Hermione reggel napsütésre ébredt. Lustán kinyújtózott, nem akaródzott kimászni az ágyból. A mai nap eleve nem lesz sétagalopp: össze kell ismertetnie a szüleit a jegyesével. Jegyes. A szó nagyon idegenül csengett a boszorkánynak, legalább annyira, mint a férfi, akit ez a kis szó takart. Micsoda régies kifejezés! Olyan ódivatú.
Elmosolyodott: hiszen a varázslók egész világa olyan ódon volt! Nem használtak elektromos áramot, nem ismerték a tévét, internetet. A mobiltelefont is dugdosta, mert sokan e miatt is ferdén néztek rá a minisztériumban. Szerencsére Harry kiállt mellette, és ugye, azért ha valaki a nagy megmentő közeli jóbarátja… Harry. Napok óta nem beszélt se vele, sem Ginnyvel.
Remélem, rendben vannak. Ma lesz Luna és Ron eljegyzése, milyen kár, hogy nem leszek ott! De hát össze kell eresztenem anyuékat Malfoyjal… remélem, minden rendben megy majd. Malfoy tud kedves is lenni, ha érdeke fűződik hozzá. De ehhez milyen érdeke fűződne? Talán ha apa nemet mondana, akkor szétátkozná? - A lány összehúzta a szemöldökét - Nem, természetesen nem tenne ilyet. Nem tenne ilyet?




Draco fáradtan dörzsölte meg a szemeit. Az egész éjszakát a könyvtárban töltötte, olvasott. A horgászatról. Még néhány mugli újságot is átnézett és egyáltalán nem értette, mi a jó abban, ha valaki… hogy is mondják? Pecázik. Ül a vízparton, meredten bámulja a pecaboton lógó izét – úszót, javította ki magát gondolatban –, és? Várja a szerencsét. A hal nem volt más a férfinak, mint egyfajta étel, amit sokféle módon el lehet készíteni. De hogy várni rá?
Mindegy, az apja mindig azt mondogatta, hogy a találkozókra alaposan fel kell készülni. Ebben nagyon igaza volt, ezt el kell ismerni. Legalább majd tud beszélgetni is valamiről leendő apósával. Erre a gondolatra leverte a víz. Házasság, após, anyós… feleség.
Még mindig nem tudta elképzelni, hogy Granger itt éljen a kastélyban. Biztos volt benne, hogy majd az északi szárnyban választ szobát, ami az övétől a lehető legtávolabb van.
El kell kezdenem készülődni. Már majdnem dél van.


Hermione egy világoskék nyári ruhát vett fel, egy ugyanolyan színű körömcipővel. Ez persze nem volt nagy dolog, elég volt egy Colorisatius hozzá. Hiába, ha valaki boszorkány!
Jókedvűen lépett a tükör elé, egész elégedett volt a megjelenésével. Apró pukkanást hallott maga mögül. A tükörből meglátta az ép megjelenő férfit.
- Granger! – köszöntötte a szőke.
- Malfoy!
Dracón szintén kék ing volt és fekete farmernadrág. Hermione még nem nagyon látta őt mugli ruhában, de a férfi ezeket is olyan elegánsan viselte, mint a talárt.
A mardekáros is tüzetesen megnézte a fiatal nőt.
- Nos?- kérdezte a lány.
- Mit nos?
- Elégedett vagy?
- Mivel?
- A kinézetemmel.
- Te most flörtölsz velem?
- Én? Ne viccelj, Malfoy, azt sem tudom, hogy kell! – fordult szembe a férfival Hermione.
- Dehogynem tudod! Minden nő tudja. Esetleg bókokat vársz?
- Mi van? Ne csináld már Malfoy, eléggé ideges vagyok e nélkül is!
- Nem értem, miért vagy ideges.
- Ígérd meg nekem, hogy nem bántod őket!
- Miért bántanám?
- Nem tudom, apám megsért, vagy anyu nem úgy néz rád, ahogy várnád… nem ismerlek, nem tudom, mire hogyan reagálsz! Ígérd meg!
Draco állta a lány könyörgő tekintetét, majd lassan bólintott.
- Nem fogok senkit sem bántani. Megígérem.
- Köszönöm.
- Hoppanálunk?
- Igen – Hermione a varázsló mellé lépett. – Nem szeretem a zsupszkulcsos utazást, valahogy sohasem a talpamra érkezem - belekarolt Dracóba és hoppanáltak.


