- Mr. és Mrs. Malfoy! – jelentette be az elvarázsolt ajtókeret.
Amikor beléptek, sokan feléjük fordultak, hiszen ez volt az első hivatalos megjelenésük a nyilvánosság előtt. Az ifjabb Malfoy házaspár feltűnő jelenség volt. A fiatal boszorkány ragyogott a férje karján, ruhájának a színe megegyezett a magas varázsló által viselt dísztalár színével. Az ékszerei gazdagságot, és mégis, valamiféle visszafogottságot képviseltek. A férfi szőkesége szinte világított, arca önbizalmat sugárzott. Bátorítóan mosolygott a feleségére.
A bálteremben rengetegen voltak. Hermione ösztönösen közelebb húzódott Dracóhoz, aki előzékenyen átfogta a derekát.
- Minden rendben, Granger? – suttogta a lány fülébe.
Hermione csak bólintott, de teljesen elveszettnek érezte magát. Tudta, hogy Malfoy mellett nincs mitől tartania, majd a férfi vigyáz rá, és ha hibázni készül, figyelmezteti. Úgy kapaszkodott a varázslóba, mintha az élete függött volna ettől. Draco gyengéden megszorította a derekát, mintegy jelezve, hogy nincs mitől tartania, amikor összetalálkoztak Zambinivel és a jegyesével.
A két varázsló örömmel üdvözölte egymást, a két nő viszont egy ideig farkasszemet nézett, mialatt felmérték egymást.
- Emily! – nyújtott kezet Hermione.
- Hermione! – biccentett a nő vissza.
A barna hajú griffendéles épp csak a válláig ért a másiknak. A lány a Hugrabug házban tanult, így aztán szinte semmit sem tudott róla se Draco, se Hermione.
Zambini kellemes társalgónak bizonyult, majdnem olyan jó volt, mint Draco. Hermione sokat nevetett és a feszélyezettsége lassanként eltűnt. Bátorrá tette a mellette álló férfi, aki nem lépett két lépésnél távolabb tőle. Elmélyülten nézte a szemközti tükörben magukat, amikor is abból Draco szeme villant vissza rá.
Granger, a társasággal foglalkozz, kérdezték a véleményed a ma estéről - hallotta meg Draco hangját a fejében.
- Ó, igazán remek este! – fordult mosolyogva Hermione Zambiniék felé – Remek az idő is, majd később kisétálok a parkba!
A bálterem ajtajában újabb meghívottak tűntek fel.
- Mr. és Mrs. Nott! – szólalt meg ismét az elvarázsolt ajtókeret.
Hermione meglepve nézett a férjére.
- Nem is mondtad, hogy Pansy Nott felesége! – súgta a férfinek.
- Nem kérdezted, azt hittem, tudod! - felelte Draco szintén suttogva, és kissé a felesége elé lépett, amikor látta, hogy Nott egyenesen feléjük tart. A férfi takarásából Hermione kíváncsian nézte az érkezőket.
A Nott házaspár idő közben odaért hozzájuk.
- Malfoy! – bólintott a férfi.
- Nott! – viszonozta kimérten Draco a köszönést, majd a fekete hajú mardekároshoz fordult – Pansy, örülök, hogy látlak!
- Draco, úriember vagy, mint mindig! – felelte a nő és puszit nyomott Draco arcára, míg Hermione felé csak halványan bólintott.
- Granger!
- Malfoy – szólt közbe határozottan Draco. – Hermione Granger - Malfoy a feleségem neve. De lehet, hogy ésszerűbb lenne, ha a keresztneveteken szólítanátok egymást. Mit gondolsz, Hermione? – fordult a griffendéleshez.
- Igazad van Draco - bólintott a lány és a másik nő felé fordult – Üdvözöllek, Pansy!
Pansy megforgatta a szemét.
- Szia, Hermione!
Nott ez idáig nem vett részt a társalgásban, de most közel lépett a barna hajú boszorkányhoz. Megragadta a kezét és egy kissé nyálas csókot nyomott rá.
- Mrs. Malfoy! – nyomta meg a vezetéknevet. – Micsoda öröm, hogy újra találkozunk!
Hermione kényszeredetten mosolygott. Érezte Malfoy szorítását a derekán, ahogy a férfi ügyesen kivonta őt Nott hatóköréből.
