– Most megkérem Miss. Hermione Jane Grangert, szintén tegye le a Megszeghetetlen Esküt!
– Én Hermione Jane Granger fogadom, hogy Hozzád mindig hű leszek, meg nem csallak, és életem végéig kitartok melletted!
– A varázslótársadalom által rám ruházott jogommal házastársakká nyilvánítom Önöket!
A teremben néma csend uralkodott, mindenki lélegzet visszafojtva várta, mi fog következni.
A magas varázsló ránézett a mellette álldogáló boszorkányra, kissé meghajolva, gálánsan a karját kínálta és némi gúnnyal a hangjában megszólalt:
– Nos, engedd meg, hogy bevezesselek egy másik világba…

Hermione csapzottan ült fel az ágyában. Hogy mi történt? Hirtelen azt sem tudta, hogy hol van. Saját lihegése töltötte be a kis szobát, hallotta a szíve dübörgését. Ez a rémálom egy hónapja minden éjjel kísértette, megkeserítve az éjszakáit.
Az az átkozott házassági törvény! Amióta megkapta a minisztérium baglyát, nem volt nyugodalma. Már három év eltelt Voldemort bukása óta, az élet lassan visszaállt a régi kerékvágásba. Ő is, mint két jó barátja, befejezte roxforti tanulmányait és most a Minisztériumban dolgozott, a Tiltott Varázslatok Üldözési Osztályán.
Napi kapcsolatot tartott az aurorokkal, köztük Harryvel és Ronnal. Mint az várható volt, az iskola befejezését követően Harry és Ginny összeházasodtak. A barátság Ronnal is megmaradt, miután mindketten rájöttek, hogy ennél többet nem éreznek egymás iránt. Ron , miután újra szakított Lavender Brownnal, Luna felé fordult és immár két éve együtt van a szőke boszorkánnyal. Hermione örült ennek, hiszen a bolondságai ellenére megkedvelte Lunát. Sokat vendégeskedett az Odúban ahol Harry és Ginny mellett Molly és Arthur Weasley is örömmel vette jelenlétét. Szinte lányukként szerették Hermiónét. A hétvégéket a szüleinél töltötte a mugli világban, kész felüdülés volt számára kiszakadni a varázslóvilágból oda, ahol a gyermekkorát töltötte. Elővigyázatosságból a pálcáját ott is magánál tartotta, de még nem kellett használnia.