Mr. és Mrs. Granger a kertben várta őket, és mosolyogva indultak el feléjük. Hermione is elmosolyodott és megölelte szüleit.
- Anyu, apu, engedjétek meg, hogy bemutassam a jövendőbelimet! – intett Draco felé.
A férfi kissé meghajolva fogadta el Mrs. Granger felé nyújtott kezét.
- Jane Granger!
- Draco Malfoy! Örvendek a szerencsének, asszonyom!
- Phil Granger.
- Draco Malfoy, üdvözlöm, uram!
A griffendéles megkönnyebbülten fújta ki a benn tartott levegőt. Kis híján felnevetett. Jézusom, már most rettegek, pedig itt még nincs is mit elrontani! - korholta magát Hermione gondolatban.
Ekkor viszont a lélegzete is elállt: Draco pálcát emelt az édesanyjára! Mielőtt bárki mozdulhatott volna a férfi megszólalt:
- Orchidessis!
- Ó! – Mrs. Granger csak ennyit tudott mondani, mielőtt mélyen beleszippantott a kezébe repülő virágcsokorba. – Ez kedves öntől, Draco. Szólíthatom Dracónak?
- Megtiszteltetés lenne számomra, asszonyom! – felelte udvariasan a kérdezett.

Hermione majd felrobbant. Mégis mit képzel magáról ez a hibbant? Egy gondolat választotta el attól, hogy szétátkozza a férfit. A szeme dühösen villant a varázslóra, aki erre csak egy fél mosollyal válaszolt.
Hirtelen Draco hangját hallotta a fejében.
- Mit gondoltál, Granger, mit teszek?
- Mássz ki a fejemből, Malfoy! Továbbá örülj, hogy nem átkozlak szét! – felelte, szintén gondolatban.


A kertben ebédeltek, könnyű grillezett húst, zöldségkörettel és salátával.
- Ez igazán finom volt– bókolt elismerően Malfoy a leendő anyósának.
- Örülök, hogy ízlett!- felelte mosolyogva a nő. – Fagyit?
Malfoy tanácstalanul nézett Hermionéra. A lány bólintott.
- Igen, kérek - felelte Draco.
- Majd én kihozom!- ugrott fel a lány az asztal mellől.
- Én meg segítek! – pattant fel a mardekáros is és a lány után sietett.
Már majdnem beértek a házba amikor Malfoy utolérte a lányt.
- Hova rohansz, Granger?
A hangjára Hermione megfordult és azzal a mozdulattal a falhoz taszította a döbbent varázslót.
- Mégis mit gondoltál, te hibbant? Azt hittem, megátkozod az anyámat! Még egyszer meg ne próbálj rá pálcát emelni, mert különben abban a pillanatban darabokra átkozlak, értetted? -
Draco döbbenten nézett le a lányra.
- Azt hittem, már túl vagy rajta! Elég jól sikerült meglepnem vele édesanyádat!
- Túl vagyok rajta? Túl vagyok…?
Draco mozgást látott a szeme sarkából a kert felől.
- Granger, valaki…
- Még nem fejeztem be…
- Granger,…
A lány folytatta a mondókáját, ezért teljesen váratlanul érte, hogy a varázsló magához rántotta és szorosan megölelte. Döbbenetében elállt a szava. Draco gyengéd puszit nyomott a feje búbjára. Ekkor Hermione meghallotta az édesapja hangját.
- Ó, nem akartalak megzavarni benneteket, csak már enném azt a fagyit! – kacsintott Dracóra.
A szőke elengedte Hermionét és mosolyogva eltolta magától.
- Persze, uram, már visszük is!

