Malfoy éjszaka arra ébredt, hogy teljesen elzsibbadt a karja. Öntudatlanul emelte fel, amikor beleütközött a keze valamibe. Pillanatok alatt felült és körülnézett a szobában. Édes, vaníliás-epres illat tolakodott az orrába. A hold bevilágított az ablakon és ő meglátta a boszorkányt összekuporodva a fotelben. A lány aludt, hosszú göndör haja rendezetlenül hullott a vállára. A férfi elmosolyodott.
Nocsak, Granger! Mit keres a szobámban? Várjunk, az én szobám nem így néz ki… akkor hol is vagyok? Némi töprengés után felismerte a szalont. De hogy kerül ide ez az ágy? Lassan kezdett visszaemlékezni az előző este történéseire.
Amikor visszatért a villába meglepetésvendéget talált a nappaliban.
- Potter?
- Malfoy! Azért vagyok itt, mert tüzet jelentettek a kastélyból. Gondoltam, velem akarsz jönni megnézni, mi a helyzet. A többi auror már ott van!
Malfoy egy percet sem tétovázott, a két manóval és Harryvel együtt a kastélyhoz ment.
Amikor meglátta a tüzet kissé megnyugodott, nem közvetlenül a kastély égett, csak néhány használaton kívüli istálló. Ezt rögvest el is mondta Harrynek, aki a többi aurorhoz indult a melléképületek irányába. Hatty és Patty is ott voltak már segíteni.
A szőke varázsló ezalatt a kastély felé indult, hogy ott is körülnézzen. Ahogy felért a kapuhoz, hátulról megtámadták. Közönséges mugli módszerrel egyszerűen hátba vágta a rejtőzködő. Malfoy megfordult és az öklével belecsapott támadója hasába. Kellemetlen adok-kapok alakult ki, mígnem Malfoy egy Protegoval vette körül magát és rögvest kilőtt egy Stuport is a verekedés másik résztvevőjére. A sötét alak csendesen összecsuklott. Draco megszűntette a pajzsbűbájt és ellenfele felé indult, mikor oldalról egy ütést érzett az oldalán és elsötétült előtte minden.

- Hé, Malfoy, térj magadhoz! – Ron kelletlenül ébresztgette a mardekárost. – Hahó, görényke, ébredezzél!
- Weasley, vigyázz a szádra! – morogta Draco.
- Huh, megvan a varázsszó! Még jó, hogy nem a Csipkerózsikát kellett előadnom! – dohogta Ron, majd hátra fordult. – Harry jöhetsz, felébredt!
Egy pillanat múlva Potter jelent meg Malfoy mellett.
- Malfoy, mi történt? Amire visszaértünk itt feküdtél a kapu előtt. Valaki Stuport küldött rád!
- Észrevettem – mondta Draco, majd röviden elmondta Harrynek a történteket.
- Nem értem, mit akartak a kastélyban – gondolkozott hangosan Harry.
- Nem ez volt az első támadás - nézett a fekete hajú griffendélesre Draco. – Olaszországba is követett valaki.
Pár szóval elmesélte az auroroknak a villában történteket. Harry komoran hallgatta a férfit és csendben hálát adott magában, hogy Hermionénak nem történt baja.
- Ez egyre érdekesebb lesz – szólalt meg Ron. - Most hol van Hermione?
- A villában. Ha itt rendet tesztek, már fordulok is vissza Olaszországba – nézett kérdőn Malfoy a varázslókra.
- Menj csak, ne hagyd egyedül éjszakára – mondta Harry. - Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy megtudjuk, mi folyik itt. Sajnos mindkét támadód eltűnt, gondolom, amelyik kiütött elvitte az ájultat magával. Kérlek, nagyon vigyázz Hermionéra, nem szeretném, ha bármi baja esne. Ja, és mondd meg neki, hogy pusziljuk mindannyian!
Draco bólintott, majd megragadta a zsupszkulcsként szolgáló sétapálcát.