- Ha megbocsájtotok, most elviszem táncolni a feleségem! – szólalt meg Draco és elegánsan a táncparkett felé kormányozta Hermionét.
Amikor a táncolók közé vegyültek, a boszorkány engedelmesen belesimult a férfi karjaiba és átadta magát a zenének. A férfi kissé közelebb húzta magához és halkan beszélni kezdett.
- Ne aggódj Nott miatt, csak acsarog.
- Nem szeretem az érintését. Van benne valami visszataszító. Nem értem, hogy tudott Pansy hozzámenni- suttogott vissza Hermione.
- Nem volt választási lehetősége.
- A Roxfortban mindenki azt hitte, ő lesz a feleséged.
- Ó, mikor apám bekerült az Azkabanban, megjelent Parkinson papa és eltávolított a lánya közeléből. Nem akarta egy kegyvesztett fia mellett látni. Akkor kényszerítette Notthoz, aki halálfaló volt, mint az apja. Jó partinak számított Voldemort köreiben.
- Fájt? - nézett a lány a férje szemébe.
- Nem. Nem igazán – a férfi hangja őszintén csengett. – Nem voltam belé szerelmes, de elfogadtam, hogy a családjaink kiválasztottak minket egymásnak.
- Elvetted volna?
- Persze. Az aranyvérű családoknál ez volt a hagyomány, az elrendezett esküvő. Ha szerencsések voltak, megszerették egymást. Ha nem, akkor közömbösek voltak, ha ez sem, gyűlölködhettek egy életen át.
- Nem tudnék így élni
- Most is így élsz, Granger!
- Nem. Nem utállak, nem taszít az érintésed.
A férfi megemelte a szemöldökét. Mosolyogva nézett a griffendélesre.
- Nem erre gondoltam, hanem az elrendezettségre. De örülök, hogy nem taszítalak.

Hermione mélyen elpirult.
A csodába, hogy nem tudom tartani a szám! Most megint micsoda hülyeséget csináltam! Még a végén azt hiszi, jelent nekem valamit - morgolódott magában a lány -, de hiszen ez igaz, aggódom érte és talán még féltem is. Ebből megint hogy mászok ki?
Malfoy nagyon figyelt, hogy Hermione ne vegye észre, hogy legilimentálta. Mosolyogva nézett a boszorkányra.
- Hogy tetszik Emily? – tett fel egy elterelő kérdést.
- Nem tudom – felelte a lány. – Később megpróbálok beszélgetni vele.
A zene elhallgatott és a szőke varázsló visszavezette a feleségét az asztalukhoz. Notték és Zambiniék már ott ültek. Hermione élelmesen úgy lépett, hogy Emily mellé üljön. Draco egy fél mosollyal ismerte el felesége ügyességét és helyet foglalt mellette. A társalgás felszínes dolgokról folyt, a barna hajú griffendéles majdnem elaludt a szokásos udvariassági körök alatt. Amire felkapta a fejét, az Emily szégyenlős válasza volt.
- Egy hónap múlva.
Pansy érdeklődve nézett Zambinire.
- A kastélyban tartjátok?
- Igen – bólintott a kérdezett –, és akkor most egyúttal meg is hívlak benneteket és Dracóékat is!
- Természetesen ott leszünk! – egyezett bele a szőke mardekáros mosolyogva.
Szinte ugyanabban a pillanatban Hermione meghallotta a hangját a fejében.
Merlinre, Granger, nagyon szétszórt vagy. Zambini most hívott meg minket az esküvőjére. Kicsit lehetnél lelkesebb is!
- Remek!- szólalt meg a lány – Örülök, hogy elhatároztad magad erre a lépésre!
- Nem csak az elhatározáson múlik, tudod jól. Nem mindenki olyan szerencsés, mint te, Hermione! – Emily kedvesen fordult a nő felé. – Mi még csak most barátkozunk egymással!
- Ezt mire mondod, Emily?
- Ez egyértelmű. Ti szeretitek egymást, és ezért az esküvő már csak hab volt a tortán!
Na, ez volt az a pillanat, amikor Dracónak is nagyon koncentrálnia kellett, hogy ne jöjjön zavarba. Hermione persze nem volt ilyen rutinos, olyan vörös lett, mint a rák. Az asztaltársaság jóízűen nevetett.