A lány szédülten állt. A mentás-citromos illat - amely Draco sajátja volt már évek óta - teljesen elborította, eltompította. Értetlenül nézett édesapjára, aki kedvesen megsimította az arcát mielőtt visszaindult a kerti asztalhoz. Draco finoman mozdította a lányt a konyha felé.
- Gyerünk, Granger, keresd azt a fagyit!
- Rendben, Malfoy – felelte gépiesen a lány –, csokisat fogunk enni, az apáék kedvence.
Automatikusan ment a fagyasztóládához és vette elő a desszertet. Nem értette magát, miért volt egyáltalán hatással rá a mardekáros érintése.
Azt hiszem, komolyan el kell gondolkoznom valami férfitársaságról. Ha már Malfoy is ilyen hatással van rám, semmi jóra nem számíthatok. Merlinre, ennek nem lesz jó vége! Egyáltalán, mi ez az egész?
Közben elővette a fagyiskelyheket és a kiskanalakat is. Draco élesen figyelte a lányt, szemmel követte minden mozdulatát. Meglepte, amit tett, de nem akarta, hogy lebukjanak. Egész jól alakult a délután, a lány szülei kedvesek voltak. Nem akarta, hogy hallják a vitájukat. Őt is furcsán érintette az ölelés, a lány testének melege egy pillanat alatt átjárta.
- Nos, ha már úgyis itt lábatlankodsz, akár segíthetsz is – fordult felé váratlanul a boszorkány. – Kivihetnéd a fagyit.
Draco szemöldöke majd a feje tetejére futott.
- Hogy mit csináljak?
- Tudod, Malfoy, itt nincsenek manók, az emberek maguk szolgálják ki magukat. Úgyhogy kérlek, vidd ki a fagyisdobozt az asztalhoz, én viszem a kelyheket és a kanalakat, rendben?
Hermione széles mosollyal figyelte, ahogy a férfi megfogja a dobozt. Egyetértően bólintott, majd kecsesen kikerülve Dracót, elindult a kertbe.


Hamar eltelt a délután, tulajdonképpen mindenki jól érezte magát. Draco briliáns társalgó volt, ügyelt rá, hogy ne álljon be kínos csend a beszélgetésbe. Hermione elgondolkodva hallgatta és érdeklődve figyelte az udvarias apró gesztusokat, amik annyira természetesen jöttek a férfi neveltetéséből, hogy ő maga észre sem vette.
Merlinre, mennyire más ez a Malfoy, mint akit én ismerek. Kedves és udvarias, figyelmes. Még apa pecás történeteihez is hozzá tud szólni, ráadásként jókat szól, mert apa válaszai és viszont kérdései ezt mutatják. Vajon honnan tud ennyi mindent például a pisztráng horgászatáról?
Malfoy hirtelen állt fel mellőle, legalábbis a lány érzékei szerint. A varázsló most a kezéért nyúlt és őt is talpra állította.
- Uram, engedje meg, hogy rátérjek a mai látogatásunk igazi okára! – fordult Mr. Granger felé. – Szeretném Öntől megkérni Hermione kezét!
Csend borult az asztaltársaságra.
- Nem is tudom, mit mondjak… – a lányára nézett –, Hermione?
A boszorkány elpirult. Draco ekkor felé fordult.
- Nos, Hermione Granger, akarsz a feleségem lenni?