* *

Hermione arra riadt fel, hogy valaki felemeli. A pálcájáért kapott, de akkor megérezte Draco illatát.
- Jobban vagy? – kérdezte gyorsan.
- Igen – felelte halkan a férfi. – Köszönöm.
- Igazán nincs mit. Hova viszel?
- A szobádba. Nagyon korán van még, de gondoltam, kényelmesebb az ágyadban aludnod tovább. Kicsi az a fotel egy egész éjszakára – mosolygott a férfi.
- Minden rendben a kastélyban?
- Igen, csak néhány használaton kívüli istálló égett le. Potterék ottmaradtak nyomokat keresni, Hattyék pedig takarítani.
A lány bólintott.
- Örülök, hogy visszajöttél – nézett fel a szőke mardekárosra. – Nem szívesen maradtam volna egyedül éjszakára.
- Gondoltam. Egyébként Potterék puszilnak, kérte, hogy mondjam meg neked.
- Mondd, Draco, meddig maradunk itt?
- Ameddig szeretnél, hiszen ez a nászutunk – mosolygott a lányra Malfoy.
- Valami nem stimmel velünk, csak nem tudok rájönni, mi lehet az. Valakinek nagyon szúrja a szemét a házasságunk, nem gondolod? Előbb megjelenik itt valaki a te alakodban, majd nem sokra rá felgyújtják a kastély melléképületeit… valami készül, de vajon ellened vagy ellenem?
- Nem tudom, Granger, de ne félj, vigyázok rád és a barátaid is nyitott szemmel járkálnak. Potter és Weasley nem engedi, hogy bárki ártson neked.
- Veled mi a helyzet? – nézett egyenesen a szőke mardekáros szemébe a boszorkány.
A férfi a vállával belökte a lány hálószobájának az ajtaját, és óvatosan letette az ágyára Hermionét. Furcsa arckifejezéssel nézett a fiatal boszorkányra.
- Én sem akarlak bántani, már mondtam neked.
- Jaj, nem erre gondoltam, hanem arra, hogy rád ki vigyáz?
- Rám? Senki. Én vigyázok magamra – vonta meg a vállát Draco. – Sose vigyázott rám senki, ezentúl sem lesz ez másképp.

A férfi elindult kifelé.
- Hiszen Crack és Monstro vigyázott – szólalt meg halkan a lány -, meg apád és édesanyád. Talán még Piton is – fejezte be bátortalanul.
Draco megállt az ajtó előtt, de nem fordult a lány felé.
- Granger, biztos nem kerülte el a figyelmedet gyógyítás közben a rengeteg heg a testemen. Ez mind apám „vigyázásának” a nyoma. Köztük van Potteré is, a Sectumsempra – a férfi hangja gúnyosan csengett. – Remélem, rád jobban és másképp vigyáztak a szüleid.
A varázsló elindult kifelé.
- Ne! – kiáltott fel a lány. - Ne menj! Szeretnék beszélgetni veled.
- A gyermekkoromról? Hogy itt lenne az ideje megbocsátani apámnak? - pördült meg Draco. – Hát én meg nem akarok megbocsátani és felejteni sem! Nem akarom elfelejteni azt a rengeteg fájdalmat és rettegést, amit átéltem. Tudod, miért?
A boszorkány nemlegesen rázta a fejét.
- Mert soha, érted? Soha nem akarom, hogy bárkinek ugyanezt át kelljen élnie mellettem! Ha valaha lesz egy fiam, nem azt akarom, hogy félelemből tiszteljen, ahogy én tettem apámmal! Azt akarom, hogy felnézzen rám, büszke legyen arra a tudásra, amit tőlem kap. Úgy akarom nevelni, hogy legyen tisztában a saját érdemeivel és akarjon jó lenni! Ne engedje, hogy néhány sötét, eszement eszme miatt kővé váljon a szíve.

