Miután elcsendesedtek az anyukája szólalt meg:
- Lassan indulnunk kell vissza a násznéphez, már elég szép számmal összegyűltek.
- Igen, Malfoy nem győzi fogadni az ismerősöket.
Hermione a tükörből nézett anyukájára.
- Anya, felküldenéd Dracót?
- De nem láthat az esküvő előtt! – rázta nemlegesen a fejét az örömanya.
- Nem fog látni, de van valami, amit csak vele tudok…
Hermione egyből észrevette, milyen kétértelmű volt, amit mondott, és ahogy azt illik, bele is pirult. A három nő cinkosan összemosolygott és kuncogva elhagyták a szobát.
Hermione felvette a pálcáját és a fürdőszobába libbent. Nem kellett sokat várnia, halk kopogtatás hallatszott az ajtaján.
- Gyere be, Malfoy!
Draco belépett. Nem látta sehol a lányt.
- Granger, merre vagy?
- Kérlek, bízz meg bennem! – hallatszott a fürdőszobából a lány hangja.
- Rendben, Granger. Bízom benned – felelte a varázsló gyanakodóan.
- Obscuro!
Draco szemeire egy kendő simult.
Mi a szösz? Remélem, most nem pattan az ölembe, mert akkor komoly problémám lesz az esküvőn…- gondolta a férfi, majd elvigyorodott.
- Mire készülsz, Granger?
- Kérlek, nem láthatsz az esküvő előtt, de nem mertem felvenni a cipőmet a bűbáj nélkül, amit a múltkor rábocsájtottál, ezért aztán… - hebegte a boszorkány –odamegyek és leültetlek az ágyamra, jó? Felveszem a cipőm, rámondod a bűbájt…
- Utána meg kilöksz a folyosóra, bekötött szemmel, ha jól sejtem – felelte a varázsló mosolyogva.
Hermione is elnevette magát.
- Jó ötlet! Csak ne jöjjön senki, mert akkor oda a jó hírem!
- Arra pedig kényesen vigyáztál eddig is, ugye?
- Mit akarsz kérdezni? – vált komollyá a lány hangja.
- Tulajdonképpen semmit. Nem hallottam rólad pletykákat – vonta meg a vállát a varázsló. – Na, akkor jössz értem?
- Persze.

Hermione odasietett és kézen fogta a férfit. Elvezette az ágyhoz és leültette.
- Hogyan csináljuk? – kérdezte félénken.
- Vedd fel a cipőt és állj ide a lábaim közé – mondta Draco.
A boszorkány úgy tett, ahogy mondta.
- Most megfogom a lábad, mert máshogy nem tudok célozni – mondta lassan a mardekáros. – Emeld meg a ruhád.
- Mit csináljak?
- Tedd szabaddá a lábaidat.
- Megvan.
A férfi megfogta a lány mindkét térdét és szépen lassan lecsúsztatta a kezét egész a bokájáig. Megint úgy érezte, mintha szikrák pattogtak volna tenyere alatt.
- Zárd össze őket.
Amikor megvolt, Draco becélozta a pálcáját és elmotyogta a varázsigét.
- Rendben?
- Igen – mosolygott a griffendéles. – Mintha rajtam sem lenne. Kösz.
- Nincs mit.
A varázsló felállt.
- Hé, Malfoy, mikor fogod elárulni a varázsigét?
- Majd meggondolom.
Hermione kinyújtotta rá a nyelvét.
- Most kivezetlek - mondta a férfinak.
Mielőtt becsukódott volna az ajtó, hallotta Hermione suttogását.
- Finite Incantatem – és a kendő eltűnt a szemei elől.