A szoba ajtaja lassan, óvatosan kinyílt. Édesanyja dugta be rajta a fejét.
– Hermione, szívem, minden rendben?
– Ó, igen, Anya!
– Olyan furcsa zajt hallottam, mintha kiáltottál volna.
– Á, csak rosszat álmodtam.
Hermione elmosolyodott a nő aggódásán. Hiszen ez volt édesanyja ismérve immár sok éve, a folyamatos aggódás a lánya miatt.
– Nem bújsz beljebb? – kérdezte, mire az anyukája széles mosollyal belépett a szobába.
Leült az ágy szélére és félresimított egy rakoncátlan hajtincset lánya arcából.
– Akarsz beszélni róla?
A kérdés a levegőben lógott, Hermione agya lázasan kattogott, próbált pro - és kontra érveket összerakni… de végül is ki érthetné meg jobban, mint az édesanyja?
– Igen.
Az asszony bólintott, majd kényelmesen elhelyezkedett a lánya mellett. Hermione – úgy, mint kis korában – befúrta a fejét édesanyja vállgödrébe és egy nagyot sóhajtott.
– Ennyire nehéz?
– Inkább csak hihetetlen – felelte a lány, aztán egy újabb mély sóhaj után beszélni kezdett. – Tudod, már három éve a Minisztériumban dolgozom, és sose hallottam arról a tervről, aminek részesévé vagy inkább szenvedő alanyává váltam. A háború befejezése után szépen lassan elindult a helyreállítás, a varázslók és a boszorkányok lassan elkezdhették folytatni a régi életüket. Mi visszatértünk a Roxfortba, befejeztük a tanulást, letettük a vizsgákat és mindenki belekezdett az általa választott „felnőtt” életébe.
– Ez így is van rendjén – szólalt meg az anyukája megsimítva a lány haját. – Nem hiszem, hogy ezzel kapcsolatos a problémád.
Hermione hallotta édesanyja hangján, hogy mosolyog, ezért ő is elmosolyodott, majd folytatta.
– Szóval, ment szépen minden a maga útján , gondoltam én , amikor szárnyra kaptak olyan hírek, hogy Voldemort volt követői körében kötött házasságok nem járnak gyermekáldással. A gyógyítók vizsgálatai azonban nem mutattak semmiféle szervi bajt a háttérben sem a boszorkányok, sem a varázslók esetében. Mindkét fél készen állt a fogamzásra, de az mégsem történt meg. Ugyanakkor ez a probléma vegyes pároknál nem ütötte fel a fejét. Mint tudod, Voldemort követői az aranyvérűek közül kerültek ki, aztán a háborút követően egy részük az Azkabanban kötött ki, akik viszont több heti megfigyelést követően valóban bebizonyították, hogy nem meggyőződésből, hanem félelemből vagy zsarolás által álltak a Nagyúr mellé visszamehettek folytatni a régi életüket. Ezek az emberek személyesen nem öltek meg másokat puszta élvezetből vagy a származásuk miatt, nem kínoztak halálra ártatlanokat. Azt nem mondom, hogy vér nem tapadt a kezükhöz, mert megvédeni meg kellett magukat, de hát arra már régen rájöttünk, hogy nem minden fekete vagy fehér. Inkább a két szín közötti szürke a domináns, kinek sötétebb, kinek világosabb árnyalatban.

Mrs. Granger elgondolkozva hallgatta a lánya monológját és azt a következtetést vonta le, hogy ez a rémálmot okozó dolog valami nagy szörnyűség lehet Hermione számára, ha ennyire bő lére ereszti az előzményeket. Okos nő lévén már igencsak körvonalazódott a fejében, mire akar kilyukadni a lánya. Megborzongott a saját gondolataitól.
– Szóval a Minisztérium létre hozott egy csoportot, akik ebben az ügyben vizsgálódtak – természetesen titokban, hogy ne ijesszenek ránk –, és arra jutottak, hogy frissítésre van szükség a varázsló társadalomban. Vérfrissítésre, mivel az aranyvérűek között valószínűleg a folyamatos „belterjességnek” és természetesen Voldemort létének következtében kialakult egy taszítás, azaz két aranyvérű varázslócsalád gyermekének természetes úton nem lehet utódja. Próbálkoztak mesterséges körülmények között is a megtermékenyítéssel – majdnem a mugli módszerekkel –, de így sem lett eredménye.
Az anya fejében beindultak a vészjelző harangok. Lassan eljutunk a végkifejletig – gondolta magában és érezte, ahogy a szíve meglódul.
– A Minisztérium úgy döntött, hogy a varázsvilág fennmaradása érdekében hoz egy olyan törvényt, amely kötelezi a termékeny korban lévő egyedülálló varázslókat és boszorkányokat, hogy „keveredjenek” a különféle kasztok. Azaz aranyvér a sárvérrel, a félvérrel, a véla vérrel, végső esetben akár a muglikkal is. A kviblik nem kerültek be a sorba, hiszen nem azt akarják, hogy varázstalan gyermekek szülessenek, hanem ugye pont az ellenkezőjét.