Ez volt az utolsó szó, amit a lány könnyek nélkül meg tudott hallgatni. Nem törődve a múlttal, nem törődve a hagyománnyal, semmivel sem törődve odasietett a férfihez és egyszerűen átölelte a derekát. Érezte, hogy Draco minden ízében remeg az indulattól, érezte, ahogy megpróbál úrrá lenni rajta és igen, azt is érezte, hogy megpróbálja őt eltolni magától.
De Hermione Grangert nem olyan fából faragták, hogy csak úgy hagyja magát félretolni!
- Nem, Draco Malfoy, nem tolsz el magadtól! Igenis vedd tudomásul, akár tetszik neked, akár nem, én vigyázni fogok rád, még akkor is, ha ez a szövetség köztünk záros határidejű! De addig, amíg a nevedet viselem, ott fogok állni a hátad mögött, vagy épp melletted kivont pálcával és nem engedem meg, hogy orvul bárki, ismétlem, bárki rád törjön! Jobb, ha ebbe beletörődsz, mert egyszerűen nem engedem, hogy kizárj az életedből – a lány szintén remegett az indulattól. – Azt se gondold, hogy ez nem vonatkozik bármelyik griffendélesre, vagy kollégámra. Ha ők bántanak, akkor velük megyek szembe érted.
Hermione elhallgatott. A csend hirtelen zuhant rájuk. A férfi tétován állt, megpróbálta feldolgozni, amit hallott. Pár másodperces némaság után halkan megszólalt.
- Örülök, hogy ezt mondod, de kérlek, adj időt, hogy el tudjam fogadni a barátságodat – bátortalanul és végtelenül gyengéden viszonozta a boszorkány ölelését. – Nem tudok mindenben megváltozni, nem tudok olyan vakon megbízni az emberekben, mint te. Sokszor kívülálló voltam, a bársonyban születettek között is magányos. A felszínen persze azt láttad, hogy én vagyok a hangadó, a vezér… hogy is mondták a Roxfortban? A Mardekár hercege! Ó, igen, akinek az apjától rettegett mindenki, aki pénzzel mindent elért! Ha tudnád, hányszor néztelek irigyen benneteket, az Arany Triót, ahogy kiálltatok egymásért, együtt nevettetek és sírtatok. De miért is mondom el? Ez szánalmas.


Hermione nem szólt semmit, csak ha lehet, még erősebben ölelte a férfit. Draco elmosolyodott, beletemette az arcát a lány hajába. Kifejezetten kellemes volt ez a szoros ölelés, érezni, hogy tartozik valakihez. Még akkor is, ha nem hitte el igazából, hogy egy olyan tiszta szívű boszorkány, mint Hermione Granger, egy percig is komolyan gondolta, hogy mellé állhat.
Hermione hallgatta a varázsló szívdobbanását és hirtelen rádöbbent, hogy pár nap alatt másodszor bújik a férfi meztelen mellkasához. Ez a gondolat most is pirulásra késztette, amin elmosolyodott.
Hermione, lassan hozzá kellene edződnöd a meztelen férfi mellkashoz, hiszen észrevehetted már, hogy Malfoy mindig csak pizsamanadrágban alszik. Mellesleg, nem vagy egy tizenéves fruska, aki minden ilyentől csak pirulni tud. Igaz, nincs sok tapasztalatom a férfiakkal, sőt, ha úgy vesszük, semmi, hiszen sem Ron, sem Viktor nem tartozott a férfi kategóriába. Azok az ártatlan csókok Krummal, no hiszen! Nem nevezhetőek tapasztalatnak. Ron pedig, nos, mire a lényeghez érhettünk volna, szakítottunk. Olyan régóta és olyan mélyen ismerjük egymást, hogy emiatt futott zátonyra a próbálkozásunk a testi szerelemmel. Teljesen olyan volt, mintha a saját testvéremmel próbáltam volna ágyba bújni!
A lány érezte, hogy csillapodik a feszültség mindkettőjükben. Draco elengedte és mielőtt kisétált volna a szobából kedvesen rámosolygott.
- Jó éjt, Granger!
- Jó éjt, Malfoy!