A kérdés már régóta ott lógott fölöttük. A férfi kissé megszorította a kezét, mire Hermione ránézett.
- Igen – felelte halkan, majd határozott hangon folytatta –, a feleséged akarok lenni!
- Nem is tudom, mit kell ilyenkor mondani – mosolyodott el a lány édesapja. – Nos, Draco, megcsókolhatod a menyasszonyt!
A két fiatal arcáról egy egész könyvet lehetett volna írni. Aztán a mardekáros megemberelte magát és a lány elé lépett, eltakarva őt a szülei pillantása elől.
A boszorkány szeme félelemről tanúskodott, a szíve úgy vert, majd kiszakadt a mellkasából. Érzékeit újfent eltompította a mentás-citromos illat, és Draco arca, illetve szája egyre csak közeledett….
A fejében meghallotta a varázsló hangját.
Merlinre, Granger, öleld már át a derekamat! Hermione érezte, hogy valami mágikus erő segíti a mozdulatát, hogy átölelje a férfit.
És a férfi szája csak közeledett… közeledett… majd alig két milliméterre az övétől megállt. Az ajkai mosolyra húzódtak… kárörvendően nézett a lány szemébe, majd hirtelen gyengéden cuppantott a levegőbe és visszafordult eredeti helyére.
- Éljen az ifjú pár! – szólt mosolyogva Mr. Granger.
Draco újra Hermione felé fordult, a tenyerén egy ékszeres dobozzal.
- Ha megengeded… - kinyitotta a dobozkát, és a benne lévő gyűrűt a lány bal kezének gyűrűs ujjára húzta. A koboldok által készített ékszer felfénylett, majd amikor a lilás fény kihunyt, pontosan illeszkedett a fiatal boszorkány ujjára.
Egyszerűségében volt gyönyörű, egy kisbabnyi gyémántot tartott a csavart foglalat, ami szikrázva szórta a fényét viselője arcára.
- Draco, ez gyönyörű! – szólt kedvesen a lány anyukája.
Hermione ránézett és ekkor összeakadt a pillantása édesanyjáéval. Az asszony alig észrevehetően a konyha felé intett, majd felállt.
- Beviszem a kelyheket.
- Jövök én is, anya, segítek elmosogatni. Esetleg kértek kávét? – fordult a férfiakhoz.
- Én szívesen innék, kislányom.
- Mal... khm, Draco? –
- Köszönöm, kérek, Hermione! – majd tovább folytatta a lány fejében – Két cukorral és tejszínnel szeretem, Granger.
A lány bólintott és elindult az anyukája után.


Jane Granger alig várta, hogy a lánya utolérje. Arcán széles mosollyal fordult a belépő boszorkány felé.
- Hé, te lány! Nem is mondtad, hogy egy ilyen kedves, jól nevelt fiatalembert jelölt ki a minisztérium neked! Nem aggódom, rendben lesz ez a dolog köztetek, hiszen egy ilyen férfiba nem nehéz beleszeretni!
- Mit mondtál? Beleszeretni? Anya, nem emlékszel, mit mondtam?
- De, emlékszem. De én nem láttam semmiféle felfuvalkodott, aljas görényt, ahogy te jellemezted Dracót pár napja nekem!
Hermione megforgatta a szemét.
- Anya, nem gondoltam, hogy ennyire elbűvöl Malfoy.
- Elbűvöl? Szó szerint érted? – esett gondolkozóba az anyja.
Hermione felnevetett.
- Nem, anya, nem szó szerint értettem, csak képletesen. Csak olyan fura, hogy te teljesen másnak látod őt, mint én.
- Nekem nincs viszonyítási alapom, kicsim, hiszen most látom életemben először.
A lány bólintott.
- Legjobb, ha felteszem a kávét.
Az anyukája mosolyogva figyelte a kissé megzavarodott lányát.
- Meglepett, ugye? – szegezte neki a kérdést.
Hermione elmosolyodott.
- Igen, nem is kicsit - bólintott újra a boszorkány. – Nem hittem, hogy ilyen is tud lenni. Van itthon tejszín?
- Tejszín? –
- Igen. Draco tejszínnel szereti a kávét.
Mrs. Granger a hűtő felé intett.
- Ott van a tej mellett.