A násznép már nagyon türelmetlen volt, alig várták, hogy megláthassák a menyasszonyt. Amikor felcsendült a nászinduló, Mr. Granger tűnt fel a kerti sátor bejáratában karján lefátyolozott lányával.
Draco az oltár előtt várta, hogy leendő apósa bevezesse leendő feleségét. Hermione ruhája pazarul nézett ki, a fény megcsillant a dekoltázst díszítő apró kristályokon. A rózsából álló csokor színe harmonizált a sátorban lévő virágokkal. Szinte minden olyan volt, mint egy mugli esküvőn.
Hermione és édesapja közben odaértek a szőke varázslóhoz. A boszorkány gyors puszit nyomott apukája arcára, majd elfogadta a fiatal férfi felé nyújtott kezét. Draco maga mellé állította Hermionét és visszahajtotta a lány fátylát.
A griffendéles ragyogott.
– Szép vagy, Granger!- suttogta Malfoy ahogy kissé meghajolt, hogy üdvözölje a lányt.
Ekkor megszólalt az esketést végző varázsló
– Szeretettel köszöntök mindenkit…
Hermione jó ideig nem tudott odafigyelni a szertartásra, csak az a három szó dübörgött a fejében, amivel a szőke varázsló üdvözölte. Majdnem a végére kapcsolódott be.
–… a Roxfort belső rendje nem tette lehetővé, hogy elismerjék szerelmüket, jobban megismerjék egymást, de a fiatalok szerelme mégis győzedelmeskedett, dacolva mindennel. Ezzel el is érkeztünk a mai naphoz, ennek a szertartásnak is a legfontosabb kérdéséhez. Megkérdezem először a vőlegényt – fordult a szőke mardekároshoz –, Draco Malfoy, szeretné-e feleségül venni az itt megjelent Hermione Jane Grangert?
– Igen.
A férfi ezután a fiatal boszorkányhoz fordult:
– Hermione Jane Granger, szeretne-e az itt megjelent Draco Malfoy felesége lenni?
– Igen.
– Ha valaki tud valami olyan tényt, ami ennek a házasságnak az akadálya lehet, most szóljon, vagy hallgasson örökre! – a férfi várt egy kicsit, de mivel senki sem jelentkezett, folytatta a szertartást. – Egybehangzó kijelentésüket figyelembe véve, megkérem Mr. Draco Malfoyt, tegye le a házastársi esküt!
– Én, Draco Malfoy fogadom, hogy Hozzád mindig hű leszek, meg nem csallak, és életem végéig kitartok melletted! – mondta Draco határozott hangon.
– Most pedig megkérem Miss. Hermione Jane Grangert, szintén tegye le a házastársi esküt!
– Én, Hermione Jane Granger fogadom, hogy Hozzád mindig hű leszek, meg nem csallak, és életem végéig kitartok melletted!- Hermione hangja sem volt kevésbé meggyőző.
– Íme, a házasság megpecsételésére szolgáló karikagyűrűk. Kérem, először a vőlegényt, húzza fel a gyűrűt a menyasszony ujjára!
Miután ez megtörtént, Hermione felé fordult:
– Megkérem a menyasszonyt, hogy húzza fel a karikagyűrűt a vőlegény ujjára!
Ezután mindketten az idősebb varázslóra néztek.
– A varázslótársadalom által rám ruházott jogomnál fogva házastársakká nyilvánítom Önöket! Köszöntöm Mr. és Mrs. Malfoyt! Mr. Malfoy, csókolja meg a feleségét!

Malfoy lenézett Hermionéra. A lány nem tudta, hogy vajon most is el tudja-e takarni a mardekáros mindenki elől, vagy most nincs erre lehetősége.
Malfoy kicsit tétovázva hajolt rá felesége szájára, érezte a sátorban lévők türelmetlenségét. Látta, ahogy a lány lehunyja a szemét, mintegy rá hagyva a döntést. Kissé elmosolyodott, majd könnyedén hozzáérintette a száját a boszorkány ajkaihoz.
Kitört a taps és a nevetés, önkínáló pezsgős üvegek jelentek meg a sátorban, tűzijátékok szórták szerte szét a csillagaikat.
Hermione szemei kipattantak, amint már nem érezte a férje száját a sajátján, és máris elkapták a gratulálók. Ismerősök és számára ismeretlenek ölelgették, szorongatták a kezét.
Már szinte elveszett a forgatagban, amikor egy határozott kezet érzett a karján és a következő pillanatban már Draco mellett állt, aki átölelte a derekát.
– El ne vessz, rossz fényt vetne rám, hogy tíz percig sem tudtalak megtartani! – suttogta a lánynak, aki hálásan nézett fel rá.
– Azt hittem, agyontaposnak - súgta vissza. – Rémisztő volt.