**

Néhány óra alvás után Hermione felébredt. Nem érezte sem kipihentnek, sem fáradtnak magát, olyan köztes állapotban volt. Lustán kinyújtózkodott, majd kikászálódott az ágyából. Elindult a konyhába, hogy kávét készítsen, de meglepetésére az már készen várta. Draco mosolyogva kínálta felé a bögrét.
- Jó reggelt!
- Neked is, Malfoy!
- Kimegyünk a kertbe meginni a kávét? – kérdezte a mardekáros. – Természetesen visszük a sárgarépát is.
Hermione elmosolyodott.
- Amit a nyúlféle hozott a gödörből? Hallod, ha valaki hallaná ezt a párbeszédet meg lenne róla győződve, hogy mindketten megbuggyantunk!
- Az igen valószínű, oroszlánszívű hitvesem! – hajtotta meg magát tréfásan a varázsló. – Csak ön után, asszonyom! – engedte előre gálánsan a nőt, aki mosolyogva lépett ki az ajtón.
Miután elhelyezkedtek az asztal mellett, mindketten jóízűt kortyoltak a forró italból. A kerti madarak csicsergése és a fák lombjai között át-átnéző napsugarak mesebelivé tették a kertet. A zöld milliónyi árnyalata, a virágok üde pirosa, kékje, rózsaszínje vidámságot vitt a levegőbe. A fiatal boszorkány újra rácsodálkozott a környezetére, a színekre és az illatokra.
- Min gondolkozol? - kérdezte váratlanul a férfi.
- Azon, hogy mennyi csoda vesz körbe minket, amiket észre sem veszünk – felelte gondolkodás nélkül a griffendéles. – A színek, az illatok, a hangok… mind egy csoda.


Malfoy elmosolyodott, de nem válaszolt semmit. Csendben iszogatták a kávéjukat, majd megint a mardekáros szólalt meg.
- Gondolkoztál, hogy meddig akarsz maradni?
- Nem, nem igazán. De azt hiszem, te szívesebben lennél a kastélyban, mint itt.
Draco bólintott.
- Idegesít, hogy őrizetlen a birtok. Attól tartok, újra fognak támadni. Ugyanakkor nem szeretném, ha ott lennél. Nem költöznél vissza pár napra a lakásodba?
Hermione villámló szemekkel nézett a varázslóra.
- Nem emlékszel, mit mondtam tegnap?
- De, emlékszem, csak szeretnék hívni egy Perspicaxot, hogy nézzen körül. Azt viszont nem szeretném, ha találkozna veled.
A Perspicaxok, a tisztán látók, olyan nyomokat tudnak megtalálni, amik a varázslók előtt titokban maradhatnak. Némi rokonságot mutattak a dementorokkal, ezért nem szívesen vették őket igénybe, de végső esetben azért hozzájuk fordultak.
- Ennyire rossz a helyzet?
- Igen. Potter barátod baglyot küldött reggel, hogy semmilyen nyomot nem találtak, ami behatolásra utalt volna. Arról ne is beszéljünk, hogy a kastélyt olyan bűbájokkal védtem le, amelyeket nem lehet csak úgy feltörni. – A férfi homlokán elmélyültek a ráncok.
- Valamit nem mondasz el – nézett Hermione a férfira.
Draco kelletlenül bólintott.
- Nagyon okos boszorkány vagy, Granger. Éles a szemed és kristálytiszta a logikád.
Hermione elpirult a dicsérettől.
- Akkor? Elmondod?
- A kastélyt védő bűbájok egy részét csak olyan tudja feloldani, akiben Malfoy vér folyik.

