Szégyen ide vagy oda, de bizony a boszorkánynak eleredtek a könnyei. Elért a villa kapujához, de csak futott tovább a tengerpartra. Az egyik parti sziklára ült le, testét csak úgy rázta a zokogás.
Ezt megérdemeltem. Bízni kezdtem, bízni akartam egy Malfoyban! Ó, Merlin, hova tettem az eszem? Hiszen túl szép volt, hogy igaz legyen.
A könnyein keresztül látta, hogy egy alak közeledik a parton. Ismerõs volt, de nem látott tisztán. Az alak egyre jobban megközelítette. Amikor elég közel ért, a lány megérezte az eltéveszthetetlen mentás illatot.
- Granger, mit csinálsz itt? – kérdezte meglepve a férfi. – Azt hittem, még alszol!
- Malfoy? – nézett rá döbbenten a lány.
- Hát, nem is egy kentaur! – mosolygott rá a varázsló. – Mit keresel itt? És ami a fontosabb: miért sírsz?
- Miért sírok? Miért sírok? – Hermione szinte hisztérikusan kérdezte.
- Igen, Granger, azt kérdeztem, miért sírsz?
- Mondd, Malfoy, mit reggeliztél?
- Nem reggeliztem, gondoltam megvárlak téged vele. Csak egy kávét ittam, amikor kijöttem sétálni a tengerpartra. Miért kérdezed?
A lány csak most rémült meg igazán. A vér kiszaladt az arcából, ha Malfoy nem ragadja meg a karját, beleszédül a tengerbe.
- Merlinre, Granger, mi van veled?
A lány nem tudott válaszolni. Ránézett a varázslóra, és alig hallhatóan megszólalt
- Nem tudom elmondani, kérlek, nézz bele a gondolataimba!
A férfi bólintott és finoman olvasni kezdte lány gondolatait.
Amint végignézte a boszorkány emlékeit, felpattant, kézen fogta a lányt és szaladni kezdtek a villa felé.

Amint berohantak a kapun, Malfoy elkiáltotta magát:
- Merre vagy, Patty?
Patty nem jött elõ.
- Hatty! – kiáltott újra a férfi
Megint semmi. Malfoy elõkapta a pálcáját és berontott a villába.
Hermione gondolkodás nélkül szaladt utána.
- Invito, pálca! – kiáltotta amint belépett, de nem állt meg és nem is lassított.
Így történhetett, hogy majdnem fellökte a varázslót, amikor az hirtelen megállt. A két manó ájultan, összekötözve feküdt a villa konyhájában. Draco odaszaladt és egy Renervate-tel magához térítette a két szolgálót.
- Fiatalúr! Jól vannak? – kérdezte rögtön Hatty és Patty.
- Igen, mi rendben vagyunk, de veletek mi történt?
- Elkészítettük a reggelit, ahogy a fiatalúr kérte, kivittem a kertbe. A kisasszony még aludt - felelte Patty.
- Patty, én ma nem beszéltem veled. Felébredtem, kimentem a partra, ott ittam egy kávét az egyik parti árusnál.
- De hiszen még viccelõdött is velem a fiatalúr! – tiltakozott Hatty is. - Megkérdezte, hogy ugye nem felejtettem el, mit szeret Mrs. Malfoy reggelizni!
Draco felvonta a szemöldökét.
- Eszembe sem jutna Mrs. Malfoyként emlegetni Grangert!
- Már miért nem? – kérdezte Hermione kissé mérgesen.
- Talán mert nem tekintelek a tulajdonomnak? –kérdezett vissza a férfi ártatlan képpel.
- Ó - felelte a lány. – Ez eszembe sem jutott – tette hozzá elpirulva.
Malfoy csak egy halvány mosollyal válaszolt, majd visszafordult a manókhoz.
- Mesélj tovább, Hatty!
- Felvittem a kávét és letettem a teraszon. Amikor visszaértem egy idegen manót találtam itt Patty eszméletlen teste mellett. Aztán másra nem emlékszem.
- Azt hiszem, kaptál egy Stuport valakitõl – összegezte a fiatal varázsló. – Valaki Százfûlé-fõzetet készített, olyan, aki tudta, hogy ide jövünk. Te nem vettél észre semmit, Granger?
