból a lányt is. Az eszméletlen sarkak ellenére Hermione így is jó fél fejjel alacsonyabb volt, mint Draco. Villámló szemekkel nézett a férfira, aki valamit mormolt az orra alatt. A cipő mintha eltűnt volna a lány lábáról, pedig épp most készült Malfoy tudtára adni, hogy ilyen magasságban bizony már szédül. Olyan érzése volt, mintha mezítláb állna a szőke varázsló előtt. Bizonytalanul lépett egyet-kettőt, de semmiféle nehézséget nem okozott neki a járás. Elkerekedett szemmel nézett a mardekáros önelégült képére.
- Boszorkány vagy, Granger, vagy mi a szösz! – motyogta neki a férfi.
Miután a cipőt is megtalálták, Malfoy udvariasan elköszönt Madame Malkintól és szinte kitolta a még mindig elvarázsolt lányt az üzletből.
- Granger, visszatérnél? – motyogta immár mérges hangon.
Hermione ábrándozva nézett fel rá, még mindig teljesen a hatalmában tartotta a vásárlás.
- Itt vagyok – mondta, és nem értette a férfi ingerültségét.
- Beszéltél a barátaiddal?
- Igen – bólintott a lány – nem voltak elragadtatva tőled.
- Micsoda meglepetés!
Hermione titkon elmosolyodott Nicsak, önirónia?
- Granger, el kell mennünk a szüleidhez – fordult hozzá hirtelen a férfi.
- Merthogy? – még a titkos mosoly gondolata is lehervadt a lányban.
- Meg kell kérnem a kezed az édesapádtól.
Hermione teljesen ledöbbent és úgy állt meg az utcán, mint akinek ott helyben földbe gyökerezett a lába.
- Hogy mit kell tenned?
- Granger… a hagyományok – forgatta meg a szemeit a férfi. – Egyébként is meg kell ismerkednem velük, nem gondolod?
Hermione jelen pillanatban semmit sem gondolt. Ja, de, mégis. Édes Merlin, mondd, hogy csak álmodom! Draco Malfoy muglik társaságában, amint épp megkéri a kezem az aputól?

3. fejezet