**

Hermione örömmel lépett be a kastélyba. A két manó is örömmel üdvözölte a fiatalokat, majd beszámoltak Dracónak a károkról. A boszorkány felsétált a szobájába, Hatty szinte nyomban követte.
- A ruháit hazahozom még ma, kisasszony!
- Itt van minden Hatty, csak ki kell csomagolnod! – adta át az összezsugorított holmikat Hermione. - Hazahoztunk mindent, kérd el a fiatalúrtól is az övét.
- Igen, kisasszony, Hatty már megy is! – azzal halk pukkanással Dracóhoz indult.
A boszorkány fogott egy könyvet és kisétált a birtokra.

Draco sehol sem látta a griffendélest és ez rossz érzéssel töltötte el.
- Patty!
A manó rögvest megjelent.
- Nem láttad a feleségemet?
- Nem, fiatalúr, csak amikor megérkeztek.
- Rendben, kérdezd meg Hattyt is.
- Igenis.
A lány ezalatt kiért a leégett istállókhoz. A füstölgő romok az elmúlásra emlékeztették, valamint a munkájára is.
Mostanában nem áll másból az életem, mint füstölgő romokból. Vajon mikor lesz ennek vége? El kellene mennem az Odúba, Harryékhez. Talán eljön velem Draco is.
Miután körülnézett folytatta az útját a lovak karámjához. Az állatok nem voltak kinn, ezért aztán bátran leült a kerítés mellé, és elmerült az olvasásban.
A varázsló ezalatt tűvé tette a kastélyt, volt a nő hálószobájában, a könyvtárban, a nappaliban, még a konyhába is benézett, de sehol sem akadt Hermione nyomára. Mérgesen kapott a gyűrűjéhez és megforgatta az ujján.


Hermione majdnem elejtette a könyvét, amikor megérezte a gyűrűjének a melegedését. Talpra ugrott előkapta a pálcáját és a kastélyba hoppanált. Alig érkezett meg Draco azonnal mérgesen ráförmedt.
- Hol a búbánatban voltál Granger? Tűvé tettem érted az egész kastélyt!
A lány megszólalni sem tudott a döbbenettől. Kivont pálcával, támadóállásban állt és nézte, ahogy a férfi fel-alá sétál előtte és mérgében cifrán káromkodik.
- Tudod jól, milyen veszélyes most egyedül mászkálnod a birtokon, de hát nem is te lennél, ha hallgatnál a józan észre, hiszen te vagy a hős griffendéles! Most meg mit vigyorogsz? – fékezett le a lány előtt, amikor észrevette annak széles mosolyát.
- Draco Malfoy, te féltesz engem?
- Jaj, Granger, ne bosszants fel! Itt nem erről van szó…
- Te féltesz engem, Malfoy – mosolygott tovább a lány.
Draco idegesen túrt a hajába.
- Rendben, féltelek, ha ettől jobban megérted a mondanivalóm.
- Ez fontos része egy barátságnak – mondta higgadtan Hermione, majd folytatta –, egyébként kimentem az istállókhoz, megnézni a kárt. Mivel nálam volt a könyvem is, leültem olvasni. De te… galád módon átvertél, hogy bajban vagy! Nekem kellene haragudnom rád, Malfoy, de mivel aggódtál értem, nem vagyok még csak mérges sem érte! – Azzal, mint ki jól végezte dolgát, otthagyta a kikerekedett szemű varázslót.
Draco döbbenetében megszólalni sem tudott. Állt és nézte a lány távolodó alakját. Aztán, mint várható volt, mégiscsak felülkerekedett benne a vére.
- Hé, állj csak meg, Miss. Okoska! Még nem fejeztem be!
Hermione csodálkozó arccal nézett a férjére.
- Mit nem fejeztél be?
- A… a mérgelődést! – felelte Malfoy.
A lány édesen elmosolyodott.
- Rendben, Malfoy, hallgatlak!
Keresztbe fonta a kajait és az ajkán egy fél mosollyal nézett fel az időközben föléje tornyosuló varázslóra. Malfoyban benne akadt a szó. A lány vidáman csillogó szemeiben elmerülve már nem is érezte fontosnak, hogy tovább szidja. Álltak hát egymásra nézve a kastély lépcsősora előtt és egyikőjük sem szólalt meg. Hosszú másodpercek teltek el szótlanul. A lány fél mosolya egyre szélesebbre húzódott, de nem szólt semmit. Lassan a fiatal varázsló is elmosolyodott.
- Túlreagáltam? – kérdezte.
A griffendéles bólintott.
- Tudod, Malfoy, azért, mert a minisztériumban dolgozom, részt vettem auror kiképzésben. Nem vagyok olyan védtelen, mint amilyennek gondolsz. Jól esik, hogy aggódsz értem, de azért ne ess túlzásokba, oké? Ha bajba kerülök, és lesz rá lehetőségem, élek a gyűrűd erejével, megígérem.
- Rendben – bólintott a férfi. – Mit szólnál, ha kimennék a tóhoz?
- A birtokon van tó? – fordult hozzá csodálkozó arccal a lány.
- Persze. Még nem is mutattam meg neked mindent!
- Még nem vagy elkésve most sem!– felelte mosolyogva Hermione.
- Akkor lenne kedved sétálni egyet?
- Persze hogy lenne! Egyébként is akartam kérdezni tőled pár dolgot – mosolygott tovább a fiatal boszorkány.