A sátor oldalai lassan eltűntek és feltárult a kastély kertje. Közben besötétedett, de a levegő továbbra is kellemesen meleg maradt. Hermione már levette a bolerót, melege volt az izgalomtól. Mindenhol lampionok világították meg a táncteret és az asztalokat a székekkel. Lassan minden vendég elfoglalta a helyét és elkezdték felszolgálni a vacsorát. A pezsgősüvegek tovább járták az útjukat, nem maradt senkinek sem üres a pohara. Csak a fiatal pár nem ivott, hiszen nekik így is elég volt mindenkihez odamenni, beszélgetni pár szót.
A vacsora befejeztével halkan, majd egyre hangosabban lehetett hallani a zenét, ami táncra csábította a meghívottakat.
Az első táncot természetesen a friss házasok járták el. Hermione már nem is csodálkozott férje ügyességén, hiszen lassan rájött, a mardekáros mindent tudott, ami a társasági életben fontos lehetett. Érezte Draco kezét a meztelen hátán, és ez megnyugtatta. Átadta magát a táncnak, lehunyta a szemét és a fejét a fiatal varázsló vállának döntötte.
- Elfáradtál?
- Kicsit. Nem vagyok hozzászokva az ilyen intenzív társasági élethez – válaszolta a lány.
- Éjfélig kell kitartanod. Akkor elmegyünk. – Draco lemosolygott a lányra, és amikor a zene véget ért illendően meghajolt és visszakísérte a helyére.
Utána elindult, hogy felkérje az anyósát is egy táncra.

Hermione legközelebb az édesapjával táncolt.
- Jól érzed magad, apa?
- Igen, kislányom, minden rendben. Örülök, hogy ilyen szép esküvőd volt.
- Én is apa, hidd el, mindig ilyenről álmodtam – felelte a boszorkány és rájött, hogy ezt komolyan is gondolta.
Draco Malfoy ugyan nem szerepelt ezekben a tervekben, de Merlinre, rosszabbul is járhatott volna!
Hirtelen egy hang szólalt meg mellettük:
- Szabad?
- Persze – felelte az apukája és egy puszival átengedte a lányát az új táncosának.
- Nott – bólintott a lány.
- Granger – felelte az –, jaj, nem is, már Malfoy! – nevetett a saját „viccén” a férfi.
Hermione kényelmetlenül érezte magát a társaságában. Nem szerette, ahogy a férfi erősen magához húzza, nem szerette a szagot, ami körülvette Nottot, nem szerette az egész helyzetet. De tudta, nem hagyhatja ott a férfit, aki közben elkezdett valamit mesélni neki.
A helyzetet egy újabb táncos oldotta fel.
- Szabad?
- Harry! – a lány örömmel lépett el Nottól és menekült a barátja karjai közé. – Hála Merlinnek, hogy ide küldött! Hiszen nem is szeretsz táncolni!
- Hát, nem egészen Merlin volt… a férjed penderített ide, mialatt azt motyogta, hogy ha Nott nem veszi le rólad a mocskos kezét, akkor kénytelen lesz azt tőből leátkozni… szóval, azért jöttem. Nagyon gyönyörű vagy, tudod?
- Köszönöm, Harry! – felelte mosolyogva a boszorkány, de a szemével Malfoyt kereste. A szőke varázsló épp Pansyvel táncolt, de mintha érezte volna felesége pillantását, odanézett. A két fiatal összemosolygott, majd táncolt ki - ki tovább a párjával.
- Jól vagy? - kérdezte Harry.
- Igen – felelte barátnője. – Nem is olyan vészes, mint gondoltam. Járhattam volna rosszabbul is – tette hozzá nevetve.
A következő táncot Ronnal járta, Malfoy pedig Ginnyt forgatta meg. A vörös hajú boszorkány mosolyogva beszélgetett Malfoyjal.


A vendégek jól szórakoztak a fogadáson. Amikor a zenekar szünetet tartott, valaki hangosan megszólalt:
- Ideje lenne eldobni a csokrot! Hol a menyasszony?
- Talán huncutkodik a vőlegénnyel! – felelte valaki más, amire nevetés csapott fel.
- Itt vagyok – állt fel Hermione és a kezébe vette a csokrot. – Nos, hajadon boszorkányok, sorakozó!
Nevetve fordított hátat, hallotta a háta mögötti mozgolódást.
– Dobhatom?
- Igen! – hangzott több irányból.
A lány egy határozott mozdulattal dobta hátra a virágot majd megpördült.
A szivárványszín ruhában pompázó Luna hitetlenkedve nézte a kezében lévő csokrot. Szemeivel Ront kereste, aki bólintott, amikor a pillantásuk találkozott.
Mindenki tapsolt. Hermione már indult vissza a helyére, amikor Zambini szólalt meg:
- Velünk mi lesz?
- Bocs, Zambini, nincs több csokrom, most nem tudsz férjhez menni!
Mindenki felnevetett.
- Nem a csokorra gondoltam. A varázslóknak is kell juttatni valamit… tudod, valami kéket!
- Nincs semmi féle kék! – mormolta félhangosan Draco.
- Ami azt illeti, van. Én hoztam – szólalt meg Ginny.
- Nos, akkor te jössz, Draco – nevetett Zambini –, szedd le és dobd közénk a feleséged harisnyakötőjét!

