Draco kényelmetlenül feszengett az anyósülésen Phil mellett. A két nő a hátsó ülésen beszélgetett. A szőke varázsló nehezen viselte a mugli dolgokat, az autót utálta talán a legjobban. Apósa kérdezgetni kezdte.
- Neked van jogosítványod, Draco?
- Nem, nincsen! – felelte a fiatal férfi, bár azt sem tudta igazából, hogy mi az.
- Akkor az üzleti utakon sofőr vezet?
- Igen, vagy sofőr visz, vagy hopp-porral közlekedem. Esetleg hoppanálok vagy a seprűmmel utazom.
- Ó – az idősebb férfi érdeklődve fordult a fiatalhoz –, ti tényleg seprűvel is közlekedtek?
- Hát, elsősorban a kviddicshez kell a seprű, de néha utazni is jó. Hosszú távon mondjuk elég kényelmetlen.
- Hermione sosem mesélt erről a kvicskvacsról.
- A kviddicsről? - nevetett a mardekáros. - Nem szereti. Tulajdonképpen még seprűn sem nagyon láttam a lányodat, Phil!
- Tériszonyom van - szólt közbe a boszorkány. – Különben is, mi a jó abban, hogy egy seprűn szálldogálsz a levegőben?
- Majd megmutatom neked, Gr… Hermione!
A nő elmosolyodott. Ő egy seprűn Malfoyjal! Hah, majd ha fagy. Hiszen Harry és Ron, de még Ginny sem tudta rábeszélni, hogy seprűre üljön. Majd pont a mardekáros kedvéért fog ezen változtatni! Malfoy mosolyogva hallgatta a nő gondolatait.
Majd én megmutatom neked, milyen jó is repülni a levegőben! Elég lesz megemlítenem a griffendéles bátorságot és te, kedves Granger úgy pattansz a seprűre, mint aki azon született!

Hamar odaértek a horgásztóhoz. Miután leparkoltak, előszedték a kemping cuccokat és kényelmesen lesétáltak a partra.
A két nő fürdőruhára vetkőzött és elhelyezkedett a napozószékekben. A szőke varázsló kedvtelve nézte felesége hosszú combjait, amíg meg nem látta annak villámló szemeit. Rávillantotta az ezer galleonos mosolyát, majd megadóan Phil után sétált.
A férfi már összeállította a botokat és most feszült izgalommal nézte a víz tetején lebegő úszót. Malfoy letelepedett mellé a fűbe és szintén a vizet bámulta.
Amikor két óra elteltével sem fogtak semmit, Draco cselhez folyamodott. A háta mögött összeérintette a két hüvelykujját és gondolatban elmormolt egy varázsigét, mire az egyik boton lévő úszó kapást jelzett. Phil felpattant és győztes kiáltással odaugrott. Pár percig fárasztotta a halat, majd Draco segítségével beszákolta. Egy szép termetes ponty volt a zsákmány. A két nő is odasietett és boldogan megtapsolták a horgászt.
Draco elmosolyodott. Észrevétlenül újra hátratette a kezeit és most a másik úszó jelzett fogást. Na, meg a fiatal boszorkány a férfi háta mögül. Feltűnés nélkül odasétált és hátulról megfogta a férfi kezeit.
- Draco, te tudsz pálca nélkül is varázsolni? – suttogta.
A mardekáros bólintott.
- Meg kell, hogy taníts rá! – folytatta a nő.
- Hm, annak ára van ám, boszorkány! – súgta vissza a férfi.
A nő elmosolyodott.
- Biztosan megint valami ágy közeli dologgal jössz, ugye?
- Granger, úriember vagyok! – tette a sértődöttet Draco. –De ugye, ha ezt szeretnéd …. beszélhetünk róla! – kacsintott le a lányra.