A kastélyból kilépve jobbra indultak el az épület melletti úton.
- Mit tervezel ma délután? – kérdezte Hermione.
- Ide akarom hívni a Perspicaxot, tudod, minél hamarabb pontot szeretnék tenni ennek az ügynek a végére.
- Akkor nem lenne ellenedre, ha elmennék az Odúba, meglátogatni Ginnyt és Lunát?
- Nem, kifejezetten örülnék, ha nem lennél itt. Esetleg pár napot ott is tölthetnél…
- Nem, itt akarok lenni veled, hogy pontosan tudjam, mi történik – nézett komolyan a fiatal boszorkány a férjére.
- Makacs vagy – mosolyodott el Draco.
- Ó, igen és önfejű és konok is, mondták már páran előtted – bólintott a lány –, továbbá azt sem bánnám, ha elkísérnél a barátaimhoz.
- Nem tartom kifejezetten jó ötletnek – a férfi hangja komoly volt.
- Pedig kissé közelebb kerülhetnétek egymáshoz, hiszen most össze vagyunk kötve egy időre. Mit gondolnának az emberek, ha azt látnák, hogy mindig nélküled megyek a barátaimhoz? Nem gondolod, hogy megindulna a találgatás?
- Úgy teszel, mintha mindenki velünk lenne elfoglalva! Nem olyan nagy dolog ez, Granger, hidd el, a kutya sem figyel ránk!
- Te csak azt hiszed, Draco Malfoy! A Reggeli Próféta még mindig hetente tudósít a viselt dolgaidról! – vágott vissza a lány.
- Honnan veszed? – csapott le a férfi.
- Chris mondta! – füllentette a lány. – Ezért is csodálkoztam, hogy nem tudta, ki vagy! – tette hozzá gyorsan visszaemlékezve a varázsló minisztériumi látogatására.


Valójában ő nézett utána, amikor a baglyot megkapta a minisztériumból, hogy egyáltalán milyen életet él leendő férje. Meglepetésére semmi botrányos dolgot nem talált, csak pár jótékonysági bálon történt megjelenést, néha egy vacsorán való részvételt. Valójában azt hitte, Draco kettős életet él, csak vigyáz, hogy ez ne tudódjon ki. Most arra gondolt, hogy jó nagyot tévedett. A varázsló megváltozott, már nem az az aranyifjú, aki a Roxfortban volt. Felnőtt. Észre sem vette, hogy ezalatt odaértek a tóhoz. Draco finoman megérintette a karját. A lány felkapta a fejét és meglátta az elegáns kerti bútorokat közvetlenül a tavacska partján. Kényelmes hintaágy is csalogatta az arra sétálókat, és a szorgos manókezek már odakészítették a frissítőket és a kávét is. Hermione és Draco összemosolyogtak.
- Ne is kérdezd, nem tudom, honnan tudták, hogy ide készülünk! – vonta meg a vállát a mardekáros.
- Szeretsz ide járni? – kérdezett vissza a felesége.
- Igen, általában itt szoktam a délutáni kávémat meginni - válaszolta a szőke.
- Akkor a titok megoldva –felelte mosolyogva a lány. – Látták, hogy merre indultunk!
- Egy kávét? – kérdezte udvariasan a varázsló.
- Nincs ellenemre! – bólintott a lány – Ülj csak le, majd felszolgálom – nézett fel a férfira.