- Nem, kezdetben úgy viselkedtél, ahogy szoktál. Még azt is tudtad, hogy mit mondtam Hattynek a reggelirõl, bár ez így már érthetõ – a lány összevonta a szemöldökét. – Várj csak, Malfoy, nem éreztem az illatot!
- Parancsolsz? – hökkent meg a mardekáros.
- Nem tudom, hogy a fürdõolaj, esetleg a samponod vagy a parfümöd-e, de mindig kellemes mentás-citromos illat leng körbe – a boszorkány nem hazudtolta meg magát, elpirult. – Ezt nem éreztem reggel, de azt hittem, a szabad levegõn elsikkadt. De a parton mégis hamarabb azonosítottalak az illatodról, mint másról – fejezte be a mondatot.
Draco csodálkozva nézett a lányra, nem gondolta, hogy ilyen figyelmes.
- Ezentúl jobban kell figyelnünk. Granger, majd megbeszélünk valami jelszó-féleséget, hogy tökéletes biztonságban ismerjük fel egymást – dünnyögte Draco.
Hermione nagyot sóhajtott majd a férfira nézett.
- Bocsáss meg, Malfoy, hogy nem bíztam meg eléggé benned. Minden további nélkül elhittem, hogy esetleg az életemre törsz. Sajnálom.
A férfi komolyan válaszolt.
- Nem hibáztathatlak érte, rendesen megdolgoztam azért a múltban, hogy kételkedhess bennem. De valamit azért megismételnék: a szavamat adtam, hogy nem ártok neked. Azt gondolom, már többször is bebizonyítottam, hogy ehhez tartom magam.
Hermione bólintott.
- Hogy került ide Hatty és Patty? Este nem õk fogadtak minket.
- Valóban, este két idegen manó várt minket, mivel Hattyéknek még meg kellett várni, amíg az utolsó vendég is hazamegy, majd rendet tenni a kastélyban. Valamikor reggel érkezhettek meg, de mivel most látom én is õket elõször, pontosabbal nem szolgálhatok – felelte a férfi.
Hatty és Patty bólogattak.
- Igen, fiatalúr, reggel érkeztünk. Itt várt ránk a két manó, hogy átadják az utasításokat, aztán elhoppanáltak.
- Valaki elég régóta tervezhette ezt, ha csak azt vesszük, hogy a Százfûlé-fõzethez a hozzávalókat meghatározott ideig kell párolni – dünnyögte Hermione.
- Így van – bólintott a varázsló –, vagy már volt neki készen és csak egy hajszálamat kellett megszereznie, ami a kastélyban lehetetlen lett volna a védõbûbájok miatt.
- Valaki esetleg a násznépbõl?
- Gondoltam rá, de a kastélyt és azon belül a szobáinkat külön bûbájjal zártam le a látogatók elõl – felelte Draco. – Na, mindegy, most ne foglalkozzunk ezzel többet, inkább reggelizzünk meg és meséld el, mit szeretnél csinálni. Azt már úgyis tudom, hogy Rómát és Velencét nem tudom megúszni, de konkrétan a mai nap érdekel – fordult a férfi a feleségéhez.


Csendesen beszélgetve sétáltak vissza a kerti asztalhoz. Hatty és Patty hamarosan íncsiklandozó reggelivel lepte meg õket. Hermione nehezen kezdett az evéshez, de aztán mégiscsak belelendült. Kényelmesen ettek és a reggeli lezárásaként megittak egy-egy kávét is.
Az idõ nagyon jó volt, hétágra sütött a nap.
- Nos, gondolkoztál a mai napon? – kérdezte váratlanul Draco.
- Nem igazán, de mit szólnál ahhoz, ha ma csak lazítanánk?
- Ez alatt mit értesz pontosan?
- Heverészés a tengerparton, napozás, olvasgatás, ilyeneket.
- Benne vagyok. Még ki kell pihennem az esküvõt.
- Én is így vagyok vele – mosolyodott el a boszorkány. – Érdekes, egyáltalán nem fáj a lábam, pedig életemben nem viseltem olyan magas sarkú cipõt, mint tegnap!