Estére Phil annyi halat fogott, hogy még a szomszédoknak is bőven jutott belőle. A fiatalok ott vacsoráztak és csak utána mentek haza. A két házimanó boldogan szolgálta fel nekik az édességet, amit kértek, és mellé a frissítő italokat.
Draco és Hermione kisétáltak a parkba. Az egész napos együttlét kissé megviselte a lányt, aki még nagyon ingadozott a harag és a megbocsájtás között. Draco udvarias volt vele, de amikor csak tehette, megpróbálta zavarba hozni. Csendben lépegetett a férfi mellett észre sem vette, hogy egy kis faház mellé értek. Amikor felnézett Draco nem volt mellette.
- Malfoy? Merre vagy? –kérdezte rémülten.
- Nyugi, Granger, csak ezért léptem be! – Draco a kezében tartotta a kviddics seprűjét.
- Na nem, ezt nem gondolod komolyan, ugye? - kérdezte a lány és lépésről lépésre hátrált a fiatal férfi elől.
- De, teljesen komolyan gondolom – felelte a mardekáros mosolyogva -, azt mondtad, bízol bennem. Akkor bizonyítsd be!
A férfi felszállt a seprűre és várakozóan nézett a lányra.
- Ó, nem, nem fogsz becsapni! Nem kell semmit bizonyítanom!
- Granger, hol a híres griffendéles bátorság?
- Nem, nem fogsz ezzel beugratni! – felelte a lány és tovább hátrált. – Nem fogok felülni arra a seprűre! – ekkor nekiütközött egy fának.
A férfi közelebb lebegett és közvetlenül odaállt a lány mellé.
- Rendben – felelte hirtelen. - Akkor váltsd ki magad!
- Hogy gondolod? – nézett fel a férfira.


A mardekáros közelebb húzta a lányt és megcsókolta. Hermione érezte, hogy elgyengül a lába és elbódítja a csók. Ugyanakkor azt is érezte, hogy valami hátulról a combjához ér és lassan emelkedni kezd. Draco erősen tartotta a lányt, és amikor szétvált az ajkuk óvatosan magához szorította. Hermione érezte az erős karokat a derekán és becsukott szemmel dőlt neki a varázslónak.
- Nyisd ki a szemed - szólt halkan, megnyugtatóan Draco.
A lány nemlegesen rázta a fejét.
- Nyisd ki! Kérlek, nézd meg ezt a gyönyörűséget, ami elterül körülöttünk!
Hermione lassan eleget tett a férfi kérésének. A birtok fái felett repültek, lassú, kényelmes tempóban. Hermione érzékelte a férfi felszabadult örömét, amit a repülés adott neki. Óvatosan nézett körül és elkápráztatta a látvány: a hold ezüstös fényében fürdő táj. Lassan kezdte érteni mi az, ami lenyűgözi Dracót és többieket is. Egyre bátrabban forgatta a fejét és észre sem vette a mardekáros mosolyát. Bátorrá tette a férfi közelsége.
Közel húsz percet repkedtek a birtok felett, majd Draco egy elegáns leszállással a lány erkélyére érkezett meg. Hermione ruganyosan szállt le a seprűről és mosolyogva fordult a szőke varázslóhoz. Ám mielőtt megszólalhatott volna Draco ajka megint lecsapott az övére. A lány már meg sem próbált ellenállni, átölelte a férfit és teljesen átadta magát neki.
A csók végeztével a férfi szinte a szájába suttogott.
- Küldj el, Hermione!
- Menj el, kérlek! – mondta engedelmesen a nő, de az ölelése nem lazult.
- Komolyan kell gondolnod!
- Komolyan gondolom – hajolt vissza a lány és egy puszit nyomott a férfi szájára. – El kell menned!
- Igen, tudom! – Most a férfi hajolt vissza a lány ajkaira.
- Pfhmm… – válaszolta a nő.
A csók újra elmélyült és már egyikük sem tudott tisztán gondolkodni. Anélkül, hogy elváltak volna az ajkaik Draco felemelte a lányt és elindult a szobába…


Ebben a pillanatban egy hangos durranás után aurorok özönlötték el a házat.
Ron szaladt elöl, aki lentről látta Hermionét és Dracót. Pillanatok alatt az erkélyen volt.
- Weasley, mi a frászt csináltok itt? – kérdezte a mardekáros mérgesen.
- Valaki jelentette, hogy megint betörtek a kastélyba!
- Ugyan, senki sem tört be sehová, miről beszélsz? – kérdezett vissza Draco.
- Nem tudom, mi folyik körülötted, Malfoy, de már unom, hogy kétnaponta szóba kerülsz!
- Hidd el, Weasley, nekem sem öröm téged látni! Jobb dolgom is akadt volna, mint veled társalogni!
Ron két lépést hátrált és majdnem átesett Draco lebegő seprűjén.
- Mi a fene… - mormogta az orra alatt, majd kérdőn meredt Dracóra. - Hát ez a seprű?
- Körbevittem Hermionét a birtokon!
Ron vihogni kezdett.
- Azt ne mondd, hogy Hermione felült a seprűdre!
- Már miért ne ült volna fel rá, Weasley? – kérdezett vissza önelégülten Malfoy.
- Mert ő nem repül söprűn– jelentette ki magabiztosan az auror.
- A tiéden.
Ron elvörösödött. Szóval Hermione jobban megbízik ebben a görényben, mint benne? Nem tetszett neki ez a gondolat.
- Ne etess! – vágott vissza Dracónak.
- Ha nekem nem hiszel, kérdezd meg őt! – felelte flegmán a szőke.
- Meg is teszem. De hol van?
A nagy vetélkedésben észre sem vették, hogy a lány nincs a teraszon.