Hermione elhallgatott és kibámult az ablakon. Hallotta anyja heves szívverését és tudta, hogy ő már nagyjából tudja, hogy mit akar elmondani. Sóhajtott, majd folytatta:
– Ez csak a sötét varázslókat érinti, így például Harrynek és Ginnynek vagy Ronnak és Lunának nem lesz ilyen problémája, nemcsak amiatt, hogy ott eleve megvan a vér keveredése. Mint ahogy szinte semelyik volt griffendélesnek, hollóhátasnak vagy hugrabugosnak. A Mardekár ház lakói viszont mind mind áldozatai ennek a dolognak vagy a saját, vagy a szüleik okán. A párok kijelölése szigorú szempontok alapján zajlott, mindenkinek a legmegfelelőbb társ – itt keserűen felnevetett –, lett kiválasztva.
Az anyuka mély levegőt vett majd halkan megkérdezte:
– Ki az?
Hermione lehunyta a szemét, légzése kissé kapkodóvá vált, majd színtelen hangon válaszolt:
– Malfoy. Draco Malfoy.

A beszélgetés a reggeli mellett folytatódott anya és lánya között. Mikor apja észlelte, hogy most nem annyira kell ide, valami mondvacsinált ürüggyel elvonult a kertbe kettesben hagyva a család nőtagjait.
– Milyen lehetőséged van kikerülni ezt a helyzetet?
– Hát, leginkább semmilyen - felelte Hermione elgondolkozva – talán, ha elhagyom a varázsvilágot, de akkor nem használhatom a mágiát, azt pedig nem szeretném. Ha külföldre megyek, az ottani varázslókra is vonatkozik a törvény…
– Harryék mit mondanak?
– Harryék?- nevetett fel ismét keserűen a lány. – Tulajdonképpen támogatják a törvényt.
– Hogy hogy?
– Mert a törvény magában nem rossz, hiszen léteznek olyan szerelmespárok is, akik egymást kapják, mivel csak az egyedülállóknak lett központilag kinevezett párja! Mondjuk, nem csodálkozom, hogy Malfoy is közöttük van, hiszen ki az, aki önként elviselné azt a beképzelt, felfuvalkodott aljas kis görényt?

Mrs. Granger nem tudta visszafojtani a nevetését. Hermione arckifejezése mindent elmondott a szavai mellett.
– Bocsáss meg, nem rajtad nevetek! - mentegetőzött
- Á, semmi baj, anya! Tulajdonképpen nevetséges is ez az egész helyzet. Nyílt titok mindenki előtt, hogy mi ketten nagyon utáljuk egymást, erre „tökéletesen összeillő társakká” lettünk nyilvánítva. Ezek után nagyon kíváncsi lennék a feltételekre, amik alapján minket kiválasztottak egymásnak!- nevetett Hermione is.
- Csak egy jelölt volt?
- Igen. Nincs választási lehetőség.
- Még mindig nem mondtad, mit szóltak a barátaid.
Hermione lesütötte a szemét, anyukája pedig összevonta a szemöldökét.
- Hermione… mit szóltak a barátaid?
- Hát… tulajdonképpen… egyszóval… - hebegett a lány.
- Te jó ég, Hermione! Hiszen te el sem mondtad nekik!
A lány még mindig az asztal lapját bámulta.
– Nem. Nem tudják. Sőt, azt sem tudom, hogy hogyan mondjam el nekik. Mindannyian kiakadnak majd.
- Te mióta tudod?
- Nagyjából egy hónapja.
- Azóta egyedül cipeled a problémádat? Hiszen azért a barátaid, hogy melletted álljanak ilyenkor is!
- Tudom, tudom, de most képzeld el, egy kellemes vacsora után csak úgy bejelentem, hogy „Figyu, srácok, egy hónap múlva hozzámegyek Draco Malfoyhoz”…
- Hát igen, nem egyszerű, de előbb vagy utóbb úgyis meg fogják tudni. Jobb lenne, ha tőled értesülnének róla, nem gondolod?
- Jaj, anya, nem is tudom, mit gondoljak! Tudom, hogy el kell mondanom, de mivel változtatni nem tudok rajta, félek, hogy el fognak fordulni tőlem – Hermione elsírta magát.