Amint végeztek a mosogatással kivitték a kávét a kerti asztalhoz. Kellemes beszélgetéssel múlatták az időt, majd Draco volt az, aki bontotta az asztaltársaságot.
- Nagyon kellemesen éreztem magamat itt ma délután, de mivel reggel mindkettőnknek dolgoznunk kell, lassan ideje lesz haza indulnunk – nézett a fiatal boszorkányra.
Hermione bólintott.
- Így igaz, még fel kell készülnöm a holnapi napra.
- Valami érdekes ügy? – kérdezte az apja.
- Tudod, hogy erről nem beszélhetek – felelte elnézést kérően a lány. – Köszönünk mindent, az ebéd isteni volt, most megyünk! – adott puszit a lány az anyukájának.
- Jól van, menjetek csak, remélem, ezt a hétvégi találkozót hamarosan megismételhetjük, amikor hazajöttök a nászútról! – tette hozzá az apukája.
Hermione már épp megszólalt volna, mikor Draco a kezénél fogva magához húzta.
- Igen, én is remélem, hogy lesz még ilyen kellemes hétvégénk együtt! – felelte a férfinak. - Az a helyzet, hogy meglepetés lesz a nászút, ezért nem beszéltem róla neked! – nézett a lányra a varázsló.
- Ó! – ennyi volt, amit Hermione ki tudott nyögni.
Szent Habakuk, nászút? Milyen nászút? De csak rámosolygott a jegyesére.
- Akkor vigyázzatok hazafelé menet, rendben? – búcsúzott el az anyukája a lánytól.
- Rendben, asszonyom! – válaszolta Malfoy és ezzel elhoppanáltak.


Hermione meglepődött, amikor meglátta a Malfoy kastélyt.
- Azt hittem, haza viszel.
- Megbeszéltük, hogy idejössz, nem?
- De nem pakoltam össze!
- Azt Hatty és Patty elintézte helyetted. Minden holmidat áthozták a délután folyamán a kastélyba.
Hermione kissé zavarban volt attól, hogy Malfoy elrendezett mindent anélkül, hogy ő tudott volna róla.
- Most bemegyünk és választasz egy szobát magadnak, aztán Hatty segít neked kicsomagolni. A vacsoráig lesz időd mindenre – folytatta a férfi zavartalanul mialatt a kastély felé sétáltak.

Az épület még mindig olyan hatalmas volt, amilyennek Hermione emlékezett rá, de valahogy nem tűnt annyira hidegnek és feketének. A Malfoy család ősi birtokán álló kastély a maga nemében gyönyörű volt. A cirádás bástyák és karcsú tornyok meseszerűvé tették.
- Igen, Granger, rengeteg szoba van benne – felelte Draco a ki nem mondott kérdésre –, és nem, nem fogsz elveszni benne. Hatty majd mindenben segít neked, az ő feladata lesz, hogy téged kiszolgáljon és segítsen eligazodni mindenben.
- Hatty?- kérdezett vissza a lány.

Alig mondta ki a nevet máris megjelent mellette egy házimanó. Kedvesen nézett a lányra, frissen mosott vasalt ruhája csinosan állt rajta. A boszorkány álmélkodva nézett fel a jegyesére.
- Van… van rendes ruhája.
- Miért ne lenne?- kérdezett vissza Draco mosolyogva. – A végső csata után felszabadítottam az összes házimanónkat és elengedtem őket. Hatty és Patty nem akart elhagyni, ezért rendes fizetésért felfogadtam őket szolgálónak.
Hermione csak tátogott. Ezt nem nézte volna ki a fiatal Malfoyból. Visszafordult Hattyhez.
- Kisasszony! Merlin hozta a házban! –köszöntötte mosolyogva Hatty - Fiatalúr!- bólintott Dracónak is.
- Szia, Hatty! Minden rendben van itthon?
- Igen, fiatalúr! Patty már előkészítette a szalont a vacsorához, Hatty pedig kitakarította a kisasszony szobáját.
- Hatty, hiszen még nem is választott! – felelte Draco.
- Hatty minden szobát kitakarított, amelyiket méltónak érezte Miss. Hermione részére! –
- Rendben, Hatty, köszönjük, elmehetsz!
A házimanó halk pukkanással eltűnt.
- Te jó ég, hány szobát takaríthatott ki ez a szegény manó?! – sóhajtott fel Hermione.
Draco csak megvonta a vállát, majd tovább indult a kastély felé.