Hermione a szobájához tartozó fürdőben volt és hideg vizet locsolt az arcára. Igazából csak most jutott el a tudatáig, hogy mi történt Ronék érkezése előtt. Ha nem jönnek ide, valószínűleg már ágyban lenne a szőke mardekárossal. Még most is vörös volt, amikor végiggondolta, hogy milyen könnyed természetességgel viszonozta, illetve kezdeményezte a csókot. Lassan nekidőlt a csempézett falnak és lecsúszott az aljába. Szorosan átölelte a felhúzott lábait és a fejét a térdére hajtotta.
Merlinre, megbolondultam. De miért lenne ez baj? A férjem, senki sem vethetne rám követ, ha engednék a vágyaimnak, hiszen tényleg szeretem őt - maga is meghökkent, ahogy ezt kimondta -, Ginny azt kérdezte tőlem, hogy mióta szeretem? Mit szólna, ha tudná az igazat? Amióta először a szemébe néztem. A Roxfortban nehezemre esett megátkozni, bántott, hogy Harry ellensége és Voldemortot szolgálja! Ki tudtam volna kaparni Parkinson szemét, amiért mellette lehet, hogyha akarja, megérintheti! Láttam őket nap, mint nap a parkban, a tónál, a Három Söprűben, mindenhol mindig együtt! Nekem csak barátság jutott a Kis Túlélő és Ron személyében! Harrynek ott volt Ginny, Ronnak Lavender és később Luna! De nekem? Krum az idióta akcentusával, no hiszen! Aztán Lumpstuck partiján az az idióta McLaggen… Brrrr. Mégis, mit gondolt? És én mit gondoltam, amikor elhívtam azt a bájgúnárt? Ott volt Draco is, még ha nem is vendégként – mosolyodott el a lány, amikor eszébe jutott, hogyan rázta le Friccs kezét a válláról a férfi –, akit hiába úgy dobtak ki a partiról, mégis büszkén vonult ki. Draco az első igazi nagybetűs férfi az életemben és az is, aki elől ki kell térnem. Új egyezséget kell kötnöm vele, mielőtt elveszítem a józanságomat és elveszem a szabadságunkat!
Hermione felpattan és kiszáguldott a fürdőszobából. Nem jutott messzire, majd fellökte Ront, aki épp befelé rohant a szobába.
- Au, Ron, letaposol! – méltatlankodott a boszorkány.
- Felültél Malfoy seprűjére? - kiáltott rá a barátja.
- Mi van?
- Felültél Malfoy seprűjére? – ismételte meg mérgesen Ron.
- Igen.
A férfi villámló szemekkel nézett rá.
- Hol volt a tériszonyod?
A nő nem válaszolt.
- Kérdeztelek, Hermione! Hol volt az állítólagos tériszonyod, ami miatt engem annyiszor elutasítottál?
A lány elnézéskérően nézett a barátja szemébe.
- Nem tudom Ron, nem éreztem.
Az auror megsemmisítő pillantást vetett a lányra és sarkon fordult. Kifelé menet még a válla fölött visszaszólt Malfoynak.
- A riasztást lefújom, Malfoy. Vigyázz az otthonodra és a feleségedre.