- Csodálkoztam is, hogy nem ismered a bûbájt, amit szerintem minden boszorkány hamarabb tanul meg, mint járni! – Draco csúfolódva nevetett.
- Aha, azok, akik nem mugli szülõk mellett szocializálódtak varázslónak! Meg ne tudd, hogy mennyire megdöbbentem, amikor elõször ébredtem rá a varázserõmre! Hermione felnevetett.
- Milyen volt az az esemény?
- Hát, még az iskola alsó tagozatában történt. Az egyik osztálytársnõm csúfolt a fogaim miatt, hogy fogorvos szülõk mellett miért nem lett szabályozva. Na, akkor azt kívántam, bárcsak esne le a lépcsõn és bicsaklana ki a lába… Amikor megtörtént, még fel sem fogtam, hogy az következett be, amit kívántam.
- Ez lehetett véletlen is – vetette közbe Draco.
- Lehetett volna, ha közben nem terem sárgarépa a szájában… ez volt a kívánságom második fele. – Hermione zavartan lehajtotta a fejét.
Draco szélesen elvigyorodott.
- Nocsak, a sötétszürke Hermione Granger!
- Örülök, hogy jól szórakozol! Én személy szerint nagyon megijedtem, több hónap telt el, amíg el mertem mondani anyuéknak. Azt mondták, butaság, biztos otthonról hozta a sárgarépát és azért volt a szájában.
- Ez logikus.
- Igen, de az a lány soha nem hozott magával ebédet.
Draco felnevetett.
- Nocsak, ki gondolná ezt rólad, kis eminens!
Hermione felnézett a varázslóra.
- Ez titok, légyszi ne add tovább! – de mosolygott.
- Akkor a te azonosításod megvan. De mi legyen velem? – nézett kérdõn a mardekáros a lányra. – Tudod, hogy biztosak lehessünk egymásban. Mégsem állhatunk neki reggelente megszaglászni a másikat!
Hermione mosolyogva rázta a fejét.
- Nem is tudtam, hogy ilyen jó humorod van!
- Nem is csillogtattam neked eddig.
A lány eltöprengett.
- Emlékszel Hagrid órájára?
- Amikor beleléptél a gödörbe?
- Szóval, emlékszel. Akkor ez jó lesz.
- Rendben. Miután ezt is megbeszéltük, mehetünk átöltözni!


Nem sokan voltak a parton, a fiatalok kényelmesen el tudtak helyezkedni. Vittek magukkal napernyõt, két nyugágyat, hûtõtáskát, mint bármelyik mugli pár.
Dracón póló és rövidnadrág volt, Hermione pedig egy strandruhát viselt. Mindkettõjük pálcája lekicsinyítve ott rejtõzött náluk, Dracóé a napszemüvege szárában, Hermionéjé pedig a fürdõruha melltartón, dísznek álcázva.
Miután mindent lepakoltak, Hermione a víz felé indult. Alig várta, hogy megmártózzon a tenger sós vizében. Már javában tempózott, amikor legnagyobb meglepetésére észrevette, hogy Malfoy is mellé csobbant. A lány ösztönösen nyúlt a férfiért, megragadta a karját és talpra rángatta.
- Granger, mit mûvelsz? – kérdezte meglepetten a mardekáros.
- Kimentelek, ha nem vennéd észre! - mondta mérgesen a boszorkány.
- Parancsolsz? – nézett rá döbbenten a férfi, majd hirtelen elkezdett nevetni – Granger, te azt hiszed, hogy nem tudok úszni?
Hermione megbotránkozva nézett a szõke férfira. Természetesen azt gondolta, hogy a varázsló nem tud úszni, honnan is tudna, hiszen ez olyan mugli dolog. Draco közben továbbra is harsányan hahotázott. A lány agyát elborította a vörös köd, és szinte gondolkodás nélkül ugrott fel a vízben. A mardekárost mélyen lenyomta a víz alá. Akkor kapott észbe, amikor megérezte a férfi kezeit a derekán, de már nem tudott elmenekülni, így Draco lerántotta maga mellé.
Mindketten vizet prüszkölve bukkantak a felszínre. Hermione meglepetésére Draco pajkosan nézett rá, egyáltalán nem volt mérges, továbbra is jókedvûen nevetett.