Draco megforgatta a szemét.
- Merlinre, részegek vagytok! Mugli babonának hódoltok! – de azért nevetve közeledett a lányhoz.
Elővette a pálcáját és már épp mondta volna a bűbájt, mikor Nott szédelgett elé.
- Hé, Malfoy, azt kézzel kell levenni! – rondán felnevetett, majd folytatta. – De ha neked derogál, majd én helyettesítelek! – indult el Hermione felé.
- Nott! – Draco hangja keményen csattant. – Álmaidban se jusson eszedbe, hogy akárcsak egy ujjal is a feleségemhez érhetsz!
Volt valami a fiatal varázsló hangjában, ami megállította a másikat.
Draco lépett Hermione elé. Fél térdre ereszkedett, felnézett a lányra. A boszorkány megemelte a jobb lábát és megtámaszkodott a férje vállain. Draco levette róla a cipőjét feltette a lány lábát a combjára és felcsúsztatta mindkét kezét a bokájától indulva a combjáig. Hermione nem tehetett ellene, kellemesen megborzongott, amikor megérezte a férfi érintését. Dracónak is nehezedett a légzése, azt hitte, sosem éri el a harisnyakötőt. Miután megfogta, óvatosan lehúzta a lány combjáról. Visszaadta rá a cipőt, felállt és kezet csókolt feleségének. Győztesként felmutatta a kis ruhadarabot, majd a mögötte felsorakozott nőtlen varázslók közé dobta.
Egész véletlenül Zambini volt, aki elkapta. Draco felnevetett, amikor meglátta barátja arckifejezését, ahogy a jegyesére nézett.

Éjfél előtt öt perccel Draco felállt az asztal mellől, magával húzva feleségét.
- További jó szórakozást mindenkinek, nekünk most indulnunk kell! Hermione, öleld át a derekamat! – a lány közelebb lépett és átölelte Malfoyt.
Szinte abban a pillanatban érezte a gyomrában a zsupszkulcsos utazásnál jellemző nyomást. Megszólalni sem volt ideje, csak még szorosabban ölelte a férjét. Pár perces utazás után teljesen simán, mondhatni kecsesen álltak a homokos tengerparton egy csinos, mediterrán villa előtt.


**


Reggel Hermione madárcsicsergésre ébredt. Nagyot nyújtózott, majd végignézett a szobán. A falak krémszínűre voltak festve és az ablakokon a sötétítő függöny nem zöld, hanem aranyszínű volt. A szobához tartozott egy terasz is, az ajtó félig nyitva csalogatta a lányt. Hermione felkelt és álmosan kicsoszogott. A fény szinte elvakította, a tenger zúgása viszont kellemesen érintette. A teraszon egy kényelmes napozószék várta és a kis asztalon ott gőzölgött a friss kávé. A boszorkány leült és a tenyerei közé szorította a csészét. Lassú kortyokban élvezte a forró folyadékot, lehunyt szemmel adta át magát az élvezetnek. Hangokat hallott ezért kíváncsian nézett le a tengerpartra. Fiatalokat látott, akik egymás mellett futottak a sekély vízben. Felhallatszott az örömteli kiabálásuk, az egyik lány sikítozása, amikor a többiek belelöktél a tengerbe.
Hermione mosolyogva nézte a kis csoportot, majd észrevette a villa kertjében üldögélő Malfoyt.