Az édesanyja odasietett és átölelte a síró lányát.
- Ha a barátaid, nem teszik meg. Hiszen te is mindig ott voltál nekik, ha szükségük volt rád! Hidd el, majd elfogadják, még ha elsőre nem is úgy reagálnak, ahogy kellene!
Hermione könnyei lassan apadtak el. Elgondolkozott anyukája szavain, érezte bennük az igazságot és a megnyugtatást. Valóban beszélnie kell a barátaival, minél hamarabb.
- Holnap – mondta hangosan. - Holnap elmondom nekik.

Hermione jobban érezte magát, miután megosztotta gondját édesanyjával. A délelőttöt a kertben töltötték, virágot ültettek, füvet nyírtak és sokat nevettek. Ebéd után elmentek a közeli parkba, fagyiztak és közben nézték a tóban úszkáló kacsákat. A lány néha rácsodálkozott egy - egy kisgyermekre, akik a játszótéren voltak és mosolyogva figyelte a kicsik tétova lépteit. Igen, ő is szeretett volna majd anyává válni, de ez a terv elég messzinek tűnt így, hogy tudta, mi vár rá. Pfff… Malfoy… hát, nehezen bírta elképzelni, hogy nekik gyermekük szülessen… de azért most a lelki szemei előtt megjelent egy szőke hosszú és göndör hajú kislány, barna szemekkel amint épp botladozó léptekkel elindul a hinta felé… megrázta a fejét.
Észnél légy, Granger! Miket nem gondolsz? elnevette magát a saját gondolatain. Na hiszen, persze… majd csak kitalál valamit, hogy megmeneküljön, ha nem is a házasság megkötésétől. Valamit, ami miatt azt törvényesen felbonthatja vagy érvénytelenítheti.

Hirtelen felrémlett előtte jövendőbelije arca. Valószínűleg ő sem örül a kialakult helyzetnek. Vajon gondolkozik azon, hogy hogyan tudna megmenekülni? Valószínűleg igen. Azt el kell ismernie, hogy Malfoy nem ostoba, hiszen a Roxfortban is kiváló tanuló volt, fej - fej mellett haladtak. A fiúnak jó érzéke volt a bájitalkészítéshez, nem vallott szégyent számmisztikában sem, egyedül a különös állatokkal való kapcsolattartással szenvedett. Nem kedvelte őket különösebben.
Beszélnem kell vele!- döntötte el a lány. – Azt hiszem, ezt a kényes problémát csak együtt tudjuk majd megoldani. Neki ez ugyanolyan rossz, mint nekem. Ha nem rosszabb!
Hermione számára feltűnt egy kicsi reményfoszlány, hogy talán a Malfoy örökös is hasonlóan érez, mint ő. De ezt csak akkor tudhatja meg, ha kapcsolatba lép a szőke mardekárossal. Elhatározta, hogy majd csak ezután beszél a barátaival.

A hétfő reggel mindig nehéz mindenkinek a varázsvilágban ugyanúgy, mint a mugliknál. Hermione alig bírta kinyitni a szemét. Csodák csodája végigaludta az éjszakát, nem kísértette az esküvő. Kipihente magát, de vágyott vissza az álmába, a napsütötte rétre, ahol nagy szerelmével, egy vaskos könyvvel heverészett, fürdette a testét a nap melegében és csak olvasott, nem törődött semmivel…
Az elbűvölt vekkeróra újra megszólalt:
- Ébresztő, ideje felkelned, Hermione!
Hermione elmosolyodott. Igen, az édesanyja hangján ébresztette a vekker, így volt ez már sok-sok éve.
- Még öt perc!!
- Hermione, ez már a harmadik öt perc, ha most sem kelsz fel, elkésel!
- Jó, kelek! - morogta vissza a lány és valóban kibújt a takaró alól.
Amire kiért a konyhába a szintén megbűvölt kávéfőző lefőzte a kávéját, mellette ott várta az apró sütemény is, amit otthonról hozott.
Végül is, már ezért megéri a mágia! - gondolta magában, majd el is szégyellte magát, hogy a saját kényelmét előbbre helyezte, mint a másokon való segítséget. – De hát ez az igazság! – tette hozzá őszintén –, én is szürke vagyok, még ha csak világosszürke is!
Miután megitta a kávéját, leült és megírt egy rövid üzenetet Malfoynak. A pergament rákötötte a baglya, Silver lábára és útnak indította jövendő férje felé.