- Nocsak! –nevetett Pansy – Hermione, mi a baj? Ne akard elhitetni velünk, hogy nem feledkeztetek rá egymásra többször is a Roxfortban, mint ahányszor bevallottátok! Emlékszem, Draco állandóan magával cipelt a parkba, a tóhoz, hogy zavartalanul bámulhasson, míg mindenki azt látta, hogy ott vagyok vele!
Hermione szeme Dracóra villant. A férfi elmosolyodott.
- Észrevetted? - kérdezte a fekete hajú boszorkányt.
- Persze! Nem volt nehéz! – felelte Pansy. – Csak a vak nem látta, hogy mire ment ki a játék!
Hermione döbbenten nézett a szőke mardekárosra. A férfi állta a pillantását.
- Kérdezni akarsz valamit? – nézett a boszorkányra.
- Soha nem próbáltál beszélni velem.
- Lett volna rá alkalmam, hogy ne fulladjon párbajba?
A lány elmosolyodott.
- Nem, nem igazán.
- Pedig szerintem beszélhettetek volna, mert ahogy Hermione nézett rád a közös óráinkon, az mindent elmondott! – nevetett Zambini is.
Hermione zavarban volt.
- Beszéljünk valami másról! – ajánlotta Draco. – Zavarba hozzátok a feleségemet!
- Nem gondoltam, hogy ilyen kis nebántsvirág a feleséged, Malfoy! - szólalt meg sötéten Nott, a beszélgetés kezdete óta először.
Pansy szeme mérgesen villant meg.
- Mi bajod van?
- Semmi, kedves Pansy, csak nem kedvelem az ilyen bájcsevejt! – a férfi felállt. - Gyere, táncoljunk! – alig mondta ki a mondatot, már húzta is ki Pansy székét. – Mozdulj, mielőtt felkel a nap! – tette hozzá gúnyosan.
Pansy lesütött szemmel állt fel és követte a férjét a táncparkettre.
Hermione Dracóhoz hajolt.
- Nem akarok vele táncolni.
- Nem fogsz! – ígérte a férje és bátorítóan a lány kezére tette a sajátját. - Semmit sem kell tenned, amit nem akarsz.
A férfi érintése nyugtatóan hatott a fiatal boszorkányra. Felháborította, ahogy Nott beszélt Pansyvel. Újra végigfutott rajta a gondolat, hogy milyen szerencsés Dracóval. Lehetett volna Nott is a kiválasztott.
- Mire gondolsz? – hallotta meg a férfi halk hangját.
- Rád – felelte egyszerűen és rámosolygott a férjére.
Elmerültek egymás pillantásában. Zambini vigyorogva hajolt Emily füléhez és felkérte táncolni.
Hermione mosolyogva nézett Zambiniék után. Tánc közben halkan beszélgettek és bár kissé furcsán néztek ki egymás mellett, de nagyon úgy nézett ki, hogy teljes a harmónia közöttük.


A vacsora végeztével Hermione elérkezettnek látta az időt egy kis sétára. Halkan odasúgta a férjének, hogy amíg a férfiak átmennek egy szivarra a másik helységbe, ő sétál egyet. Mosolyogva köszönt az embereknek, amíg kiért a bálteremből.
Az épületet egy szépen ápolt park vette körül. Már sötét volt, ezért mindenhol égtek az út menti fáklyák. A lány egy kis liget mellett sétált el, amikor valamit meglátott megcsillanni az egyik pad előtt. Már épp indult volna a bokros részre megnézni, hogy mi is az, amit lát, amikor egy durva férfihang szólalt meg a bokor túloldalán.
- Mindig is egy ribanc voltál!
- Ezt pont te mondod nekem, te hólyag! – a hang Pansyé volt.
- Hólyag? Mi van te cafka, már sértegetni sem tudsz tisztességesen? Megláttad életed nagy szerelmét és elment az eszed?
- Neked ment el az a csöpp eszed is, ami volt! Azt hiszed, ezzel több leszel nála?
- Kit érdekel a te drágalátos Dracód? Az apja félkegyelműként halt meg, az anyja meg a bolondok házában tengeti a napjait! De az a legjobb, ami neked a legjobban fájhat, hogy eldobott egy mocskos kis sárvérű szukáért! – Nott gonoszul felnevetett.