Draco letelepedett a hintaágyra, helyet hagyva a boszorkánynak is. Hermione elkészítette a kávét és odalebegtette a férjének. A saját csészéjével a kezében lassan, tétovázva indult meg, de miután Draco megpaskolgatta a maga melletti helyet, ő is a hintaágyra ült. Csendben kortyolgatták a forró italt, hallgatták a madárcsicsergést és a tóban úszkáló kacsák hápogását.
- Mikor akarsz elmenni? – kérdezte a mardekáros.
- Hova? – nézett rá a lány.
A szőke elmosolyodott.
- Hát a barátaidhoz!
- Öööö, mit szólnál a ma délutánhoz?
- Csak előtte beszélek a Perspicaxszal, rendben? Lehet, hogy ma már nem is tud eljönni – töprengett el a férfi –, pedig meg kell tudnom, ki az, aki ránk tör.


Draco hamar visszatért, Hermione jóformán még csak két fejezetet tudott elolvasni a könyvéből, mikor a varázsló felbukkant újra a tó mellett.
- Sikerrel jártál?
- Igen. Ma este idejön. Téged meg ottfelejtelek Potteréknél! – felelte vigyorogva.
- Nem, én is itt akarok lenni! – ellenkezett kapásból a lány.
- Majd meglátjuk, melyikünk nyeri ezt a csatát! – felelt csúfondárosan a lányra kacsintva Draco, mialatt a kezét nyújtotta, hogy felsegítse Hermionét a hintaágyból. – Lassan indulni kéne, hogy időben visszaérjek. Küldtél baglyot Potteréknek?
- Igen, Silver nem rég jött vissza, hogy várnak minket.
- Szóval minket?
Most a lányon volt a sor a csúfondáros mosollyal.
- Bizony ám, bátor mardekáros, minket!
- Anyám, együtt szent Potterrel és bájos feleségével… – forgatta a szemét Draco. – Jut eszembe, a kedvenc Weasley-m is ott lesz, ugye?
- Amennyiben Ron az, akkor igen. Erről jut eszembe, el kell mennem, venni valami eljegyzési ajándékot Ronnak és Lunának!
- Nem is tudtam, hogy ennyire komollyá vált a dolog közöttük.
- Még ennél is komolyabb! – nevetett a lány. – Már alkalmassági vizsgálaton is jártak!
- Minek?
- Hát a baba miatt!
- Luna babát vár? – esett le Draco álla.
Hermione felkacagott.
- Jaj, dehogy is, csak tudni akarta, hogy lehet-e gyermekük!
- Hát, Weasley-vel kapcsolatban nekem is lennének fenntartásaim!
- Ne gonoszkodj, Malfoy! – Hermione még mindig mosolygott. – Bár szerintem neki is vannak veled kapcsolatban! – tette hozzá bosszantásul.
Draco felhorkantott, de aztán rájött, hogy a boszorkány csak szórakozik vele.
- Nincs rá oka – dünnyögte az orra alatt.
- Micsoda magabiztosság! Vagy épp a tudomásomra akarsz hozni egy apró tényt? – nézett fel Malfoyra a lány.
- Nincs gyerekem, Granger, ha erre céloztál. Ismerek néhány „biztonsági” bűbájt és bájitalt.
- Gondolhattam volna.
Draco érdeklődve nézett a boszorkányra.
- Ha nem tudnám, kivel beszélek, azt mondanám, féltékenység cseng ki a hangodból!
- Huh, ez elég rossz feltételezés lenne a részedről – felelte a lány, de legbelül riadtan jött rá, hogy valójában némi keserűségfélét érez. – Természetesen tévedsz – felelte fagyosan.