Hermione látta a fiatal auror arcán a csalódottságot, de most nem ért rá különösebben foglalkozni vele. Fontosabb dolga volt. A szőke varázslóra nézett.
- Most én mondom, hogy beszélnünk kell, Malfoy!
- Akkor beszélj!
- Új egyezséget akarok veled kötni, illetve nem is újat, csak még egyet!
A fiatal mardekáros érdeklődve nézett a nőre.
- Szóval, többet nem kerülünk olyan helyzetbe, mint az előbb a teraszon. Nem csókolhatsz meg kényed-kedved szerint, nem érhetsz hozzám, nem ölelhetsz magadhoz! Ha kettesben maradunk, nem személyeskedhetsz és nem tehetsz kétértelmű célzásokat nekem! Cserébe én sem kezdeményezek semmit azokból, amit itt felsoroltam. Négyszemközt úgy fogok veled viselkedni, mint egy idegennel. Értettél?
A férfi összehúzott szemmel bólintott.
- Add a szavad! – követelte Hermione.
- Rögtön adni fogom, Granger, de tudnod kell, hogy egy feltételem nekem is van – a varázsló hangja tele volt visszafojtott indulattal.
- Hallgatlak. – A nő sem volt olyan nyugodt, amilyennek mutatta magát.
Csak siess, Draco, gyorsan mondd, mert már nem sokáig bírom tartani magam! rimánkodott magában.
- A szavamat adom, hogy teljesítem a kívánságodat. Semmilyen formában nem fogom befolyásolni a döntésedet, tiszteletben tartom az akaratodat – felelte a szőke.
- És a feltétel?
Draco mélyen belenézett Hermione szemébe és úgy válaszolt neki.
- Neked kell hozzám jönnöd.
- Hogyan? – A lány kissé kiesett a szerepéből, mivel azt hitte, valamit nem vett figyelembe, vagy valamit nem hallott meg.
- Ha meggondoltad magad, neked kell hozzám jönnöd.


A mardekáros felemelt fejjel, büszkén vonult ki a szobából. Amikor becsapta az ajtót maga mögött nekivetette a hátát. Hallotta, ahogy a nő fájdalmasan, visszafojtottan felsikolt és rögtön utána némi robaj is hallatszott. Óvatosan benyitott és akkor meglátta.
Hermione magába roskadva, kezét a szájára tapasztva zokogott a szőnyegen. A szíve majd kiszakadt a nő fájdalmát látva, de nem mehetett oda megvigasztalni, meg kellett várnia, hogy a nő megértse, ez már nem az a helyzet, amiben az egyezséget megkötötték. Magának sem ismerte be könnyen ott Párizsban, hogy nem fogja elengedni Hermionét az év leteltével, sőt, soha sem. Most minden azon múlik, hogy megtudja-e hódítani a nőt, akibe évekkel ezelőtt beleszeretett. Ezért aztán halkan becsukta az ajtót és besétált a saját szobájába.


Lassan letelt a nő szabadsága és hiába ajánlotta fel Draco, hogy mint Malfoy feleségnek nem kell dolgoznia, a lány ezt elutasította.
A közös esték is hamar véget értek, és Hermione elkeseredve tapasztalta, hogy Malfoy egyre gyakrabban a kastélyon kívül vacsorázott, úgyhogy egy idő után már enni sem volt kedve. Egy pohár tejjel vagy egy kis gyümölccsel tért a szobájába.
Reggelente rosszkedvű volt, fáradt és kialvatlan, mivel az éjszakái nagy részét ébren töltötte. Olvasott vagy épp az erkélyen üldögélve a csillagokat bámulta, nem tudott aludni. Hiányzott neki Draco érintése, mosolya.
A munkájában sem talált örömöt, bár mindent kiválóan elvégzett, szótlan volt és Chris sem tudta felvidítani. Egyedül akkor látszott vidámnak, ha Harry meglátogatta, de amint a férfi elment, abbamaradt a színjáték és a griffendéles visszazuhant a némaságba. Chris aggodalommal figyelte, hogy a kolléganője és barátja hogy teszi tönkre magát.
Nehezére esett elmenni a barátaihoz - természetesen a varázsló nélkül -, és ott eljátszani, hogy minden rendben van közöttük, csak a férfi ezért vagy azért nem ért rá vele menni.
Hétvégenként elment a szüleihez, de ők is mindig a mardekárost keresték rajta. Hermione úgy érezte, csapdában van, ahonnét nem talál kiutat.
Hatty és Patty szintén aggodalommal figyelték a kisasszonyuk egyre sápadtabb arcát.
A házimanók mindenben próbáltak a kedvére tenni, a lány kedves volt velük, de tartózkodó. Alarik gonoszságát sem vette fel, kitért előle, ha tehette. A szellem sokszor látogatta meg éjszaka és riogatta a lányt különféle módon, de amikor észrevette, hogy nem érdekli a griffendélest, elmaradozott.

16. fejezet