Hermione dühösen indult volna a hangok irányába, amikor egy erős kar átölelte a derekát. Az ismeretlen másik keze a lány szájára tapadt. Mielőtt pánikba esett volna, felismerte a hátulról hozzá simuló testet és megérezte Draco illatát.
A férfi érezte, ahogy a boszorkány ellazul az ölelésében. A füléhez hajolt és alig hallhatóan suttogni kezdett.
- Most halkan elmegyünk innét távolabb. Gyere, tartalak!
Lassan hátráltak, a férfi figyelt, hogy ne csapjanak zajt. Amikor kiértek az útra maga felé fordította a lányt. Hermionénak potyogtak a könnyei. Malfoy egy pillanatig tanácstalanul nézte, majd hang nélkül magához ölelte. Granger testét rázta a zokogás.
- Nyugodj meg, Granger! – Draco egy kissé eltolta magától és egy zsebkendőt nyújtott a griffendélesnek. – Töröld meg a szemedet, nem ér annyit Nott, hogy sírjál miatta.
- Az a mocsok! – toppantott a lány. – Hogy merészelt?!
- Ne törődj vele, egy felkapaszkodott senki! Csak amiatt számoltak vele, mert az apja Voldemort belső köréhez tartozott! Ő intézte el a fia Sötét Jegyét, mert neki annyi esze sem volt, hogy egyedül kiérdemelje! Egy puhány, semmirekellő ember!
- Pansy vajon hogy bír vele élni? – a lány előtt felrémlett, hogy a fekete hajú mardekárosnak minden este emellé a mocsok mellé kell feküdnie... - undorában megrázkódott.
- Fázol? – kapott utána rögtön Draco, és már gombolta is a talárját.
- Nem fázom, csak ez a féreg Nott! Már ha rágondolok is, kiráz a hideg!
Malfoy elmosolyodott.
- Gyere, hős griffendéles, sétáljunk tovább!

Hermione belekarolt a férjébe és elsétáltak a kis liget mellől. Egy távolabbi padon foglaltak helyet.
- Oda akartál menni? – kérdezte halkan Draco, mialatt kényelmesen hátradőlt a padon.
- Igen. Be akartam törni az orrát! – sziszegte a lány. – Hogy mer így beszélni Pansyvel? Hogy mer rólad ilyeneket mondani? Engem meg szukának hívott! – A nő még most is tajtékzott a dühtől. – Sárvérű szukának! Majd én megmutatom neki!
A férfi alig tudta visszatartani a felindult boszorkányt.
- Hé, Granger, nem szívesen mondom ezt, de Nott megenne reggelire! Akár a fizikai erejét veszem, akár a gonoszságát. Nem kell vele foglalkoznod, majd én lerendezem ezt a dolgot! Neked csak annyi a dolgod, hogy társalogj a többi meghívottal!
Hermione válaszolni akart valamit, amikor lépések zaját hallották az úton. A szemük összevillant, de mivel már nem tudtak semerre eltűnni Draco magához húzta a lányt és gyengéden szájon csókolta. Hermione lehunyt szemhéja mögött szikrák pattogtak.

A mardekáros keze beleszaladt a nő selymes barna hajába, gyengéden simogatva azt, a lány keze pedig a varázsló tarkóján kötött ki. Draco nyelve gyöngéden végigsimogatta Hermione ajkait, mire azok válaszul kissé megnyíltak. Az álcázásnak szánt felszínes csók lassan de biztosan mélyülni kezdett.
Szinte egyszerre szakították meg a csókot, mivel elfogyott a levegőjük. Hermione feje szédült, a szeme előtt kicsi fényes pontocskák táncoltak. Amikor ránézett a szőke varázslóra, annak máskor világos színű szemei szinte feketén izzottak, és a lány olyan elemi vágyat látott lángolni bennük, hogy kimelegedett tőle. A legszebb az volt az egészben, hogy Hermione ugyanezt érezte: elemésztő vágyat a férfi iránt. Ez részben megijesztette, részben viszont valami megmagyarázhatatlan elégedettséggel töltötte el.
Draco talált előbb magára és gyengéden átölelte a feleségét.
- Merlinre, Granger, mit művelsz velem? – suttogott a nő hajába.

13. fejezet