- Biztos vagy benne, Granger?
- Igen, Malfoy, döntöttem.
- Rendben, ha tényleg ezt akarod, legyen – Malfoy Hatty felé fordult. – Akkor, hallottad a kisasszonyt Hatty, vidd a csomagjait a hálószobám melletti szobába!
A férfit nagyon is meglepte a lány választása. Azt hitte, a lehető legmesszebb választ tőle helyet, erre mellé költözik be. Vajon mi vitte erre? Talán a vacsoránál kiderül. Úgyis beszélni akar a nővel.

A lány kedvtelve nézegette új szobáját. Ez a helyiség akkora volt, mint az egész lakása. A szobához tartozott egy impozáns méretű erkély is, amelyről pompás látvány tárult a Malfoy birtokra.
- Hatty!
- Igen, Miss. Hermione?
- Lehetne az erkélyre kitenni egy kényelmes széket és egy kis asztalt?
- Természetesen, kisasszony! Majd szólok Pattynek! – a házimanó el is tűnt, hogy mihamarabb teljesítse úrnője parancsát.
Hermione lassan pakolta ki a dolgait, a két fényképet az éjjeliszekrényre tette, a könyveinek viszont nem talált helyet. A ruháit Hatty már kipakolta a cipőivel egyetemben.
Halk pukkanást hallott az erkélyről, ezért kisétált.
- Jó estét, kisasszony! Patty boldog, hogy megismerheti Miss. Hermionét!
A házimanó szélesen mosolygott a lányra, mialatt a helyére tette a széket.
- Kisasszony, elég ide egy szék? A fiatalúr is szereti reggel idekinn meginni a kávéját!
Hermione elpirult a kérdés hallatán. A manó azt feltételezi, hogy ő és Draco együtt töltik az éjszakát? Végül is, régebben és jobban ismeri a férfit, valószínűleg már több fiatal boszorkány járt itt a múltban és kávézott a férfival az erkélyen.
- Nem, Patty, elég egy szék… egyelőre – felelte csendesen. – És én is örülök, hogy megismertelek, Hatty már mesélt rólad! – felelte udvariasan.
A manó boldogan elmosolyodott.
- Köszönöm, Miss. Hermione!- és ezzel el is tűnt.
Hermione elgondolkozva sétált a korláthoz. Ahogy álldogált, Draco szólalt meg a mellette lévő erkélyről.
- Nos, Granger, milyen a szobád?
- Szép – felelte a lány. – Csak a könyveimnek nincs helye.
- A könyveidet levihetjük a családi könyvtárba – felelte komolyan a férfi. – Szeretnéd most?
- Igen, nem szeretem sokáig kicsire varázsolva tartani őket.
- Akkor induljunk – mosolygott rá a fiatal varázsló.
A lány magához vette a gyufásdoboznyira zsugorított könyveit és kilépett a folyosóra, ahol Draco már várta. Udvariasan intett a boszorkánynak és elindultak a ház földszintje felé. A széles lépcsősoron kényelmesen elfértek egymás mellett. Amikor leértek Draco egy gazdagon faragott ajtóhoz lépett.
- Itt kell lemenni a könyvtárhoz, de kérlek, egyedül ne menj oda. A házat őrzi néhány Malfoy szellem, és ők… hogy is mondjam, nem kedvelik az idegeneket. Nem szeretném, ha kárt tennének benned, Granger.
- Hiszen nem leszek idegen, ha a… a feleséged leszek.
- Nem leszel idegen? Most mégis kit akarsz becsapni? Nem leszel a feleségem, csak a világ előtt és ezt ők pontosan fogják tudni, hiszen itt élnek velünk a kastélyban – a férfi nem volt arrogáns, csak a tényeket mondta. – Egyébként, ha már itt tartunk, kicsit sértőnek találtam a ma délutáni hisztériázásodat.
- Mire gondolsz?
- Granger, megígértem neked, hogy nem bántok senkit. Te pedig kétségbe vontad az adott szavamat. Lehet, hogy egy halálfaló fia vagyok, de az adott szó nálunk véresen komoly. Egy aranyvérű soha, érted? Soha nem szegi meg a szavát.
Hermione lehajtotta a fejét.
- Nem akartalak megbántani, Draco, de nem ismerlek annyira, hogy bízzam benned. Ez az igazság - felemelte a fejét és egyenesen a férfi szemébe nézett. – Nem tudom, ki vagy te, Draco Malfoy és azt sem, hogy bízhatom-e benned? Nem tudom, mikor fogsz rám támadni, nem tudom, nem-e lenne jobb neked özvegyként kikerülni ebből a házasságból, nem tudom, kivitelezhető lesz-e a tervünk, vagy valahogy elbukunk, semmit sem tudok. Teljesen meg vagyok zavarodva és erre te is elég rendesen ráteszel – mondta egy szuszra a lány.
- Ráteszek? – a férfi értetlenül nézett a griffendélesre.
- Igen, mert annyira más vagy, mint az a kis görény a Roxfortban! – Hermione dühösen toppantott egyet. – Nem tudlak téged hova tenni! Kedves vagy, udvarias én pedig folyamatosan ugrásra készen állok, hogy ne érjen váratlanul, ha rám támadsz!