Az egész napja futkározással telt el. A minisztérium leginkább egy felbolydult méhkashoz hasonlított. Nagyon komoly tiltott varázslatot jeleztek az Abszol-út környékéről. Hermione a kollégája Chris és ismerős aurorok társaságában érkezett a helyszínre, ahol Harry várta.
- Valami sötét varázslatot hajtottak végre ebben a lakásban – mondta a lánynak -, a nyomai még most is füstölnek! Fel kell venned a jegyzőkönyvet!
- Szerinted mi történt?
- Sajnos, azt kell mondanom, hogy itt valakit megpróbáltak újra teremteni – felelte Harry–, méghozzá egy sötét varázslót!
Hermione bólintott. Ne mondd! Én azt hittem, a húsvéti nyuszit! tette hozzá gondolatban.
Az elbűvölt penna felé fordult és elkezdte diktálni a jegyzőkönyvet:
- A falak szürkére színeződtek, a kb. 3*4-es szoba közepén egy kb. 50 cm átmérőjű fekete folt van, amely fekete füstöt (?) párologtat ki magából. Az aurorok védővarázst bocsájtottak rá, mivel valószínű, hogy mérgező… – ekkor a mellette álló fiatal aurorhoz fordult. - James, küldtetek mintát a laborba?
A férfi bólintott.
-… ami úton van a minisztériumi laborba. Az ablakok mind megrepedtek, a bútorokon valami nyúlós-ragadós zöld szmötyi van – folytatta és szintén a férfira nézett, aki bólintott –, amiből a minta szintén úton van. A házban nem találtunk senkit, a tiltott tevékenységet Mrs. Mack fedezte fel, akit az aurorok a jelen pillanatokban hallgatnak ki. A jegyzőkönyv lezárva 12.45-kor.
Hermione eltette a pergament és a pennát, majd Harry keresésére indult. Ahogy gondolta, a férfi is ott volt a kihallgatáson, ezért csak beintegetett neki majd az irodájába hoppanált.

Letisztázta a pergament, majd a minisztériumi hopp-hálózaton keresztül elküldte a főnökének. Chris ekkor lépett be az ajtón.
- Szia, Hermione! Elég gyorsan végeztél!
- Szia! Igen, mivel Harryék még most hallgatják ki Mrs. Mack-et nem volt értelme ott maradnom!
- Aha. Voltam a laborban, még nem tudják miből áll a füst és az a zöld trutyi, de vizsgálják mindkettőt. Láttál már ilyesmit?
- Őszintén szólva, még nem, csak olvastam róla egy régi varázskönyvben, és igaza lesz Harrynek, valaki megpróbált életre kelteni egy már halott , gonosz varázslót…
A beálló csendben kopogtatást hallottak az ablakon. Hermione odakapta a fejét és meglátta Silvert.

Tétován állt fel, majd lassan az ablakhoz sétált, hogy beengedje a baglyát. A madár lábához egy pergamentekercs volt erősítve, de nem az, amit a lány kötött rá reggel
Ezek szerint megtalálta gondolta Hermione, mialatt beengedte a madarat. Megsimogatta Silvert, majd az asztalához vitte és némi vizet és madár sütit varázsolt elé, mialatt leoldotta a lábáról az üzenetet.
Chris szemét nem kerülte el a kollégája tétovázása, ezért tapintatosan kiment a közös irodából valami kávéról való motyogással.