A férfi szintén kávázott és újságot olvasott. A haja még nedves volt a reggeli zuhanyozástól. Egy fehér inget viselt és egy világos nadrágot. Furcsa volt őt mugli ruhában látni, de valószínűleg egy muglik lakta helyen tartózkodtak, ahol a férfi kerülte a talár viselését.
Tényleg, azt sem tudom, hol vagyunk. Vajon mit fogok felvenni? Egyáltalán, nem is emlékszem este hogy kerültem ágyba.
A fiatal boszorkány lassan kezdett emlékezni az előző estére.
Amikor a zsupszkulcs letette őket – hála Dracónak –, nem volt semmiféle problémája a földet éréssel. Két manó várt rájuk, a nevükre sajnos nem emlékezett, és bekísérték őket a villába. A mardekáros azt mondta, hogy menjen csak aludni, majd másnap beszélgetnek és elviszi őt a közeli városba is. Hermione szót fogadott, az egyik manó bevezette a hálószobájába. A hatalmas méretű ágyon megtalálta a hálóruháját. A házimanó segített levenni a menyasszonyi ruháját, és jó éjt kívánva magára hagyta a boszorkányt. Hermione bedőlt az ágyba és már aludt is.
A visszaemlékezés közben odasétált a szekrényhez és kinyitotta. Benne voltak a ruhái. Kivett egy sárga blúzt és egy fehér rövidnadrágot, valamint fehérneműt is, majd a fürdőszobába vonult.
A zuhanyozás végeztével elindult, hogy csatlakozzon a kertbe Malfoyhoz.

A férfi még mindig az újságját olvasta.
- Jó reggelt, Malfoy!
- Granger! – nézett fel rá lustán a férfi. – Jól aludtál?
- Ó, igen! – mosolygott rá a lány. – Remekül aludtam!
- Örömmel hallom.
- Hol vagyunk?
- Olaszországban.
- Még sosem voltam Olaszországban! – nézett rá örömteli arccal a lány. - Akkor elmehetünk majd Rómába? Megnézhetjük majd Velencében a Dózse palotát meg a Sóhajok Hídját, meg a…
Malfoy felnevetett.
- Elég, Granger, hagyd abba! Igen, mindent megnézhetünk, előttünk van két szabad hét, oda megyünk, ahova akarod!
A griffendéles mosolyogva bólintott majd leült.
- Mit reggeliztél? – kérdezte a férfit.
- Pirítóst, vajat, eperdzsemet…
- Hmm… - a lány hasa nagyot kordult.
Malfoy mosolyogva szólalt meg:
- Alberto!
A házimanó csendes pukkanással érkezett
- Jó reggel, kisasszony! Mit hozhatok reggelire?
- Jó reggelt, Alberto! Háát, kérek pirítóst, vajat, tojást, sajtot, még egy kávét… egyelőre ennyit – mosolygott a nő a manóra.
- Hm, Hattynek ezt el ne meséld, neki azt mondtad, csak kávét iszol reggelente!
- Emlékszel? – nézett rá döbbenten a lány.
- Mindenre emlékszem, amit valaha mondtál, Granger! – a férfi hangja megváltozott.
A griffendéles nem is tudta hirtelen eldönteni, mit válaszoljon.
- Megijesztesz, Malfoy, komolyan!
- Jobb is, ha tartasz tőlem, Granger!
- Miért is kéne?
- Mert nem bízhatsz meg senkiben magadon kívül. Nem tudhatod, mikor döntök úgy, hogy az életed árán akarok kilépni ebből a mondvacsinált házasságból!
A lány nem tudta eldönteni, hogy Malfoy komolyan beszél-e, vagy csak szórakozik vele.
- Malfoy, nem tudom hova tegyelek, mikor beszélsz komolyan, mikor nem.
- Miért viccelnék? – nézett rá a férfi.
Hermione sem az arcáról, sem a szemeiből nem tudott kiolvasni semmit. Próbált esetlenül behatolni a férfi gondolataiba, de csak Malfoy gúnyos mosolyát látta.
- Legilimentálni akarsz, Granger? Ahhoz hamarabb kell felkelned!
- Mondd, Malfoy, mi van veled? Valami romlottat ettél? - Hermione már a sírás határán állt. – Hova lett az a férfi, aki szövetséget ajánlott fel? Aki nem ellenfélként, hanem esetleg barátként állt mellém?
- Hah, Granger, szövetség? Egy griffendélessel? Ne nevettess! – a férfi hangjából csak úgy hasított a gúny, a lenézés. – Mocskos sárvérű!
A fiatal boszorkány felpattant.
- Azt hiszem, visszavonulok. Talán ennyi elég is volt a nászútból, akár indulhatunk is vissza Londonba – a lány elfordult és gyors léptekkel elhagyta az asztalt.
 

7. fejezet