A férfi szembe fordult vele és megfogta mindkét vállát. Hermione megremegett a hideg kezek érintésétől és kissé félve nézett a varázsló szemeibe.
- Figyelj jól, Granger, mert most mondom el utoljára! Nem akarlak bántani sem téged, sem a szüleidet, még az idióta barátaidat sem! Ha valamit megígérek, vagy a szavamat adom rá, elhiheted, meg is tartom. Olyan, mintha kőbe lenne vésve. Nem kell félned tőlem, most nem ellenségekként állunk egymással szemben, hanem szövetségesekként, egymás mellett! – Draco néha meg-megrázta a lányt ezzel is nyomatékot adva a mondanivalójának. – Az a gondolat pedig, hogy hány boszorkány ivott velem reggel kávét az erkélyen… nem a te dolgod! Ne foglalkozz vele, és azzal sem, mit gondolnak a manók! Majd szépen észreveszik, hogy mi a helyzet és ne félj, nem árulnak el! Ők az én oldalamon állnak, azért is vannak még most is velem.

Hermione hirtelen nem is tudta, honnan tudja a varázsló mire gondolt. Amikor rájött, hogy Draco megint belenézett a fejébe iszonyúan mérges lett.
- Malfoy, fejezd be, hogy a gondolataim olvasgatod! Nem illendő dolog Legilimenst használni a másik tudta nélkül! Ha kíváncsi vagy valamire, hát kérdezd meg! Ne aggódj, nem fogom eltitkolni előled azokat a dolgokat, amik rád is tartoznak! A többihez viszont nincs semmi közöd! – hirtelen hátra lépett, lerázva a varázsló kezeit magáról. – Most pedig, ha nem bánod, menjünk tovább! – azzal gondolkodás nélkül benyitott a könyvtárba vezető ajtón.

5. fejezet