Hermione csak nézte az összetekert lapot, rajta a jól ismert és kellőképpen gyűlölt Malfoy pecsétet. A pergamen természetesen kiváló minőségű, szép elefántcsont színű darab volt, már erről is kiabált a mérhetetlen gazdagság, ami a tulajdonosát jellemezte. A selyemszalag, ami átfogta, tökéletes masnira volt kötve.
Anyám, mit akarok én egy ilyen piperkőc görénytől… - gondolta kétségbeesetten a lány. – Hogy mit? Hát semmit! De nem tudok tenni ellene, hacsak el nem hagyom a varázsló világot… de erre ráérek akkor is, ha nem tudok megszabadulni Őmalfoyságától… na, lássuk
Határozott mozdulattal húzta le a szalagot az összetekert pergamenről és gyorsan átfutotta a levelet.

Délután Harry jelent meg a lány irodájában. Ő hozta a hírt, hogy letartóztatták Mrs. Mack fiát, aki a nagybátyját próbálta megidézni. A nagybácsi nem volt igazán fekete varázsló, a riasztást a fekete mágia alkalmazása váltotta ki.
– Ezt hamar megoldottátok! – mosolygott rá a barátnője és friss fánkot varázsolt az asztalra. - Kérlek, vegyél!
Harry helyet foglalt és vett a sütiből.
- Azt már lehet tudni, hogy miből áll a füst és az a zöld szmötyi?- kérdezte tele szájjal Hermiónét.
A lány előtt felrémlett a roxforti Nagyterem, ahol a fiúk mindig tele szájjal beszéltek, ezért még szélesebb lett a mosolya.
- Nem, még nem tudjuk. Biztosan valami házi kutyulmány lehet.
- Miért mosolyogsz? – kérdezett rá a barátja.
- Még mindig tele szájjal beszélsz? – incselkedett vele Hermione.
Harry is elmosolyodott és bólogatni kezdett.
- Pedig Ginny is rám szól miatta. Jut eszembe, kérdezi, hogy mikor jössz el hozzánk?
- Hát ma biztosan nem, mert nem érek rá este, de kedden vagy legkésőbb szerdán készülök hozzátok – válaszolta a lány.
- Rendben, akkor megmondom Ginnynek, hogy holnap vagy holnapután látunk – Harry felállt, megpuszilta a lányt. - Most mennem kell, tudod, a rossz fiúk nem nyugszanak!
- Vigyázz magadra! – köszönt el tőle Hermione.

A lány elgondolkodva ült ugyanazon a padon, ahol előző nap a szüleivel fagyizott. Nem tudta igazán, miért ide hívta Malfoyt, de úgy érezte, a mugli London egyik városi parkjában a legkisebb az esélye annak, hogy meglátják őket. A varázslók és boszorkányok meglehetősen ritkán vegyültek muglikkal, emiatt kisebb volt az esélye a lebukásnak.
Komolyan, mint valami konspirátor – mosolyodott el a lány –, hiszen hamarosan úgyis mindenki megtudja a „jó hírt”, vészesen fogy az idő az esküvő minisztérium által kitűzött időpontjáig. Nem egészen két hét, pontosabban tizenegy nap múlva Hermione Granger már Mrs. Malfoy lesz. Vajon Malfoy miért nem kereste az alkalmat a beszélgetésre?
Hermione el sem tudta képzelni, mi lett Malfoyjal, Malfoyból. Az iskola befejezése után nem hallott róla. Az is lehet, hogy külföldre ment, valahol máshol próbálva boldogulni, vagy esetleg itt van Londonban és éli a korábbi playboy életét. Már sajnálta, hogy nem nézett alaposabban utána.
Komoran bámulta a cipőit, mélyen elgondolkozva, amikor arra eszmélt, hogy egy pár fekete férficipő tolakodott be a látómezejébe.
Felnézett az előtte álló alakra, de mivel a nap a férfi háta mögül sütött, nem sokat látott annak arckifejezéséből. Gondolta, hogy mint mindig, Malfoy arcán két érzelem tükröződik: a gúny és a lenézés.
- Granger!
- Malfoy!

2. fejezet