- Granger, hogy te milyen szenvedélyes vagy!
- A többiek azt szokták mondani, hogy egy pukkancs vagyok – válaszolta halkan a lány.
- Pukkancs? Nos, ha félretesszük, hogy ilyet nem illik egy hölgyre mondani, teljesen igazuk van! – Draco most nem bízta a véletlenre a menekülést, belevette magát a vízbe és hatalmas karcsapásokkal kiúszott Hermione hatósugarából. A lány szintén belevetette magát a vízbe és a mardekáros után tempózott.
- Úgy is utolérlek, Draco Malfoy, és akkor neked annyi! – kiáltotta úszás közben.
A tengeri szél felé hozta a mardekáros vidám nevetését. Amikor belátta, hogy esélye sincs utolérni Malfoyt, lassú ütemre és hátúszásra váltott. Kényelmes tempóban szelte a vizet, lehunyt szemmel élvezve a napsütést. Egyszer csak Malfoy szólalt meg mellette
- Hé, Granger, ideje lenne visszafordulni, mert elég messze vagyunk a parttól.
A lány lustán kinyitotta a szemét.
- Na mi van, úszóbajnok, elfogyott a lendület?
- Nem áll jól neked az irónia.
- Nem elég griffendéles?
- Nem, nem elég grangeres.
A lány elmosolyodott.
- Te kedves próbálsz lenni velem?
- Nem pontos a meghatározásod. Én - hangsúlyozta ki a személyes névmást –, kedves vagyok veled. Nem csak próbálom.
- Ó – nézett fel a férfira.
A szõke varázsló egyszerûen megfordította a lányt és a part felé indította. Hermione a hasára fordult és elkezdett kifelé úszni. A víz kellemes volt, a parton kezdtek feltünedezni a strandolók. Mire kiértek a sekély vízben már több kisgyerek pancsolt, a nagyon kicsik a szüleikkel, a nagyobbacskák egyedül. Az emberek jókedvûen beszélgettek, ettek, ittak, nagyokat nevettek. Valaki rádiót hallgatott, mások tollaslabdáztak, a gyerekek pedig sikongattak örömükben, vagy épp fagyiért nyúzták a szülõket.


Draco és Hermione letelepedett a nyugágyba és nézték a körülöttük lévõket.
Hirtelen az egyik gyerek labdája bepattant Draco ölébe. A fiatal varázsló jó reflexszel elkapta azt, és az odaigyekvõ férfi kezébe dobta. Hermione már meg sem lepõdött, amikor Draco folyékonyan válaszolt olaszul a fiatal apukának. Amikor újra kettesben maradtak, halkan megszólalt.
- Mennyi mindent nem tudok rólad, Malfoy.
- Mire gondolsz?
- Általában mindenre. Hány nyelven beszélsz?
- Hát, németül, olaszul és franciául anyanyelvi szinten, a spanyolt is megértem és nem adnak el rajta – a férfi most is tényeket közölt, semmi fölényesség nem volt a hangjában.
- Sportok?
- Elsõ sorban kviddics, de tudok golfozni, bár az elég unalmas, krikettezem, lovagolok, és mint láttad, úszni is tudok.
- Mit szeretsz csinálni szabadidõdben?
- Olvasni – mosolyodott el a varázsló. – Nem csak varázslóktól, hanem mugli íróktól is szívesen „fogyasztok”, Shakespeare-t, Moliere-t, Camust, de az újabbak közül Moravia, Vian, Merle, Asimov, Orwell, de Agatha Christie könyveit sem vetem meg.

Hermione leesett állal hallgatta a mardekárost.
- Granger, kismadár száll a szádba – jegyezte meg Draco.
- Te… te olvastál Agatha Christie-t? El sem hiszem.
- Az örök érvényû Miss. Marple-t vagy Hercules Poirot-t kihagyni bûn lett volna. De csodálom, hogy ez lepett meg a legjobban.
- Hát persze, hogy ez, hiszen a klasszikusokat még meg is értem, hozzá tartoznak az általános mûveltséghez, de a krimi? – Hermione még mindig el volt hûlve.
- Na jó, ezt csak titokban olvastam, anyám meg is evett volna, ha megtudja!