Draco meglepetéssel észlelte azt a halvány pirulást, ami átsuhant a lány arcán.
Nocsak, Hermione Granger… Malfoy többet akar tőlem, mint amit elárul? Ugyan, biztos rosszul láttam. Mit akarna egy volt halálfalótól? Hiszen még csak azt sem akarja elfogadni, hogy megváltoztam. Nem, ez így nem igaz, nem változtam meg, csak felvállalom önmagam. Azt, aki mindig is voltam.
Hermione kutatva nézte Malfoyt.
Szeretném tudni, mi jár a fejében. Miért akar távol tartani a Perspicaxtól? Jó, veszélyes lények, de nekem nincs félnivalóm. Mi lesz Harryéknél? Remélem, nem ugranak össze sem vele, sem Ronnal. Merlinre, nem tudom hogy legyek okos?
Mindkét fiatal gondolataiba merülve álldogált a tóparton, amikor halk pukkanással Patty érkezett melléjük.
- Fiatalúr, az esti látogató baglyot küldött, hogy változott az időpont és fél órán belül itt lesz!
- Köszönöm Patty! –bólintott Malfoy és a boszorkányhoz fordult – Hermione, indulnunk kell, nem akarok vitát! - a hangja határozottan csengett. – Készülj el, készíts hálóruhát is magadnak. Potteréknél töltöd az éjszakát, vagy a lakásodban, nekem mindegy. Ide nem jöhetsz vissza.
- De Malfoy…
- Döntöttem, és te, mint a feleségem, engedelmeskedsz a döntésemnek. – A varázsló sarkon fordult és a kastély felé vette az irányt.
A boszorkány utánaszaladt.
- Na idefigyelj, Malfoy! Nem dönthetsz helyettem, önálló ember vagyok, és önálló akarattal rendelkezem. Ha akarok, visszajövök ide, ha akarok nem.
A férfi oda sem figyelve folytatta az útját. A lány tehetetlen dühében legszívesebben toporzékolt volna, de mivel nem akart a férfi előtt hisztisnek látszani, inkább nagy dérrel-dúrral vele tartott. A szobájában összeszedte a hálóruháját, összezsugorítva a zsebébe tömte és mérgesen leviharzott az előtérbe. Malfoy már ott várta, a kezében két kis csomaggal.
- Bátorkodtam ajándékot is választani a barátaidnak az Abszol-úton, ha nem gond. Lunának egy brosst, Weasley-nek pedig egy szép nyakkendőtűt csomagoltattam be.
- Rendben lesz – felelte a boszorkány kimért hangon.
Elindult kifelé, amikor Malfoy utolérte.
- Az idő rövidsége miatt zsupszkulccsal utazunk, fogd át a derekam!
- Nem –lépett odébb Hermione –, a kulcsot fogom meg!
- Ahogy akarod – a férfi felemelt egy üvegpoharat. – Akkor fogd ezt.
A lány megfogta a pohár talpát és már indultak is. A gyomra lehúzódott a bokájába, majdnem rosszul lett az émelygéstől. Már bánta, hogy nem bújt oda Dracóhoz, de menet közben nem lehetett ezen változtatni.
Hamar odaértek, és amikor leérkeztek, szerencsére Malfoy átfogta a derekát. Hermione felsóhajtott és belesimult férje ölelésébe, így talpon maradt. Malfoy orrát megcsapta a boszorkány samponjának illata és érezte, ahogy a nő megremeg. Elmosolyodott, majd amikor megbizonyosodott, hogy Hermione biztosan áll a lábán, elengedte őt.

10. fejezet