A lány töprengõ arccal szólalt meg.
- Édesanyád nem volt ott az esküvõn.
A férfi felsóhajtott.
- Külföldön van, nem akart hazajönni a „cirkuszra”, ahogy õ nevezte. Nagyon megviselte apám halála. Azóta mintha csak lenne, de nem él. Nem tudok segíteni rajta, teljesen belesüllyedt a depresszióba. Egy neves magánszanatóriumban tölti az idejét, Franciaországban – mondta lehajtott fejjel a varázsló.
Hermione rátette a kezét a férfiére.
- Nagyon sajnálom.
Draco felkapta a fejét, amint a lány hozzáért. A szemében fájdalom volt.
- Nem érdekes, majd rendbe jön. De nem tett neki jót ennek a házasságnak a híre, hiszen apám nem ezt akarta volna.
A lány tökéletesen értette Malfoyt.
- Hát, ez az esküvõ biztosan nem jött volna össze a törvény nélkül – felelte halkan. – Ez lett volna az évszázad vicce, hogy te meg én összeházasodunk.
Draco bólintott.
- Látod, a jövõ irányíthatatlan. Minket is szépen egymás mellé sodort.


Mindketten a gondolataikba merültek, csak nézték a tengert és ki tudja, meddig ültek volna így, ha egy kislány nem lép oda hozzájuk. Kedvesen kérdezett valamit Hermionétól, amire a lány kérdõn Dracóra nézett.
- A követ szeretné megnézni a fürdõruhádon – tolmácsolt a férfi.
A boszorkány mosolyogva bólintott, majd az ölébe emelte a három-négy éves forma gyermeket. A kicsi érdeklõdve tapogatta meg a nagy vörös követ, amivé Hermione a pálcáját bûvölte.
Draco segítségével beszélgetni kezdett a kislánnyal.
- Mi a neved?
- Gulietta – felelte a kicsi.
- Azt meg tudod mondani, hány éves vagy?
A gyerek felemelte a jobb kezét és úgy mutatta, hogy négy.
- Négy? Már igazi nagylány! – nevetett a boszorkány.
- Honnan van ez a köved? –kérdezte a kicsi.
Hermione Dracóra nézett. A férfi válaszolt helyette.
- Tõlem kapta.
A kislány érdeklõdése azonnal a férfi felé fordult, aki eközben mondta Hermionénak, hogy mit felelt a kicsinek.
- Van még ilyen köved? – kérdezte.
- Sajnos, nincs több, nekiadtam Hermionénak, amim volt.
- Hermione? Milyen érdekes neved van! – fordult vissza a boszorkányhoz a pici.
A lány csak mosolygott.
- Kérsz egy almát? – kérdezte Draco.
- Igen, szeretem az almát! – mosolygott rá a kislány és amint megkapta a gyümölcsöt, beleharapott.
Ekkor ért oda az anyukája és sûrû bocsánatkérések közepette elcipelte gyermekét.
- Egy újabb Malfoy? – kérdezte a lány.
- Újabb?
- Igen, aki kedves egy idegen gyerekkel.
- Granger, ne csodálkozz rá minden tettemre! – felelte a varázsló. - Különben meg láttad, mekkora darab az apja a kislánynak?
Hermione felnevetett. Kivett a hûtõtáskából egy üdítõt és tovább adta a mardekárosnak. Magának is szerzett, majd miután jót kortyolt belõle, átadta magát a napozásnak.


Kora délután indultak vissza a villába. Hermione nem vette fel a szandálját, a kezében lóbálta a visszaúton. Malfoy hõsiesen cipelte a napágyakat és az üres hûtõtáskát, az ernyõket viszont a lányra bízta. Granger elég mulatságosan nézett ki, ahogy viaskodott a nehezen összefogható napernyõkkel. Amikor megunta, óvatosan körülnézett, megérintette a vörös követ a fürdõruháján és egy halkan elmormolt Reducioval megoldotta a problémát.
- Hé, Granger, nem varázsolhatsz a nyílt utcán! – szólt rá a szõke varázsló.
- Miért? Hiszen nem látta senki!
De ezúttal Hermione nagyot tévedett.

8. fejezet